A. év Húsvét 6. vasárnap

ApCsel 8, 5-8.14-17

Zs 65, 1-7.13.16.20

1Pt 3, 15-18

Jn 14, 23

Jn 14,15-21

Mai technikailag fejlett, sőt egyre fejlettebb világunkban az Isten és a vallásosság nem egy közkedvelt téma. Mi több a hit is felértékelődött, s a hívő embereket lenézik, maradinak, babonásnak tartják őket. És meglehet, hogy a tudomány ’csodákra’ képes az emberi test fiziológiai ismeretei folytán az egészség és épségének helyrehozatalában, de ami a lelket illeti vannak elmaradások. De még így is van elég adat ahhoz, viselkedésünkhöz, egyes érzelmi reakcióinkhoz társuló belső kémiai változásokkal magyarázzák meg működésünket. Mindezeket összevetve már csak az a kérdés, hogy vajon mi emberek fejlődtünk-e bármit is, ha már olyan nagyra vagyunk tudományunkkal? Nos, ha a fejlettség alatt az intelligencia vagy a fizikai erő növekedését értjük, akkor sokaknál vannak részeredmények. Igaz, ez kitartó munka árán történik, nem azért mert eleve jobb konstrukciónak ’rakták’ össze őket. Bár a genetika már ezzel is kecsegtet minket, hogy kényünk-kedvünk szerint alakítsák génjeinket, kiküszöbölve a betegségre való hajlamot. De ez még azért a jövő. Tehát egyenlőre fejlettebb emberről nem beszélhetünk. Akkor igazából nem vagyunk mások mind elődeink? Változás nemigen van, főképpen az emberiesség terén, sőt hála a fejlett kommunikációs eszközöknek sokkal gyorsabban értesülünk arról, hogy mennyire embertelenek is vagyunk. Így hát az erkölcsösség terén talán már visszafejlődésről kell beszélni. És itt jön be a képbe Krisztus, mint az emberi nemesség fejlesztője. A világ kígyót-békát mond rá, mivel nem ismeri, mert ha megismerné, akkor megtérne és megkapná a hit kegyelmét, amint Jézus is mondja: „A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri.” (Jn 14, 17a). De mi, akik ismerjük, tudjuk, hogy miről van szó. És a kezdetek óta megy is a párbeszéd a világgal: „Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek válaszolni tudjatok, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.” (1Pt 3, 15b) Igaz, gyakran vallatás légkörben történt ez a fajta párbeszéd, s ritkán eszmecsere formájában. Mégis az örök igazság megismertetése kapcsán elmaradhatatlan, néha vannak is sikerek. Amint Pál apostolnak is mindig lehetőségében állt az őt őrző katonáknak hirdetni Krisztust. Más lehetősége nem volt, hiszen szabadságában korlátozva volt. Ámde mi szabadok vagyunk, azt tehetünk, amit akarunk illetőleg amit meg merünk tenni, nehogy a társadalom megszóljon érte bennünket. Még ha valami jóról is legyen szó. Így a keresztény is szorgalmasan tanulhat, végezheti feladatait, s munkája során fejleszti testét és szellemét. Ámde ez a fajta növekedés nem öncélú, hanem azáltal többszöröződik, hogy másokkal is megosztják. Ez pedig nem más, mint a szeretet. S, hogy miképpen is tanulhatunk meg szeretni? Jézus megadja a választ:. „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.” (Jn 14, 21a) Mert aki tudja az Istent szeretni, az tudja az embert is. Éljünk is Jézus tanításának szellemében.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Augusztus 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31