Isten és az Olimpia

Már nem sokáig kell várniuk a sportrajongóknak, s éjjel-nappal szurkolhatnak a versenyzõknek, élvezhetik a nagyszerû és látványos bemutatókat, mérkõzéseket. „Az elsõ Olimpiára valószínûleg i. e. 776-ban került sor a görögországi Olümpiában. Egészen i. sz. után 393-ig megrendezték, de ekkor Nagy Theodosius császár a kereszténység végleges megszilárdítása érdekében minden pogány rendezvényt betiltott, így az olimpiai játékokat is beszüntette – közel 11 évszázados fényes múlt után.” /Wikipédia/ Az elsõ újkori, olimpiára emlékeztetõ rendezvény 1859-ben jött létre.

         Az ókori olimpiai játékokban a vallásnak is nagy szerepe volt, hiszen a játékok alkalmával az isteneknek áldoztak, például Zeusznak, akinek óriási szobra volt megtalálható Olümpiában. Az akkori emberek úgy gondolták, hogy az istenek segítségükért cserébe elvárják a tiszteletet, hogy kedveskedjenek nekik, s ezt a játékokkal tették. Bizonyára azt hitték, hogy az istenek is jól szórakoznak azokon.

         Mivel a több istenben való hit keresztény szemmel pogányságnak számít, nem csoda, hogy miután a Római Birodalomban a kereszténység államvallássá lett, a Birodalom utolsó egyeduralkodója Nagy Theodósius betíltotta az olimpiai játékokat.

         Kérdezhetnénk, hogy vajon ma miként van jelen a vallás ezen a világeseményen. Ott van. A vallás is és a hit is.

         Elsõsorban a sportolók szívében, lelkében. Aki hisz, az akkor is hisz, amikor sportol, versenyez. Az egy más kérdés, hogy ez mennyire magánügy, s milyen mértékben mutatkozik meg a sportoló viselkedésében.

Amikor valaki keresztet vet a verseny elõtt, vagy éppen egy jó teljesítmény után, az látványos dolognak számít, s azt megjegyezik az újságírók. Sajnos, van olyan is, amikor ebbõl ügyet csinálnak, s a sportolónak titkolnia kell vallásos meggyõzõdését. Valamikor azt gondoltuk, hogy csak az önkényuralmi rendszerekben, országokban van ilyen. Tévedtünk. Ma már annyira elvilágiasodott társadalmakban élünk, hogy az ember vallásos meggyõzõdésének kinyilvánítása szinte törvényellenesnek számít.

         Még az a jó, hogy a sportoló, mielõtt felveszi a harcot, a megmérettetést, szíve mélyén megszólíthatja Istent, mondhatja például: „Jézus, segíts!” S ezt egyenlõre,  senki sem tilthatja meg.

         Azt gondolom, hogy miután szakítottunk a több istenben való hittel, nyugodtan kimondhatjuk: Az Istennek ma is kedve telik abban, amit lát az Olimpián. Persze nem mindenben. Abban azonban igen, ami az Olimpiai Játékok legszebb és legnemesebb célkitûzésében jelen van. XVI. Benedek pápa  fogalmazott így: „Imádkozzunk azért, hogy az olimpia a Föld népei közötti testvériség igaz élménye legyen!”

Jézus fõpapi imájában azt kéri az Atyától a tanítványai számára, hogy „Legyenek mindnyájan egy”. Ez az egység pedig úgy valósulhat meg, ha mindannyian egységben lesznek magával az Istennel, életük az Istenben való élet lesz.

Ezek a sportolók most azok az emberek, akikre felnéz az egész világ, s megpróbálja elhinni az olykor hihetetlent. Ez pedig nem más, mint az a sportolói hitvallás, melyet Pierre de Coubertin, az olimpiai eszme feltámasztója az „ÓDA A SPORTHOZ” címû versében így fogalmaz meg:

 

A béke vagy te, Sport!

a népeket egymáshoz fûzõ szép szalag:

és testvérré lesznek mind általad,

önuralomban, rendben és erõben.

Mert önbecsülést tanulnak az ifjak

tõled, s más népek jellemét is éppúgy

megértik s nagyra tartják, hogyha te

tanítod õket túlszárnyalni egymást:

mert versenyed a béke versenye.

 

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Augusztus 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31