B év – Nagyböjt 4. vasárnapja

2 Krón 36, 14-16.19-23

Zs 136, 1-6

Ef 2, 4-10

Jn 3, 16

Jn 3, 14-21

„A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is, így kegyelemből kaptátok a megváltást.” (Ef 2.4-5) Az ember, mióta elkövette első hibáját, nyögi a bűn és a halál terhét. Ezt újra és újra megtapasztaljuk a saját életünkben, mikor az Isten tervével szembe menve a magunk akaratát akarjuk érvényre jutatni, miáltal vétket követünk el. Szabadságunk odavész, a bűn béklyója csapódik ránk, és apránként veszi át az irányítást életünk fölött, egyre jobban szaporítva önmagát, mint valami fertőzés. Mert a gonosz csak egy másik gonosz mellett érzi jól magát, aki ugyanúgy benne fetreng a mocsokban, aki nem különb, nem jobb nála, nem mutat jó példát. És amilyen ragaszkodó a bűn nem is szívesen szabadul az embertől. Ezért van az gyakorta, hogy oly nagy félelemmel közelítünk a gyóntatószék felé. Sötét is van, szűk is a hely, halk suttogás révén még a legnagyobb hibáinkat is el kell mondanunk egy zord külsejű idegen papnak, akinek végképp mi köze hozzá, meg különben is: „én bűnt nem követtem el!” Pedig ez a legnagyobb önámítás, és jele annak, hogy van, aki nem bűnbánattal gyónik, hanem ahogy szerencsétlenül megvallják: megszokásból. Igaz, hogy sok mindent kell megszoknunk életünk során, de azért a bűnbánat szentsége ne tartozzék közéjük! Itt az Isten különleges kegyelme ragyog le a megtérő bűnösre a pap személyén keresztül, hogy gyógyítson, megbocsásson, feloldozzon. Persze maga a folyamat nem kellemes, ahogy sok orvosi kezelés sem, mégis ha a végső cél a lélek tisztasága lebeg a szemünk előtt, akkor eme kellemetlenségek pusztán semmiségek. Meg nem mellékesen az Istennel való találkozás mindig örömteli esemény. Különösen, ha Ő az irgalmát nyújtja az embernek. Új esélyt add, hogy immáron bűntelenül élhessük életünket, hibáktól mentesen. Ha ez nem add okot a vidámságra, akkor mi? Ha az ember szomorkodva megy is be a gyóntatószékbe, de megkönnyebbülve és mosollyal az arcán lép ki, az biztos jele a megbocsátásnak, ő megigazultan távozik. Mert csak az bocsáttatik meg, amire bocsánatot kérnek. Tehát magától a szentgyónástól nem tartanunk kellene, hanem felfedeznünk, hogy azáltal adja vissza nekünk az Isten az önfeledt szabadság örömét.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Október 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31