A. év - Évközi 22. vasárnap

Jer 20, 7-9

Zs 62, 2-9

Róm 12, 1-2

Ef 1, 17-18

Mt 16, 21-27

A meggazdagodás utáni vágy nem új keletű dolog. Mióta csak létezik a magántulajdon fogalma azóta adott a probléma. Hiszen míg az ember saját tulajdonával, teszem azt munkaeszközei segítségével olyan termelőmunkát végez, mely nincs ártalmára másoknak, ugyanakkor maga és mások javát, megélhetését szolgálja. Ez jó. Ám mikor már az egyéni meggazdagodás a cél, a látástól vakulásig tartó földtúrás, az rossz. Ez már nem az a munka, amely nemesít, hanem amely nemtelenné, értéktelenné tesz. A jóból is megárt a sok elv vonatkozik itt is. Mértékletesség tehát a cél. Vajon tényleg szükségünk van annyi mindenre? „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?” (Mt 16.26a) A történelemkönyveink teli vannak nagy hadvezérekkel, hódítókkal is, kik ideig-óráig hatalmas területeket vontak uralmuk alá. De meghaltak, s a legtöbb esetben birodalmaik széthullottak. Egységbe való törekvésük semmivé vált. S mégis javarészt ezekről az emberekről tanulunk, s tesszük szellemiségüket magunkévá. Vajon tényleg annyira hasznos egy fiatalnak a karrierizmus szelleme? Gyorsan dolgozni, hamar feljutni a csúcsra. Hát nem elég hosszú az élet, ahhoz, hogy valaki vezető legyen? Jó vezetőnek lenni érettséget és élettapasztalatot is jelent, melyet csak az évek adhatnak meg. S ki vezetni akar, előbb tanuljon meg szót fogadni. Különösen ha már korunkban nem beleszületnek az emberek a vezetésbe, hanem ki kell érdemelniük azt. Hogy milyen módon, az már más kérdés. Mégis talán pont ezért sokkal nagyobb az ember felelősége tettei felett, mert hatással van vele másokra. S ez fokozottan igaz ha magasabb hatalmi pozícióba kerül. Talán erre még mindig nem ébredtünk rá a hűbéri társadalom elmúltával és a nagy szabadság eljöttével. Mert szabadon dönthet a munkás immáron sorsa felett, de ezzel együtt vállalnia kell az élettel együtt járó felelőséget is. Ha e kettő nincs meg, akkor megszületik a felelőtlen ember, kit nem érdekel senki más, aki Istentől nem fél, emberektől nem tart. (vö. Lk 18, 2b) De ettől még nem kap felmentést tettei következményei alól. Mi több, amit teszünk azzal másokra is hatunk, élvezik vagy éppen elszenvedik. Hiszen társadalomban élünk, csoportban, bármennyire is igyekszünk bezárkózni, elzárkózni. Az utcára kilépve azért még találkozunk emberekkel. Így ezen közösségek szabályai továbbra is érvényben maradnak. Nem beszélve az állam törvényeiről, melyet ha megsért a szabados ember, ugyanúgy elszenvedi a büntetést, mint bárki más. Nincs ez másképpen az Isten törvényeivel sem. Attól, hogy valaki nem tartja be, vagy úgy gondolja, hogy nem bűn annak szellemében élni, téved. S ha ezen állapota mellett kitart, még annak ellenére is, hogy figyelmeztették életállapota helytelenségére, lelke rajta. Ám ne felejtsük el Jézus ezen szavait sem: „Eljön ugyanis az Emberfia … és megfizet mindenkinek a tettei szerint.” (Mt 16.27) Nekünk csak meg kell várnunk azt a napot, remélve, hogy tetteikhez méltón jó jutalomban részesülünk.

Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

December 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31