Néhány gramm arany

Talán azt gondolhatná az Olvasó, hogy valamilyen gazdasági témát veszünk elõ. Nem. Habár az életben mindennek van anyagi vonatkozása is. Elég, ha egyes nõgyógyászokra gondolunk, akik a várandós anyától megkérdezik: Mennyit ér magának ez a gyerek? Most még a gyermekáldásnál nem tartok a mondanivalómmal, de a házasságnál igen. Tudniillik a napokban ismét sokkolt egy kijelentés, mely nem egyedi eset, kezd gyakorlattá, életstílussá válni az, amirõl ezek a döbbenetes szavak szólnak.

Megkérdeztem egyik ismerõsömet, hogy mikor esküdnek már meg, mert mi, keresztények, a jelen állapotukra azt mondjuk: együttélés. „Minek? Úgysem változna meg semmi. Esetleg nehezebbek lennénk néhány gramm arannyal” – öntötte szóba a dologról alkotott véleményét.

Azóta sokat gondolkodom a karikagyûrûrõl. Gyakran találkozni emberekkel, akik büszkén, szeretettel viselik. Bizonyára többet jelent nekik néhány gramm aranynál. Hiszen jelkép az. De vajon minek is a szimbóluma?

A házasságkötés szertartásában a võlegény is, a menyasszony is megcsókolja a gyûrût, s a következõ szavak kíséretében húzza párja ujjára: „Viseld ezt a gyûrût szeretetem és húsegem jeléül! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!”

Természetesen lehet azt mondani, hogy e szertartás nélkül is, a gyûrûk hiányában is lehet valaki hûséges és szeretõ. Ez igaz. Az azonban nem igaz, hogy az embernek nincs szüksége olyan eszközökre, melyek segítenek abban, hogy vállalt kötelezettségeinket teljesíteni tudjuk. Itt persze nem csak a karikagyûrûre gondolok, hanem magára a házasság intézményére, mely esküt jelent. Mégiscsak nagyképûség lenne az, ha valaki azt állítaná, hogy neki roppant egyszerû a másikat szeretni s hûségesnek lenni. Hiszen esetünkben az ismert vélemény akkor fogalmazódott meg, amikor még tart a hûség és a szeretet, s különösebb gondok sincsenek, sem anyagi vagy esetleg egészségi vonatkozásban. A házasság azonban keresztény értelmezésben azt jelenti, hogy a sírig tart a hûség és a szeretet minden körülmény közepette. Legalábbis a felek ezt elfogadhatónak és fontosnak tartják, s igyekeznek is ehhez igazodni.

Véleményem szerint a legtöbb esetben a csak együttéléseknek az oka az, hogy nem biztosak a fiatalok a dolgukban, s meghagyják maguknak a szabadságot, komolyabb elkötelezettség nélkül. Különben miért nem vállalnák fel a házasságot az emberek elõtt, akik többségében ott a jóérzés, és bizony számon kérik a felektõl, ha a házasságot felbontják. Arról is el lehetne gondolkodni, hogy vajon mennyire rendelkezem a saját életemmel.

Vajon egy adott közösségen belül azt tehet-e az ember, amit akar, vagy lehetnek a közösségnek elvárásai az egyénekkel szemben? Ha valaki azt gondolja, hogy az ilyen viselkedésnek nincs hatása a társadalom fiataljaira, akkor az nagyon téved.

Nem magánügy csak csupán ez, hiszen egymás mellett élünk, s egymásért is kellene élnünk. Látnak bennünket. Akkor is, ha szeretjük egymást, akkor is, ha nem. Vannak, akik elvárják, hogy õket mindig és mindenben értsék meg, s fogjuk már fel, hogy eljött a modern világ, a teljes tolerancia ideje. Rendben van, de azért tegyük ezt úgy, hogy a többség is jól érezhesse magát, s ne kelljen szenvednie attól, hogy a kétes értékeket vallók törvényt akarnak írni maguknak, a közös társadalmi létünkön belül.

 

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Május 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31