A.év – Évközi 7. vasárnap

„Legyetek szentek…” (Lev 19, 2a) - ezzel szólítja fel az Úristen népét, hogy szent legyen. Nagy elvárás a nagy Istentől, azonban nem vagyunk a magunk erejére hagyatva, mint oly sokan gondolják. Ám tenni azért kell. Különösképpen a mindennapi élet területén. Önmagunkat formálva vagy másokat segítve. Mert hagyni és engedni az embernek, hogy bűnt kövessen el, főleg ha tehetnénk ellene, helytelen dolog. „Fedd meg embertársadat, s akkor nem osztozol bűnében” (Lev 19, 17b). Miért kell a vádló szerepét játszanunk? Koránt sem erről van szó, de mikor Krisztus tanításáról beszélünk, és az örök élet jutalmát hirdetjük másoknak, nem feledkezhetünk meg szólni azokról a körülményekről, melyek ebben akadályozzák az embert. Mondhatni a szentté válásban. Mert a szentek közössége mi vagyunk, az Egyház. Így tehát kötelességünk a Krisztus erkölcsi tanítását is tovább adnunk. Ezért okítjuk oly buzgón a Tízparancsolatra a híveket. S ezért egészítjük ki Jézus két főparancsával. Aki szeret, az nem vétkezik. De akinek nincs fogalma arról, hogy mi a vétek, azt tanítani kell, ha már szülei, gondviselői nem tették. Nem meglepő, ha az ilyen emberben a mai modern relativista felfogás szellemében, csak azt gondolja bűnnek, amit annak érez, s nem azt, amit Isten törvénye annak ír elő. Ugyanígy ha ő tesz tönkre egy gépet munkahelyén, és ezért a főnöke felelőségre vonja, a főnökére dühös. De ha valaki az ő szerszámát teszi tönkre, akkor a kártevőre dühös, azt tartja bűnösnek. Hol itt a logika? Arról van szó, hogy ha mi ártunk másnak az nem bűn, de ha nekünk ártanak, az igenis az. És nyílván mindig az erősebb győz, nem pedig az ártatlan. Így maga az ítélet kimondója is bűnös. Mégis csak akkor ítéltetik meg, ha egy felettes hatalom végre felelőségre vonja. Ám kié e legfőbb hatalom? Aki a legnagyobb hadsereg, gazdasági erő vagy atomfegyver felett rendelkezik? E világi gondolkodásban nekik, mi azonban hisszük és valljuk, hogy Istené a hatalom. Azonban hatalmát nem pusztító célja használja. A zsoltáros fejtegeti ki szépen: „Irgalmas és kegyes a mi Istenünk nagy irgalmú és hosszan tűrő. Nem bűneink szerint bánik velünk, és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk” (Zs 102, 8-9). Vajon az emberi hatalmasságok is tudnak ilyen kegyesek lenni és irgalmat gyakorolni bűnös ellenségeikkel szemben? Érdekes módon a gyakorlat azt mutatja, hogy őket is megbüntetik, ha szükséges halálbüntetéssel. Ha pedig a földi hatalmasságok büntetését elfogadjuk, akkor miért lázadozunk Isten útjai ellen, melyek olykor büntetés jelleget öltenek. Hogy irgalmas az annak a jele, hogy nem bosszúálló. Ugyanis az igazi megbocsátás csak úgy születhetik meg, ha az ember lemond a bosszúállásról, vagyis a megtorlás, megbüntetés jogáról. Helyébe lép az ellenségszeretet, mellyel megtörhető a bosszúállás köre és helyébe a szeretet köre léphet.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Január 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31