Majd teszünk oda egy szentet

Hála a Teremtõnek, elkészült templomunk belsõ festésének felújítása. Nem kis fáradsággal, gonddal és izgalommal járt. Természetesen ilyenkor azt mondja az ember, hogy megérte. Végül is minden áldozatvállalásnak megvan az értelme, ha az nemes cél elérésének érdekében történik. Itt pedig errõl volt szó. A szent liturgia nem más, mint az Istennel való találkozás ünnepe, ünneplése. Illõ tehát, hogy mindez méltó környezetben történjék, hogy a külsõ adottságok is segítsék a lélek felemelkedését.

A munkálatok során jól összeszoktunk, a mesterek meg én, aki az örök ügyeletes volt, s természetesen a kávéfõzés is az én feladatom volt. Délelõtt tíz óra és délután három. Ekkor ittuk a kávét, s tárgyaltuk meg a felmerülõ kérdéseket, de maradt idõ arra is, hogy anekdotázzunk, viccelõdjünk. Így történt aztán, hogy egy alkalommal a mester elmesélte azt, amit egy szobafestésnél élt át. Amikor már elkészült a munkával, kezdetét vette a takarítás és a bepakolás. Igen ám, de többször is elõfordult, hogy a friss meszelést valamilyen bútortárggyal megsértették, s akkor utána ott díszelgett a folt a falon. A háziasszony nem esett kétségbe. Majd teszünk oda egy szentet – mondta. Szentképre gondolt, amibõl a régi házakban még igen szép számban akadt, s helyzettõl függõen hol ide, hol oda helyezgették.

Azóta is gyakran eszembe jut ez a történet. A szentek valóban azok, akik segítségével az élet sok foltját el lehet és el is kell tüntetni. Hogy szebb legyen a világ.

Az emberiségnek nagyszerû szolgálatot tesznek a szentek, hiszen teszik azt, amit Szent Ferenc a Naphimnuszban megfogalmaz. S ez éppen az, amire a világnak annyira szüksége van. Isten teremtett szép világát — melyet a bûn ugyancsak teleszórt foltjaival — tisztává tenni, megszépíteni. Íme, szemünk elõtt a magyar szentek egyik legkiválóbbja, a királylány, Szent Erzsébet.

A napokban mesélte egy kis hittanosom, hogy hallott valakirõl, akit a rendõrök letartóztattak, mert valamit vitt a kötényében, s kiderült, hogy azok rózsák voltak. A nagymama mesélte neki.

Elgondolkodtam. Mégis csak különös, hogy a szentek halhatatlanok. Ma sajnos keveseket vonz életük példája, de a világnak egyszer rá kell ébrednie, hogy minden „tapétázás” csak ideiglenes megoldás. Az igazi megoldás abban van, hogy életünket áldozzuk másokért. Igaz, ezek nagy szavak, de a szentek ebben nemcsak példaképek, hanem konkrétumokkal is szolgálnak. Mindegyiknek más és más a titka, ami által közelebb került az emberhez, s elvezette azt az Istenhez.

Jó lenne, ha szentképeinken látható személyek életét minél jobban megismernénk, s így sokkal több lehetõségünk nyílna arra, hogy a konkrét helyzetekben a megoldások járható útjára találjunk. Köszöntsük most Szent Erzsébetet, aki csodálatos módon ki tudott törni a maga állapotbeli világából, s meglátta azt a világot is, melyben kínnal és szenvedéssel teli az élet. Köszönet neki is azért, hogy az õ lelkisége által ma is sokak életében kevesebb a folt, s nem szúrnak olyannyira szemet az élet okozta sérülések. Legyen mindannyiunk hivatása ez, hogy mindig oda álljunk, ahol éppen feladatunk van, eltakarni és betakarni! Így majd kevesebbszer látják a rosszat, és jobban érzik a szeretetet.

 

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Március 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31