A szegénység elleni küzdelem

A héten tartjuk a szegénység elleni küzdelem világnapját. Általában véve az ünnep kifejezést szoktuk használni a világnapokkal kapcsolatban, de valahogyan most furcsán hangzana a páros: szegénység és ünnep.

Ez persze nem egészen így van. A világias gondolkodás a szegénységben az élet legnagyobb tragédiáját látja, olykor még a betegséget is megelőzve.

Csak nagyon nagy lélekkel lehet elfogadnia a kijelentést, miszerint a szegénység lehet ajándék is. Természetesen a szegénységnek is vannak fokozatai. Amikor az teljesen kiegyenlítődik az éhínség állapotával, akkor valóban nagy dologról van szó.

Emlékszem, Szent II. János Pál pápa utazási alkalmával egyesek számon kérték, hogy miért áll szóba a gazdagokkal. Felelete az volt, hogy neki azokhoz is van üzenete. S ezt meg is tette.

Vannak, akik önként vállalják a szegénységet. Annak elviseléséhez azonban mély lelki tartalomra van szükség. Boldog Kalkuttai Teréz anya és nővérei ezt csodálatosan megvalósítják mind a mai napig.

Jézus az evangéliumokban több ízben is beszél a szegényekről, a szegénységről. Párhuzamot von a szegénység és a tökéletesség közt. Vajon mi az, ami akadályt jelent a gazdagságban a tökéletességre vezető úton? Az egyik ilyen dolog a kötődöttség. A gazdagság rabul ejti az embert, s minden gondolatát, érzését és cselekedetét leköti az ilyen embernek. Észre sem veszi, s minden másnál fontosabbá válik a számára. Vonzó állapot, mert akinek pénze van, sok mindent megtehet. Még több egészsége is lehet adott esetben. Nem lesz a megfelelő élelem híján, lesz ideje a pihenésre, s ha megbetegszik, akkor a jobb és drágább gyógyszereket is megveheti.

A másik akadály a tökéletességre vezető úton, hogy a gazdagság Isten helyébe is léphet. Mégpedig úgy, hogy lerombolja a bizalmat. Az Istenre való ráhagyatkozást.

Ezért gyűjtenek az emberek, legalábbis aki tud, hogy kibiztosítsák magukat. „Isten majd gondoskodik”– ez ma már nem olyan népszerű gondolat. Pedig ott vannak a családtagjaink, gyerekeink, unokáink. Az Úr rajtuk keresztül megmutathatja szeretetét. De már nem bízunk a gyerekeinkben sem. Félelem él bennünk, nehogy utcára kerüljünk.

Nekünk, papoknak, nincs, illetve nem lesz nyugdíjunk. Az egyházmegyéknek van idős papokat befogadó otthonuk. Ez jó, mert biztonságot jelent. Egyben azért azt is, hogy teljesen ráhagyatkozunk az isteni Gondviselésre. Ha lesznek hívők, ha lesz adakozás, akkor lesz mit enni az otthonban, ha nem, akkor majd szűkösebben, amíg a takaró ér. De higgye el az Olvasó, hogy jó ez bizalom Isten iránt. Vannak köztünk is, akik másként oldják meg öreg napjaikat, de a magam részéről azt tartom, hogy egy papnak a papi otthonban a helye, s nem másutt.

Szép és igaz az a mondás, miszerint az ember sohasem olyan szegény, hogy ne tudna valamit adni. Az odafigyelés, együttérzés, imádság nem kis adományok.

Magam részéről mindig jobban szerettem a segítségnyújtásnak a titkos változatát. Nem kell azt tudnia senkinek, hogy jót tettem. S ne féljünk adni! Isten roppant nagyvonalú. A szegények számláját mindig kiegyenlíti javunkra. Ez életem egyik legszebb tapasztalata. Meg jelzés is, hogy Ő mégiscsak van, s megfigyel bennünket.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Március 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31