C. év – Évközi 29. vasárnap

Szerkesztette: Kormányos Zoltán

„Hirdesd az igét…” (2Tim 4, 2a) Ez az utasítás nem pusztán a mester szava tanítványához, hanem Istené az Ő népéhez. Vagyis nekünk is szól. Mégis mikor az igehirdetés végzéséről van szó, jószerével csak a papokra gondolunk. Pedig az ige, az evangélium továbbadása minden keresztény ember feladata. Kinek-kinek életállapota szerint. De hogyan is nézne ez ki a valóságban? A pap, mint egy adott közösség szolgálója, Istenben megélt hitével kell buzdítania, tanítania a híveket. Ő az, aki tudásával mélyebb értelmezést tud feltárni, ezáltal tud a hit misztériumába bevezetni, tudást adni, amit aztán tovább lehet adni. Hogy kiknek? Hát elsősorban a családtagoknak, rokonoknak, jó barátoknak! Oly sok apró-cseprő dologról beszélünk, de az Istenről elég ritkán, és meglehet, hogy akkor sem mondunk róla sokat. Pedig az igehirdetés legközismertebb formája ez, mikor Isten jóságáról és szeretetéről beszélünk, amit megtapasztaltunk a magunk életében. Egy másik, sokkal nehezebb és hosszan tartó, ennélfogva sokkal igazabb forma a példamutatás, vagyis ahogyan megéljük azt, amire Ő tanít minket. Hogy a helyes úton járunk, s ezáltal jó cselekedetekkel járunk elő, vagy pedig inkább az önzőség uralja szívünket. Keresztényként élni már önmagában is igehirdetés, mert egy másfajta légkört teremtünk magunk köré. S ezáltal vagyunk hatással környezetünkre, különösen a szülők gyermekeikre, hiszen az Isten ismeretét és szeretetét tőlük kezdtük el tanulni. Még ha nem is szándékosan törekedtünk erre, de ahogy megéltük az első karácsonyt, húsvétot, annak szelleme alapozta meg kezdeti vallási ismereteinket. Felnőve az értelem szintjén a későbbiek során már önállóan is eltudunk mélyedni vagy elvetni a jó Isten igéjét.

Azonban nem csak közvetlen környezetünknek lehet hirdetni az igét. Korunkban is vannak emberek, akik elhagyva szülőföldjüket távoli vidékekre utaznak, hogy az Istent nem ismerő embereknek hirdessék az igét. A missziós munka mindig is része volt az Egyház ténykedésének. Korokon keresztül indultak el gyalog, lóháton, hajón távoli vidékek népei felé. Ma már jószerével ezek a világ népei hívők, a missziós munka azonban nem ért véget. Ennek legfőbb példája az, hogy egyre több európai templomban lehet látni afrikai, ázsiai papot. Mi több, ők egyes plébániák vezetői. De a hívek sorai közt is egyre több a más kontinensről származó ember. Hogyan lehetséges ez? Egyszerűen úgy, hogy hitetlenné vált az a nép, melynek gyökerei immáron kétezer éve a kereszténységből erednek. Ahonnan még száz évvel ezelőtt is misszionáriusok indultak igét hirdetni, oda a már megtért népek gyermekei térnek vissza ugyanezt tenni, újra evangelizálni, újra a hitre nevelni az európai embereket, akik különféle eszmei áramlatok folytán hitetlenné váltak. Mert az Isten nem feledkezik meg eltévelyedet gyermekeiről, mindig megadja az esélyt a javulásra. Csak legyünk bátrak a megismert igazság mellett kiállni. Akkor nem érezzük az átlagosnál nehezebbnek a missziós munkát, hiszen az az életünk részévé, szavajárásunkká, természetes viselkedésünkké vált.

Eseménynaptár

Augusztus 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31