Nem tudhatod...

Mikor elsõs voltam a gimiben, egyszer egy srácot láttam az osztályomból hazafelé bandukolni. Kyle-nak hívták. Úgy tûnt, mintha az összes könyvét cipelte volna. Azt gondoltam magamban: "Miért vinné haza valaki az összes könyvét pénteken? Biztos egy eminens tanuló." Mi kellemes hétvégét terveztünk (bulik és focimeccsek a haverokkal), így hát vállat vontam és továbbmentem. Ahogy semmivel se törõdve sétáltam, láttam, hogy egy csapat fiú közeledik felé. Odafutottak hozzá, kiverték a könyveit a kezébõl és elgáncsolták. Hasravágódott, úgyhogy teljesen piszkos lett a ruhája. A szemüvege elrepült és körülbelül 3 méterre a füvön landolt. Õ maga megalázottságában felnézett, s a szeme kimondhatatlan szomorúságot tükrözött. Odasiettem hozzá: a szemüvegéért kúszott és könnyeket láttam a szemében. Ahogy átnyújtottam a szemüvegét vigasztalni próbáltam: "Azok a srácok csirkefogók, igazán büntetést érdemelnének." Rámnézett és így szólt: "Köszönöm." Hatalmas mosoly ragyogott az arcán. Azon mosolyok egyike volt, amely igazi hálát tükrözött.

Segítettem neki felszedni a könyveit, és megkérdeztem, hol lakik. Kiderült, hogy nem messze tõlem. Furcsa volt, mivel soha nem láttam errefelé eddig, mire azt válaszolta, hogy magántanuló volt. Soha nem barátkoztam magántanulóval ezelõtt. Segítettem vinni a könyveit, miközben egész úton beszélgettünk. Igazán aranyos srácnak találtam. Megkérdeztem, hogy akar-e szombaton velem és a barátaimmal focizni? Kyle mosolyogva igent mondott. Egész hétvégén együtt voltunk és minél inkább megismertem Kyle-t annál jobban megszerettem õt, akárcsak a barátaim.

Eljött a hétfõ reggel és Kyle ismét hatalmas könyvcsomaggal igyekezett az iskola felé. Megállítottam, majd így szóltam hozzá: "Hé, fiú, igazán komoly izmaid lesznek, ha mindennap egy rakás könyvvel cipekedsz!" Õ csak mosolygott, és átadta a könyvek felét nekem. A következõ négy évben Kyle és én a legjobb barátokká váltunk.

Amikor végzõsök lettünk, mindketten a fõiskolán kezdtünk gondolkodni. Kyle

Georgetown mellett döntött, én Duke-ba készültem. Tudtam, hogy mindig barátok leszünk és a távolság soha nem fog gondot okozni. Õ orvosnak készült, nekem pedig jó esélyeim voltak a fociösztöndíjra.

Kyle-t figyeltem. Állandóan azzal húztam õt, hogy eminens. És nagyszerûen festett. Egyike volt azon srácoknak, akik önmagukra találták a gimnázium évei alatt. Az arca kikerekedett és valóban jól állt neki a szemüveg. Sokkal több randevúja volt, mint nekem. Néha tényleg féltékeny voltam rá.

Az évzárón Kyle-ra bízták a búcsúbeszéd elmondását az osztályunkból. Nagyon örültem neki, én nem tudtam volna kiállni a tömeg elé, és beszélni. Láttam rajta, hogy ideges a beszéde miatt. Szóval barátságosan hátba veregettem és bátorítottam: "Hé, fiú, nagyszerû leszel." Ugyanolyan hálásan nézett rám, mint elsõ találkozásunkkor és mosolygott. "Köszönöm!" - mondta.

Ahogy nekifogott a beszédének, megköszörülte a torkát és belekezdett: "Nagyszerû alkalom az együttlétünk arra, hogy köszönetet mondjunk legfõképpen azoknak, akik átsegítettek bennünket ezeken az éveken. A szüleinknek, a tanárainknak, a testvéreinknek, talán az edzõnek, de legjobban a barátainknak.

Legfõképpen azért vagyok itt és azért vállaltam a búcsúbeszédet, hogy elmondjam nektek: „Az, hogy barátja vagy valakinek, a legnagyobb ajándék, amit csak adhatsz neki. A legtöbb! Elmondok egy történetet. "

Csak figyeltem a barátomat, és hitetlenkedve hallgattam, ahogy elmondja a legelsõ napot, amikor és ahogy mi ketten találkoztunk.

Azt tervezte, hogy véget vet az életének azon a hétvégén. Elmondta, hogy kipakolta az öltözõszekrényét is, hogy az anyukájának késõbb ne kelljen megtennie, és az egész holmiját összeszedte és vitte haza.

Ekkor rám nézett és kicsit elmosolyodott. "Hála az égnek, megmenekültem. Megmentett a barátom attól, hogy megtegyem a kimondhatatlant." Hallottam, hogy csodálkozással teljes moraj fut végig a tömegen, ahogy ez a jóképû és népszerû srác a leggyengébb pillanatáról beszélt nekünk. Láttam, ahogy az édesanyja és édesapja engem néznek és ugyanazzal a hálás mosollyal mosolyognak rám, amivel a fiuk. Egészen addig a pillanatig, nem fogtam fel ennek a találkozásunknak a miértjét és mélységét.

Soha ne becsüld alá a cselekedeteid erejét. Egy picinyke gesztussal, mozdulattal megváltoztathatod egy ember életét. Vagy jobbá, vagy rosszabbá.

Isten azért ad másokat az életünkbe, hogy hatással legyünk rájuk. Keresd Istent a másikban! Mutasd meg a barátaidnak, mennyire törõdsz velük!

 

"Ha egy emberrel beszélsz, lássad meg benne a lelket is!"

 

******************

„Azt keresem, azt gyûjtöm össze, amit mások elvetnek.

Mert ahol ott vannak mások, õk jobban teszik, amit kell, mint ahogy én tehetném.

Ám ahová mások nem érnek el, ott igyekszem én tenni valamit úgy, ahogyan képes vagyok rá.”

Budapest, 2013. június 28.
Szeretettel és mindennapi imáimmal: Dávid M. Bernadette szerzetesnõvér

Eseménynaptár

Október 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31