A. év – Évközi 3. vasárnap

Szerkesztette: Kormányos Zoltán

Korunk embere igyekszik elfogadni azt a vallási közeget, amelybe ’beleszületett’, azonban maguknak a hívőknek is feltűnik, hogy magában a kereszténységen belül felekezet van, hogy a többi vallás különféle irányzatairól ne is beszéljünk. Az ember nem érti, hogyha egy Isten van, miért ennyi vallás, miért van ennyi variációja a kereszténységnek. Önmagunk megnevezésekor is mindig ki kell hangsúlyoznunk, hogy római katolikus keresztények vagyunk. De ha vannak más keresztények is, akkor honnan a különbözőség? Hát nem ugyanazt hisszük?

Az emberi történelem alakulása során fokozatosan ismertük meg Istent, így a hit formája is változott. Ezen változások mindig emberi közreműködéssel mentek végbe. Sajnos nem mindig a legüdvösségesebb módon. A bajt könnyű létrehozni, de a helyrehozás hosszú időbe telik. Évszázadokra volt szükség mire kialakult a nyitottság az egyes felekezetek között, s megindult a párbeszéd. Egyik sikere és megnyilvánulása az elmúlt hét során tartott imahét a keresztények egységéért. Ezen szellemiséget nagyon jól megfogalmazza Pál apostol gondolata: „Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, és ne szakadjatok pártokra!” (1 Kor 1, 10). Az apostol azonban nem pusztán tanácsot akar adni, hanem gyógyírt egy konkrét problémára, amely már sajnálatosan az első keresztény közösségekben is megjelent. Hogy nem akar mindenki az egy akolban tartózkodni, hanem egyesek külön utakon járnak. Hogy az első keresztény közösségek tagjai nem voltak egységesek magyarázható azzal, hogy még az egységes hitrendszer nem volt kialakítva, és így az egyes közösségek az őt megtérítő apostol vagy igehirdető misszionárius szellemiségét is magáévá tette. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ellentétben állnának egymással. Sajnos azonban már akkor is jelen volt az emberi szimpátia vágya, hogy kinek melyik prédikátor a kedvesebb. Mai szóval: kinek melyik pap tetszik. Ki a kedvesebb nekünk és ki nem. Pedig mindegyikük Krisztus személyében teljesíti feladatát. Meglehet buzgalom szintjén van különbség, hiszen az emberi gyengeség a papot is sújtja. Ám a kegyelmet amit a szentségek révén közvetítenek azok Isten ajándékai. Ki panaszkodna egy erkölcstelen postásra, ha az munkáját teljesítve meghozza a kedves ajándékot? Így az említett pártokra szakadás nem jelent más, mint egy vezető személy körül való csoportosulást, afféle személyi kultusz kialakítása, gyakran éppen egyedi hitértelmezése kapcsán. A megosztottság azonban Isten terve ellen van, amint azért Jézus maga is imádkozott az Utolsó vacsorán főpapi imájában: „Legyenek mindnyájan egyek” (Jn 17, 21a). Ez az emberi egység azonban csakis az Istennel való egységben képzelhető el: „hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.” (Jn 17, 22b-23).

Az egység megvalósulása még rejtély számunkra, de ha a magunk kicsi részét tudjuk csak hozzá tenni, már az is elég Isten végső és teljes művének beteljesedéséhez.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Március 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31