C. év – Évközi 24. vasárnap

Szerkesztette: Kormányos Zoltán

Oly nagyon vigyázunk anyagi javainkra. Magas falakat húzunk, szöges dróttal meg üvegszilánkokkal kirakva. Nagyobbnál nagyobb vérebeket tartunk, meg videokamerát és riasztó rendszert. Sajnos okkal tesszük, hiszen a magántulajdon fogalmát sokan nem ismerik. Vagy egyszerűen csak a profitszerzés különleges módját alkalmazzák, amikor lopnak. És ugyebár kit tartunk valamire? Aki gazdag, aki vagyonos, még ha élete és vagyona teljesen erkölcstelen eredetű. S legnagyobb kárnak anyagi javaink elvesztését tekintjük. Ha elveszne tehenünk, traktorunk, autónk, ékszerünk stb, vajon nem a felkutatásával foglalkoznánk-e? És ha a pénzünket lopnák el vagy emelnék le bankszámlánkról? Vagy ha munkánk után járó fizetésünket nem adnák meg? Mert kár ért minket, anyagi veszteség, ami miatt idegbajt kapunk, szitokszavakkal megspékelve adjuk ország-világ tudtára bánatunk történetét. Vajon az Isten is ilyen anyagias? Hiszen égen és földön minden az övé (vö. 1Krón 29, 11). Mondhatni GAZDAG, csupa nagybetűvel. Az ember is az övé, hisz a teremtménye. Ám az ember elromlott, hibás árucikké változott, amikor bűnbe esett. A kisgyerek, ha eltöri játékát vagy megunja, akkor eldobja. Az Isten is így viselkedne, Ő is eldobott volna minket? Ha ember lenne, akkor valóban így tenne. De nem az Isten az emberképű, hanem az ember az, aki Isten képmása, hasonmása (vö. Ter1, 27). Ezzel szembesült Mózes is, mikor az Isten próbatételként felajánlja neki, hogy elveti a népet, amely az aranyborjú imádásába esve megtagadta Őt, és Mózest teszi nagy néppé. Ó, a hatalom! Az csak igazán, amire vágyunk. Mert a vagyon is csak azért értékes számunkra, mert hatalmat ad. Ha többé nem lehetne felhasználni a pénzt vagy más értéktárgyat anyagi javakra való átváltására, akkor bizonnyal teli lenne a kuka velük, vagy végre jól belehetne fűteni. Mózes azonban eltévelyedett népének védelmére kelt, nem akarta, hogy csak őbelőle legyen Isten kizárólagos nemzete. A próbatételt kiállta, s visszaterelte a 99 juhot az egyhez, megtalálta a kilenc elveszet drachmát, s odatette a maga egy érméje mellé. Mert néha a templomban lévő ember inkább azt érzi, hogy a többség van elveszve az akolból vagy a bugyellárisból. S mégis a kicsiny nyáj kitartó, mert pásztora gondoskodik róluk, hiszen ki olyan tökéletes, mint a mi Istenünk? Hogy bűn nélkül lenne. Még Pál apostol is, akiről pedig azt tartjuk, hogy a legtöbbet tett az apostolok közül Krisztus hitének terjesztéséért, még ő is töredelmesen megvallja hű tanítványának Timóteusnak, hogy első a bűnösök között. Ha ő képes ekkora alázatra, akkor mi miért ne lennénk képesek rá? A középkor idején oly nagyon átérezték ezt a hívek, hogy még maguk a szentek is nap mint nap súlyosan vezekeltek saját és embertársaik bűneiért. Miért halt ki belőlünk ez a lelkület? Hát olyan nehéz alázatosan leborulni a fölséges Isten előtt, s megvallani bűneinket? Persze, hogy nehéz, mert akkor nem ámíthatnánk magunkat, hogy különbek, jobbak vagyunk a másiknál! Pedig a különbség csak a rosszaság terén mutatkozik meg, nem pedig a jóságban. Nem kellene félnünk a közhangulattól, nem kellene elhinni mindent, amit a média, a filmek vagy a színészek jónak állítanak be. Az ő életük is épp ugyanúgy tele van bűnnel, s nekik is épp annyira meg kellene térniük, mint mindenki másnak. Nem különbek tőlünk, s így nem is lehetnek a jó példaképei. Illés próféta inkább példakép, aki Isten akaratát megtartva képes volt a közhangulattal, az álprófétákkal, de még a királlyal is szembe menni, vállalva a vértanúság kockázatát. Isten pedig csodával adta tudtára népének létét (vö. 1Kir 18, 19-39). Mi is észrevennénk csodáit, ha nem a bűn mocskában mosdanánk, hanem a megtisztulás vizében. S akkor végre azt tartanánk fontosnak, ami valóban életünkhöz és üdvösségünkhöz szükséges.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Augusztus 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31