B év – Évközi 13. vasárnap

Bölcs 1, 13-15;2, 23-24

Zs 29, 2.4-6.11-13

2Kor 8,7.9.13-15

2Tim 1, 10

Mk 5, 21-43

Mi a halál? Az emberi élet vége. Persze ma már ez sem egyértelmű állapot, hála a tudományos fejlődésnek, mely révén sokkalta pontosabban meg lehet határozni az életműködések megszűntét, illetve azt az időtartamot, amelyen túl már maga az ember nem hozható vissza, legfeljebb teste ’él’ még. Azonban a találékony emberiség ebben is megtalálta a maga hasznát. Mindemellett azonban az elmúlás ténye valóság. Minden, ami született, meg is hal, vagy megsemmisül, hisz a pusztulás valósága az élettelen dolgokra is igaz, még ha másképpen is, mint az élőkre. Van kezdet, és van vég. És ez látszólag rendben is van, hiszen, mint oly sok dologban a világon itt is megtalálható a kettőség. Mégis az emberi tapasztalatnak kissé ellentmondó visszajelzést kapunk a Teremtő részéről: „Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak.” (Bölcs 1,14a) Valóban elvitathatatlan a teremtői szándéktól attól „Aki van” (Kiv 3,14), aki a létezés alapja. Ugyanakkor a halál, mint a nem létezés ténye mintha szembe menne a lét Istenével. Hogy tételezhető ez fel egy szerető Istentől?

„Mert a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában.”  (Bölcs 1,13) E kijelentés ugyan felmentő jellegű, mégsem add választ a halál eredetére. Akkor mégis ki az elmúlás ’megteremtője’? „A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.” (Bölcs 2, 24) Igen, először a mennyei lények egy része rontatott meg, s magukhoz hasonlóvá kívánják tenni az embert is. Ezért történik meg a bűnbeesés, és annak következménye Éden kertjéből való kiűzetés, vagyis magától az Istentől való eltávolodás. De még nem említi a halált, mely az emberi bűn révén jelentkezik. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az első haláleset nem természetes, hanem gyilkosság. Pedig „Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette.” (Bölcs 2,23) Mégis amikor az ember torzóvá válik, már alig hasonlít Isten képmására, elveszti a kegyelmet is. Jól szemlélteti ezt az első emberek magas életkora illetve annak csökkenése, mígnem megfogalmazódik: „Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.” (Ter 6, 3) És ha mindenki meg is érné azt a kort, szép is lenne. Mégis mindezen szomorúság ellenére az örök élet nem veszet el számunkra. Mert bár Jairus lányát Jézus életre keltette, mégsem csak őt egyedül kívánta megajándékozni az élettel. Jézus halála és feltámadása által szerezte meg nekünk az örök életet, még ha annak mibenléte másmilyen is lesz, mint jelenlegi életünk. Így a földi halál csak átmenet, s nekünk nem kellene félnünk tőle, hanem Jairushoz hasonlóan hinnünk és bíznunk az életet adó Istenben.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Január 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31