A. év – Nagyböjt 4. vasárnapja

Szerkesztette: Kormányos Zoltán

„Jól tudjuk, hogy a bűnösöket nem hallgatja meg az Isten…” (Jn 9, 31a). Eme állítás elgondolkodtató, hiszen sokan úgy tartják, hogy az Isten legfőbb foglalatossága, hogy megbocsásson. Hát nem emiatt szeret minket meg irgalmas mihozzánk? Nem azért küldte el a fiát, hogy a bűnösöket hívja? Nem megy el az egy elkóborolt juhért, hogy a többi kilencvenkilenchez hozzáadja? Ez mind igaz, s ezeket valóban teszi is az Isten, sőt azok is, akik követik az Ő példáját. Azonban nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy a bűnös embernek is tennie kell azért, hogy elnyerje mindezen kegyelmeket. Vagy talán az Isten ostoba lenne és tényleg „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel” (1Kor 13, 7)? Istennek nem tudunk ártani. Ha rosszak vagyunk az nem Neki rossz, hanem nekünk. Nem Számára fájdalom és szenvedés, hanem számunkra: Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg” (Iz 59, 1-2). A bűn az ami elválaszt Istentől, hiszen Ő a bűnöst szereti, de a bűnt utálja (vö. Péld 15, 9). Mert az embert szeretetre teremtette, amint meg is vallja: „Talán örömöm telik a bűnös halálában - mondja az Úr, az Isten -, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?” (Ez 18, 23). Tehát nagy különbség van a bűn, ami elválaszt Istentől, és a bűnös vagyis maga az istenarcú ember között. Isten ezért bűntelen, ugyanakkor megbocsátó a bűnössel szemben. Ám ez a példa követendő, miképpen a Mi Atyánkban is imádkozzuk: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Mt 6, 12). Tehát a megbocsátás nem automatikus, azt kérni kell. Miképpen az Isten szeretete. Mert az igaz, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda,” de az is állja „hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3, 16). A szeretetből eljött Üdvözítő üdvözítése is csak akkor valósulhat meg bennünk, ha hiszünk és mint istenfélő teljesítjük Isten akaratát, akkor szavunk eljut Őhozzá. Mert Isten szeretete nem múlik el soha, de az aki nem szereti az őt szeretőt, az valójában nem szeret. Így van ez a bűnösség kapcsán is. Aki saját bűnét jobban szereti és nem képes attól megválni, s töredelmesen bocsánatot kérni, annak megmaradnak bűnei, s a bűn elzárja őt Istentől, nem engedi meg neki, hogy meghallhassa szavát, vagy ha mégis, mindig egy olyan érzés gerjesztődik az emberben (bűntudat), amely eszébe jutatja, hogy nem él helyesen. Ám mivel mi emberek a kellemes dolgokat szeretjük, s lévén ez az érzés kellemetlen, így ahelyet, hogy túltennénk magunkat a keserűségen, inkább elfojtjuk, s így nem változtatunk életünkön. Mert bizonyosra vehető, hogy a hét főbűn közül a lelki restség a legelterjedtebb. Nem meglepő, hogy az Isten és a hit helyet, inkább magunkat és a bűnt választja az ember. Mi ne így tegyünk!

 

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Március 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31