A. év – Évközi 14. vasárnap

Zak 9, 9-10
Zs 144, 1-2.8-11.13-14
Róm 8, 9.11-13
Mt 11, 25
Mt 11, 25-30
„Jertek keresztény hívek, az Istent dicsérni…” (SZVU 225) Nagyon szépen kifejezi
népénekünk kezdő sorai ama lelkületet, hogy a keresztény emberek miért is gyűlnek össze,
hogy közösen is imádkozzanak, ne csak magányosan, egyedül otthonukban, vagy szűk családi
körben. A közösség együttléte már önmagában is erősítőleg hat saját hitünkre, ugyanakkor
lehetővé teszi egy Jézusi ígéret megvalósulását: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman
összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18, 20) Persze Ő is a már meglévő Isten
imádására össze gyűlés további megerősítésére mondotta szavait, s ezzel téve teljesé ama
harmadik parancsolatot: „Az Úr napját szenteld meg!” (vö. Kiv 20, 8) Számunkra ez a
szentmise valósága, mely valódi közösségi együttlét az Isten imádásában. S ennek része
dicsőítő imáink és énekeink, s azok legközismertebbje a Dicsőség (Gloria). Magasztos ének s
valóban dicséretes, hogy ünnepnapjainkon így szólunk Urunkhoz. Noha Istent nem teszi
nagyobbá dicséretünk, emberi mivoltunknak nagyon is jót tesz. Elég ha csak a
mindennapokból indulunk ki. A másik dicsérése, a kedveskedés, finom és szép szavakkal mi
több költeményekkel való megnyerése a másik embernek, s azon belül is az ellenkező
neműnek nagyon is jelen van életünkben. Irodalmunk nem kis hányadát teszik ki, modern
filmjeink elengedhetetlen része a romantikus száll is. A szerelmespárok között, ahol még a
másik arcának apró kis gödröcskéjét is szépnek és dicsérni valónak találja, pedig gazdája pont
hogy úgy gondol rá, mint csúfságra. S akkor ugyanígy miért ne lehetne az Istenhez is dicsőítő
módon imádkozni? Elvégre maga az első parancsolat is erre buzdít: „Uradat, Istenedet
imád…” (Mt 4, 10) Az imádás pedig nem pusztán az ima, ami a szájunkon kijön, hanem azaz
ima, amely az ember szívében van. Ez az igazi imádás, s a lelkület mely jó tettekre sarkal az
Isten nagyobb dicsőségét szolgálja. Gondolnánk, hogy ez értelem nélküli hódolat. Ne
feledkezzünk meg azonban arról, ha a másik embernek megadjuk a tiszteletet, mi több mi
magunk is elvárjuk azt, akkor az Istent is megilletné legalább annyira, de igazából sokkalta
magasztosabb módon. Mert Isten mérhetetlenül több nálunk, dicsérete tehát végtelen. S Őt
dicsérve igazából vele való kapcsolatunkat erősítjük, mert dicsérete által is a Tőle kapott
kegyelem bőségét tapasztaljuk meg.
Kormányos Zoltán atya

Eseménynaptár

Augusztus 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31