A. év – Nagyböjt 3. vasárnapja

Szerkesztette: Kormányos Zoltán

A víz kétségtelenül a legfontosabb elem az ember számára, s egyben a leggyakoribb is bolygónkon. A víz ugyanis létszükséglet, nélküle két-három nap alatt szomjan halnánk. Talán nem meglepő, hogy a szomjúságtól gyötrődő nép miért rimánkodik Mózesnek a pusztai vándorlás idején vízért. Fontossága azonban túlmutat ezen, hiszen oly sok mindenre használjuk még fel. A vallás világában a víz az élet és a megtisztulás jelképe, illetve a pusztításé is (özönvíz, egyiptomiak beleveszése a Vörös-tengerbe,stb.). A megtisztulás a bűntől való szabadulást jelenti. Ezért keresztelünk vízzel és Szentlélekkel, melyek a tisztulás látható és láthatatlan kegyelmét közvetítik számunkra. Erről a kegyelemről beszél Jézus a szamariai asszonynak is, amikor arról a vízről beszél, amelytől soha meg nem szomjazik, és amely örök életet ad. Elsőre az örök fiatalság forrásának mondája juthat eszünkbe e szavakat olvasva. Talán ezen jézusi kijelentésből ered a monda is, de Jézus mint mindig, úgy most is az Istenről akar tanítani valamit nekünk, teológiai valóságról beszél szimbolikus nyelvezetben. Jelen esetben két dologról van szó. A soha többé meg nem szomjazásban kifejeződik az emberiség azon álma, hogy vágyai beteljesülnek. A szomjas ember vágyik a víz után, szomjúságát csak a folyadék olthatja. Ugyanígy sok más vágyunk is van földi életünk során, melyek beteljesedésétől várjuk a boldogság elérését. De talán tapasztaltuk is már, hogy nem sokáig tartott ama boldog idő, vágyunk újra éledt bennünk, újbóli kielégítést várva. Mi szüntethetné meg ezt az örökös körforgást? Jézus az, aki beteljesítheti vágyainkat. Nem a felszíneseket, hanem azokat, melyek szívünk mélyén rejteznek. Mert minden ember a szíve mélyén boldogságra vágyik. Csak gyakran azt hisszük, hogy az anyagi javak, vagy az emberi kapcsolatok révén válunk boldoggá. Az érzés megjelenik, de az állapot nem tartós. Ezért újból áhítjuk, vágyunk rá, hogy egy időre aztán kielégítést nyerjünk. Pedig csak szívünk és lelkünk megalkotójára kellene figyelnünk, aki boldogságra teremtett bennünket, és az örök életre. Mert mit ér egy cseppnyi boldogság, ha az embert elragadja a halál? Vagy mit ér az örök élet, ha nem lehet az ember boldog? Utóbbi állapot megvalósulhat, ha az ember elkárhozik. Ám Isten számunkra a feltámadás kegyelmét nyújtja és örök boldogságot. Új Édenkertet, melyet már tettei révén valóban megérdemel, s melyet meg is becsül, hiszen sokat szenvedett érte. Azok a dolgok ugyanis, amikért meg kellett dolgoznunk, mindig is értékesebbek lesznek számunkra, mint a kapott dolgok. Ezért oly mozgalmas földi életünk, hogy így úgymond „megdolgozzunk” örök életünkért és örök boldogságunkért az Isten országában.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Március 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31