A. év – Húsvétvasárnap

Szerkesztette: Kormányos Zoltán

Minden egy vacsorával kezdődött. Az utolsóval, ami végül az első lett. Utolsó, mert Jézust ezt követően árulták el. De nem csak ezért utolsó. Az ószövetségi húsvéti vacsorák között az utolsó, mikor visszaemlékeznek az Egyiptomból való kiszabadulásra és a szövetségkötésre, mely Isten és az őbenne hívő nép között kötetett meg. Szövetségkötés nincs áldozat nélkül, itt a bárány az áldozat. De ez még nem a végső szövetség. Isten fokozatosan tágította a kört, hogy szövetsége az emberekkel, mely már az Édenkertben megvolt, újra megvalósuljon. Eleinte kis családok vezetőivel köt szövetséget (Noé, Ábrahám, stb.), majd egy egész néppel. Végül „mikor eljött az idők teljessége” (Gal 4, 4), Fia által megkötette az új és örök szövetséget az egész emberiséggel. Ennek az új szövetségnek az első vacsoráját éljük meg nagycsütörtökön. Ama vacsorán hangzottak el elsőként az átváltoztatás szavai: „ez az én testem… ez az én vérem”. Ma naponta tízezrek ajkán hangzanak el e szavak a Föld minden pontján. Jézus áldozata, melyben Ő az áldozati bárány, nem volt értéktelen és veszendő, hanem az egész világ üdvösségére vált! Pedig nem így tűnt, hogy ez fog következni kereszthalála után. Ahogy erről az emmauszi tanítványok is keseregnek: „A názáreti Jézus, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt ” (Lk 24, 19b-21a). Nagy várakozás, nagy csalódás. Itt is beigazolódni látszik a mondás: minden ember csalfa. De Jézus nem csak ember. Isteni mivolttal is rendelkezik, így teljesíti be a próféták jövendölését, sőt Ő maga az, aki a kígyó fejét eltiporja (ld. Ter 3, 15), azaz feltámadásával eltörli a Sátán bűnre csábításával megvalósuló halált. Nem meglepő a tanítványok öröme. És mi a helyzet a mi örömünkkel? Talán nem annyira impulzív, ami érthető, hiszen mi mindezen események fizikai valóságával nem szembesülünk, bármennyire is óhajtjuk még egyik énekünkben is: „ó, ha én is ott lehettem volna”. Lelki valóságként megélve az eseményeket pedig koránt sem olyan erőteljes. Nem csoda, hogy az Egyház ilyen hosszú és komoly előkészületi időt biztosít számunkra, mint a nagyböjt és utána elmélyülési időt Húsvéttól Pünkösdig. Mert ha nem vesszük észre azt, hogy ahogy élünk az helytelen Isten előtt, ha ezt tagadjuk, akkor már nem is egy gerendányi hibánk van, hanem készül már a másik is.

Az üdvösség napjának eljöttével feltárul ország, világ elé a csoda: Jézus nincs a sírban. Mindennek jelei vannak: megmozdul a föld, a kő elgördül, angyal várja az érkező asszonyokat stb. Az Isten terve megvalósult az ember gonosz tettei ellenére, sőt éppen azáltal. Mintha előre kiszámította volna, ahogy korunk jövőkutatói próbálják: teszik fejlettebbnél fejlettebb számítógépeik segítségével. Isten azonban több ennél, s ez a több felfoghatatlan számunkra. Ahogy talán a feltámadás is. Nem annyira Jézusé, hiszen arról igen alaposan írnak az evangéliumok. Hanem a sajátunk gondolata. Hiszen „Krisztussal együtt mi is feltámadtunk” (Kol 3, 1). Ezt azonban valahogy nem látjuk magunkon. Nem is kell, mert ez csak a kezdet, egy folyamat, ami már elindult. Ahogy a földbe elvetett magról addig nem tudjuk, hogy kicsírázott-e, míg szára utat nem tör a felszínre, így van bennünk az örök élet is elrejtve. A maghoz hasonlóan csak egy sötét földet látunk magunk körül. Gyökeret próbálunk verni benne, s felülről még valami égi áldást, esőt is kapunk. Ez a kegyelem, mely az Isten felé növeszt minket. S hogy milyen ama föld feletti világ, azt csak a földből kikelő csíra tapasztalja meg. Amiképpen mi magunk is csak földi életünk elmúltával törhetünk a föld fölé, juthatunk el az égbe. Ez az, amire újból és újból emlékeztet bennünket húsvét ünnepe. Ahogy énekeljük: „Közelebb, közelebb, Uram hozzád!”. Ezt szolgálja földi életünk egyre csak hosszabbodó sora. Jelzi, hogy még nem jött el a felszínre törés pillanata. De elfog, amint a feltámadásé is. Erről nagyon szép leírást ad Isten szavai által Ezekiel próféta: „kihozlak titeket sírjaitokból” (Ez 37, 12). Valóban, érezzük át ezen üdvtörténeti esemény hatását életünkben és gazdagodjunk általa. Ezt kívánom mindenkinek húsvét idejére.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Január 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31