Hosszú és unalmas

A Húsvétot követõ elsõ hittanórán a középiskolás diákokkal visszatekintettünk az ünnepre. Megkérdeztem õket egyenként, hogy volt-e sonka, kolbász, tojás, locsolkodás, szentmise. A legtöbben igennel válaszoltak, kivéve a szentmisére, mely sokuknál elmaradt. Mint papnak, elég rosszul eset hallani a feleleteket. Ráadásul, nem csak a maguk nevében nyilatkoztak, hiszen valószínûleg mindez érvényes volt a család többi tagjára is.

Ezt követõen boncolgatni kezdtük az okokat. A gyerekek ebben a korban még igen õszinték, s szemrebbenés nélkül kimondták egyesek, hogy a szentmise hosszú és unalmas.

Szinte úgy éreztem magamat, mint aki teljesen sarokba szorított, s nincs is semmi mozgástere a vitába szálláshoz. Ez azonban nem így történt.

Elõször is el kell mondani, hogy valaminek a hosszúságát, vagy rövidségét nagyon sok dolog befolyásolja. Viszonyítás dolga, hogy mi, mennyi ideig tart. Egy vasárnapi szentmise nem tart tovább egy óránál, s így van ez Húsvétkor is, kivéve Húsvét vigíliáját, melyhez, ha a feltámadási körmenet is párosul, akkor az év leghosszabb szertartása, de sok helyen nem éri el így sem a két óra hosszat.

Vajon meddig tart egy foci meccs? Kétszer negyvenöt perc. S olykor még hosszabbítások is vannak. Ám nem lehet minden dolgot egymással összehasonlítani. Mondjuk, egy szívmûtét hosszúságát nem lehet összehasonlítani a szórakozásra vagy pihenésre szánt idõvel. Az igazság az, hogy ami érdekel bennünket, az nem tûnik hosszúnak, különösen nem unalmasnak. Ami viszont nem tudja lekötni a figyelmünket, ha valami kényszert látunk benne, az bizony igen hosszadalmasnak tûnik. A várakozás például mindig az. De az sem mindegy, hogy egy szeretet lény megérkezését várjuk a pályaudvaron, vagy a halálét, ágyban, sínylõdve.

De vajon miért unalmas a szentmise? Talán azért, mert nem értjük, s nem kapcsolódunk bele megfelelõ módon. Véleményem szerint az a baj, hogy éppen a lényeget nem értjük. Most is kimondták diákjaim, hogy mindig ugyanazt hallani és látni. Valóban. De hiszen a kenyér is mindig ugyanaz, s mégsem mondunk le róla, a lélegzetvételrõl sem, s a szerelmesek sem unják a csókot. Sajnos, kicsit vesszük a fáradságot, hogy elmélyedjünk a dolgokban. Az, ami különösképpen is hiányzik belõlünk, az a csodálat.

Nem is gondolunk bele a szentmisén történtekbe, s nem jut el az agyunkig annak nagysága. Isten köztünk, a kenyér s bor színében. Elég csoda ez ahhoz, hogy ne legyen unalmas. Vagy talán lehet unalmas a napsütés?

Azok, akik jobban belekapcsolódnak a szentmisébe, mint például a ministránsok, felolvasók, énekesek, azok nem érzik a szentmise egyhangúságát. Persze, aki mindig csak ugyanazon az egy napon megy el a templomba egész évben , az nem tapasztalhatja meg, hogy milyen hihetetlen különbségek vannak hangulatban és üzenetben egy egyházi  év során.  

Aki nem próbálta, miért mond véleményt? Persze nekünk, papoknak is küzdeni kell azért, hogy a szentmise sugározza a szentség szépségét, az élmény teljességét. Az emberek megérzik rajtunk is, hogy mi magunk hogyan éljük át a szent titkokat, milyen az istenélményünk.

Azt kívánom minden katolikus kereszténynek, hogy tegye magát befogadóvá a szentmise titkai iránt. Az élményért meg kell harcolni. A csúcsra felmászni fáradságos, de a kilátás látványa mindenért kárpótol.

Figyeljünk oda a szentmisén, s gondoljunk bele, mit látunk, mit hallunk! Nem létezik, hogy nem nyûgöz le a hit egyszerû, szelíd ajándéka, a kenyér s bor színében, mely Teste s Vére a Krisztusnak. Akinek ettõl több kell, az nem jó helyen jár és keres, s nem is tudja mi mennyit ér.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Szeptember 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
30