Ne hamarkodj el soha semmit!

A II. világháború rémségeirõl sok levél számolt be. Dokumentumok és emlékek bizonyítják pl. az angol katonák kiszolgáltatott helyzetét. Antal, a harcok közepette, lefagyott lábujjakkal került hadifogságba és mire hazaindulhatott, kereken tíz esztendõ telt el.

Antal állapota siralmas volt, idegrendszere tönkrement. Haza sem mert menni rögtön, inkább idõs apjához tért be elõször, aki messze lakván  fia családjától nem tudott semmrõl. Amikor Antal bevonult katonának, tízéves fiát hagyta hátra feleségével.  Meg volt gyõzõdve róla, hogy õt a  felesége és a fia már rég elsiratták. Tudta, hogy rokkantan nem képes dolgozni, de nem is akart így tovább élni. A katonaságtól hozott magával egy pisztolyt, mert azt akarta, hogy itthon, szülõföldjén  temessék el. Apja nyugodtan végighallgatta zavaros gondolatait az öngyilkosságról. Csendesen, de  nagy szeretettel csak ennyit mondott fiának:

- Ne hamarkodj el fiam soha semmit! Fáradt vagy, aludj rá egyet, mielõtt õrültségeket teszel.  ... Antal lefeküdt. Reggel azzal ébredt, hogy mielõtt meghal, megnézi a házat, amit sok évvel ezelõtt otthagyott. Benéz az ablakon, aztán végez magával.

Elutazott a falujába. Már sötétedett, amikor bement az utcába és megállt az ablaknál, hogy megnézze, ki lakik  az õ házában. Felismerte a feleségét, aki vacsoránál ült egy férfival, aki háttal volt az ablaknak. Elfogta a harag amiatt, hogy a feleségének szeretõje van. Antal nem hitte, hogy benne még - ilyen nyomorult testi állapotban - valaha is gyilkos indulat támadhat, de ösztönösen pisztolya után nyúlt.Hirtelen idõs apja szavai csendültek meg benne (hogy a fejében-e, vagy égi hang volt, nem tudta, de ezt hallotta): "Ne hamarkodj el soha semmit!" Antal megfordult és elment egy vendégfogadóba, ami ugyanott volt, ahol régen.

Másnap reggel újra elment a házhoz, de most nem az ablakhoz állt, hanem az ajtón ment be. A felesége zokogva borult a nyakába, nem tudott szólni, csak sírni! A másik szobából kilépett az a férfi, akit az este látott – dermedten nézte zokogó anyját, aztán felkiáltott:

- Édesapám! - És odament hozzá, hogy megölelje.Apja csak most ismert férfivá érett fiára.

Borzadva gondolt a tegnap esti önmagára, de nem szólt semmit, csak átölelte családját és hálaimába kezdett.

 

********************************

Bocsáss meg Uram, mikor elcsüggedek! Bocsáss meg, ha ajkam "miérteket" rebeg!

Bocsáss meg, ha panaszkodni merek! Bocsáss meg Uram, mikor szomorú a szívem!

Bocsáss meg, ha meggyengül a hitem, bocsáss meg, ha sokszor kételkedem!

Bocsáss meg, ha ...  De, hisz megbocsátottál! ...  MÁR MEGBOCSÁTOTTÁL!

Köszönöm, Istenem!

 

 

 

Róma, 2012. július 13.

Szeretettel és mindennapi imáimmal:

Dávid M. Bernadette nõvér

Eseménynaptár

Május 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31