Minõsítõ kérdések

Minden emberi találkozás jó valamire. Én a magam részérõl szeretek alkalmat adni az embereknek arra, hogy ha valami kérdésük van, akkor azt feltehessék. Nem szoktam eltitkolni, hogy pap vagyok, de nem is kérkedek vele, nem is szégyellem. Egyesek ki is használják az alkalmat arra, hogy kérdezzenek valamit. A kérdés egyben minõsíti is a kérdezõt, de a kérdezettet is a kérdezõ részérõl. Nem baj. A feladatunk az, hogy elmondjuk a véleményünket, s ha lehet, akkor a kialakított ítéleten, sajátos meglátáson változtassunk, mégpedig jó irányban.

Az olvasók már tudják, hogy a „potyautasaim” azok, akikkel a legkülönbözõbb témakörben folytatunk beszélgetést, tapasztalatcserét.

Két találkozásom volt az elmúlt héten, amikor is olyan személyekkel hozott össze a sors, akik belekérdeztek az életembe, s akik bepillantást engedtek az életükbe.

Az elsõ ilyen kérdéssorozat a már megszokott volt: Van-e a papnak fizetése, nem kell-e mindig a plébánián ülnie, s miért nem viseli mindig a reverendát?Valamint, hogy mit dolgoznak az apácák. Ez utóbbit egyszer már megválaszoltam az újságunkban is.

S akkor jött a nehéz, de kedves kérdés: Szeretem-e a hivatásomat? Senki sem vár más feleletet, mint az „Igent”. Azonban arra is rákérdeznek, hogy miért. A válaszom egyértelmû. Ugyanazt tudom felelni most is, mint mindenkor: Mert szeretem. Szeretem, mert szeretem. Édesanyám is egykor megkérdezett, hogy miért akarok pap lenni. A válaszom egy viszontkérdés volt: Te miért választottad apát férjednek? Már nem is kellett tovább tárgyalnunk a dolgot. Mindent megértett.

Persze, arról már részletesebben lehetne beszélgetni, hogy a szeretet miben áll. Minden bizonnyal nem azonos a kedveléssel, hanem annál sokkal több. Nagyszerû példaképeink a vértanúságig elmentek. Követendõ példák.

Majd jött a pénteki vihar. A számítógépem meg is bánta, mert a villám kinyírta. Azóta már megjavítottuk. E napon három stoppost vettem fel, akik alig kivehetõ alakok voltak az út mentén a szakadó esõben. Nem kell ecsetelni, hogy milyen hálásak voltak.

Kiderült, hogy vallásos, középiskolás fiúk. Egy zenekarban is játszanak, saját kis felállásukban. Az egyik zeneszámuk  címe: A fény hatalma. Elmondták, hogy hisznek a természetfelettiben. Hisznek Istenben. Majd rákérdeztem arra is, hogy a mostani diszkókban milyen zene megy. A válaszuk ugyancsak megdöbbentett. Az nem zene – mondták. Az minden, csak éppen nem zene.

Mielõtt bekanyarodtam volna a faluba, megállítottam egy nekik megfelelõ irányban haladó személygépkocsit, s megkértem sofõrjét, hogy vigye el a fiúkat. Na mondanom sem kell, mennyire örültek, mert közben olyan villámlás volt, hogy a hívõ ember ugyancsak fohászkodásba kezdett.

Mire haza értem, egy felelet is megfogalmazódott bennem, a fiúktól hallottak kapcsán. A vallásosság egyik alapfeltétele, hogy az embernek legyen értékrendszere.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

November 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30