Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:

– Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!

– Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. – mondta a száj, és õ is menni akart.

– De hogy fogjátok meglátni a szenvedõket, ha én itthon maradok? – kérdezte a szem és õ is csatlakozott a többiekhez. A kicsi szív nagyot dobbant. Mivel õ volt a legérzékenyebb mind közül, el is szomorodott, hogy õt nem is hívják. Meghallotta a fül a kicsi szív sóhaját, s ezt mondta.

– Én hallom a sóhajokat, és azt is, ha valaki sír.

– Én is veletek megyek. De a kicsi szív nélkül nem mehetünk sehova. Õ az, aki együtt tud érezni a szenvedõvel.

– Menjünk együtt! – jelentette ki örömmel a kicsi kéz. Milyen jó, hogy nem kell egyedül menjek, gondolta magában, és boldogan útnak indultak. A szem már az elsõ utcasarkon észrevett egy koldust. Szólt a lábnak, hogy álljon meg. A szív megremegett, mikor látta a didergõ koldust.

– Nincs pénzünk! – ijedt meg a kéz. Nincs mit adjunk neki.

– Bújjunk oda hozzá jó szorosan és melegítsük meg! – javasolta a szív nagy örömmel. Így is tettek.

Megmelegítették a koldusnak nem csak a testét, hanem a lelkét is a szeretetükkel. A koldus hálálkodott. A fül elmondta a többieknek, a koldus szavait. Nemsokára továbbmentek. Az utca túloldalán a szem megpillantott egy öreg nénit, aki meggörnyedt a sok csomag alatt. A láb odafutott, a kéz pedig átvette a teher felét. A nénike mosolygott, a kicsi szív erre nagyot dobbant. Hazakísérték. A nénike nagyon hálás volt. Épp haza indultak, amikor a kihalt utcán, a járdaszélén ülve, a szem egy gyermeket pillantott meg.

– Odamegyek. – mondta a láb.

– Sír! – mondta a fül

– Miért sírsz? – kérdezte a száj.

– Már nincs senkim! – zokogta a gyermek. A szív nagyon szenvedett.

− Elkéstünk! –kiáltott a kéz. Odakuporodtak a gyermek mellé. Nem tudtak adni semmit neki. De a kicsi szív nagyon SZERETETT. A kicsi szem KÖNNYEZETT. A kicsi fül és láb CSENDBEN ÜLTEK. A kicsi száj HALLGATOTT. A kicsi kéz MEGÖLELTE a gyermeket. És együtt ültek az utca kövén!

******************

Don Bosco híres mondásai:

− A bölcsesség az a mûvészet, mely segít kormányozni akaratunkat.

− Az ember szíve olyan, mint valami bevehetetlen fellegvár, amelyet csak szeretettel, szelídséggel lehet megközelíteni.

− A legértékesebb, ha jót teszünk, ha mindig vidámak vagyunk, és hagyjuk a verebeket csiripelni.

− Tanuljatok meg uralkodni magatokon: ez a módja, hogy sok barátotok legyen, ellenségeitek pedig egy se.

******************

Budapest, 2013. július 19.

Szeretettel és mindennapi imáimmal: Dávid M. Bernadette szerzetesnõvér