B év – Évközi 30. vasárnap

Jer 31, 7-9

Zs 125, 1-6

Zsid 5, 1-6

2Tim 1, 10

Mk 10, 46-52

Mit várnak el ma az emberek a paptól? Elég sok mindent. Mégis mi lenne az elsődleges feladata? Erre egy nagyon is emberi megfogalmazást kapunk a Szentírástól: „Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik.” (Zsid 5, 1-2) Mit szűrhetünk le ezen kijelentésekből? Például azt, hogy a pap, mivel ember, együtt tud érezni, empatikus tud lenni embertársaival szemben. Ugyanakkor éppen emberi mivolta folytán nem mentes a kísértésektől, a hibáktól. Persze csak olyanokban van része, amiben minden embernek, mégis sokkal többet várunk el tőle. De vajon mi a fordított helyzet? A pap, minthogy híd Isten és az emberek között, nemcsak az emberi kéréseket kell közvetítse, hanem az Isten tanítását is az emberek felé, és az Ő elvárásait megmutassa, arra buzdítson, alkalmasint beosztásának függvényében számon is kérhesse. És ilyen alkalmakkor lesz az addigi jó pap rossz pappá. Pedig éppen akkor vétene, ha nem tartaná be Isten parancsait és nem igyekezne azok betartására buzdítani a megkeresztelteket. Ez már a kezdetek óta így megy a keresztényüldözések miatt, ahol nem nyerte el mindenki a dicsőség hervadhatatlan koszorúját, hanem bizony voltak, akik elbuktak, hittagadókká lettek. Sok szempontból akkor könnyebb volt különbséget tenni, mint ma. Az elmúlt századok során az Egyház mindig is megvizsgálta a különféle új tanokat, kezdeményezéseket. A jókat befogadta, a rosszakat elvetette. Volt rá ideje. Korunk gyors információáramlása folytán a vizsgálódásra kevés idő marad, s talán a zsinat óta a szűrő lyukai is sokkal nagyobbak. Az engedmények jók, azoknak akik jóra akarják felhasználni és nem visszaélni vele. Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy sokakat nem járt át kellőképpen a Szentlélek kegyelme szerinti élet, hanem csak a maguk önző vágyainak élnek. Az Isten kizárása belső lelkivilágunkból, s csak a külsőségek megtartása pedig nagyon is farizeusi képmutató magatartás. Talán nem véletlenül szerepelnek ők az evangéliumokba. Jelenlétük jelzi azt a veszélyt, amelybe a keresztények is beleeshetnek. Mert a név változik, de a magatartás ugyanaz. És ez szomorú. Csoda ha maguk a papok is beleesnek ugyanazokba a hibákba, melyekbe nyájuk tagjai is? Lehúzzák őket, pedig nekik kellene felemelni az embereket. És mégis mindig könnyebb a másikat hibáztatni. Vakká tettük magunkat a hitben. Mert nem akarjuk azt látni, akit kellene, hanem csak azt, amit mi szeretnénk. Nem így Bartimeus. Ő tudta kit akar látni. Kérte is tőle. A hatás nem maradt el: „Nyomban visszakapta látását, és követte az úton.” (Mk 10, 52b) Talán ha mi is látnánk, komolyan követnénk őt. Ha papok vagyunk, ha nem.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Május 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31