C. év – Évközi 28. vasárnap

Szerkesztette: Kormányos Zoltán

A betegség egy nemkívánatos állapot. Főképpen azért, mert rossz, mert kellemetlen. Erőtlenné, gyengévé teszi az embert testben is, de lélekben is. Hiszen a test dolgai éppen ugyanúgy hatással vannak a lélek dolgaira, mint fordítva. Ha az egyik beteg, beteggé lesz a másik is, ahogy ha az egyik örvend, örvendjen a másik is (ld. 1Kor 12, 26). Így a testi betegség magával vonhatja a lélek betegségét is: a hit meggyengülését. Ezért is annyira fontos a betegek lelkiállapotáról való gondoskodás, ahogy erre Jakab apostol is buzdít: „Beteg valaki köztetek? Hívassa az Egyház elöljáróit és imádkozzanak fölötte…” (Jak 5, 14)

Mégis az ember, ha csak egy rövid ideig tartó betegséget is kap el, mint amilyen a nátha, saját gyengeségét éli meg. Azt, hogyha csak időlegesen is, de nincs hasznára a közösségnek, sőt mi több a terhére van, hiszen a munkaerő kiesésen túl még pluszgondozást, munkát jelent másoknak, akiknek pedig éppen van elég dolguk. Legyenek inkább olyan munkások, akik eleve a betegekkel foglalkoznak! Őket megfizetjük, majd ők szánnak rájuk munkaidejükből. Igen az egészségügyi szakemberek tudásukkal és a tudomány eszközeivel valóbban meg tudják gyógyítani a betegek testét, de a lélek gyógyítására nem képes a tudomány. Mert ahhoz nem vegyszerek, pszichológiai trükkök vagy elektromágneses behatások használatára van szükség. Hanem szeretetre, a legfőbb Isteni erényre. Anélkül meggyógyulhat ugyan a beteg test, de a lélek sérült marad, magában hordozva a kór visszatértének magvát. Talán a leprásokra is így jártak volna korunkban. De ők az Isten kegyelmére, a végső mentsvárra hagyatkoztak, így cselekedvén: „Jó hangosan kérték: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!" (Lk 17, 13) Kiabálniuk kellet, mivel „…még messze voltak, amikor már megálltak…” (Lk 17, 12b). Nem is mehettek közelebb, nehogy átadják a fertőzést. Ők igazán átélték milyen a közösségből való kirekesztettség. Külön élni, más leprásokkal, főként pusztaságban, elhagyatott helyeken, haszontalanul élni, nem egy kellemes lelkiállapot. A velük szembeni irgalmas szeretet megnyilvánulásának egyetlen módja a könyöradomány lehetett, élelmiszer formájában. S örülhettek, ha rokonaik ilyen módon gondoskodtak róluk. Ebből is látszik, hogy természetes az emberi vágyódásunk más emberek társasága iránt, hogy közösségben legyünk, hogy elfogadjanak minket. Gyakran ez a vágy józan eszünknél is erősebb, így vezetve el minket olyan társaságokba, ahol nem a jóra, hanem a rosszra találunk példát. Mégis, inkább csináljuk a rosszat, mintsem kinézzenek maguk közül, s magányosnak keljen éreznünk magunkat. Amik persze sosem vagyunk, mert az Isten sosem hagy el minket. A remeték is csak emberileg nézve éltek egyedül. Életüket azonban Istennel való harmóniára való törekvés jellemezte. Magány csak annak a szívében támad, aki egyedül érzi magát, s ez megeshet hatalmas nagy társaságban is. Ha másképpen gondolkodunk, mint a többiek. Mert félünk, hogy különbözőségünk folytán nem fognak minket szeretni. Ezért lenne jó, ha igaz barátaink lennének, még ha nem is menők. Ahogy Jézushoz is csak az az egy szamaritánus ment köszönetet mondani.

Eseménynaptár

Augusztus 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31