Honvágy

MireOlvasóinkkezükbe veszik újságunk legfrissebb számát, már bizonyára megválasztják az új Szentatyát. Adja Isten, hogy  Jézus Szíve szerinti legyen, s élete és betöltött hivatala által megvalósuljon az, amit Erdõ Péter bíboros így fogalmazott meg:”Adjon a Gondviselés a megválasztandó új pápa szolgálata révén eligazítást, erõt és sugárzó örömet Egyházunknak, hogy megújult szeretettel szolgálhassa az egész emberiség üdvösségét.”

Lesz-e majd honvágya az új pápának, ha mondjuk valamilyen más földrészrõl érkezik, azt nem tudhatjuk, különösen nem akkor, amikor e sorokat leírom, hisz pillanatnyilag még ismeretlen származási helye.

Viszont egy másik honvágyról szeretnék szót ejteni. Ez pedig az, melyet azok éreznek, akik kénytelenek elhagyni szülõföldjüket, hazájukat, s más országban kell munkát vállalniuk. A „kénytelenek” kifejezéssel óvatosan bánnék, de az idegenben való munkavállalás okai jól ismertek. Bár csak õk is ráéreznének arra, hogy az Egyházhoz való tartozás által a keresztény ember számára megadathat a családhoz való tartozás érzése akkor is, ha idegenben van. Az ember nincs egyedül, ha hisz, s nem is családtalan, ha ápolja a közösséget az Egyházzal.

Egy fiatal családapa beszélt arról a napokban, hogy elhagyni készül a falut, a családot, megy munkát vállalni Nyugat-Európában. Fájdalmasan jegyezte meg, hogy nagyon fél a honvágytól.

Sokunk számára ismerõs érzés, s nem kell lebecsülni jelentõségét, mert nem mindenki egyformán viselkedik e megpróbáltatással szemben.

Lehet, hogy megmosolyog az olvasó, de az jut eszembe, hogy Jézus föltámadása után negyven nappal visszatér az Atyához. S a Szentírás úgy fogalmaz, hogy vissza kellett térnie az Atyához.

Ezt részletesebben nem boncolgatnám, de jó elmélkedési anyag a nagyböjtben, különösen majd a húsvéti ünnepek alkalmával.

Az ember úgy születik meg, hogy valahová tartozik. Kötõdik emberekhez, hegyekhez, folyókhoz, tengerekhez, s természetesen a búzamezõkhöz is. Szívében mégis mindig átéli, hogy nincs igazán otthon, sehol. Olykor „ûzött vadnak” érzi magát, menekül, maga sem tudja hová. Talán egy munkavállalás is olykor kifogás. S amikor visszatérünk, azt vesszük észre, hogy már semmi sem a régi. Minden megöregedett. A ház, a fák, s az emberek, akik még megvannak. S a mélyen gondolkodó, a tikok felé megnyíló ember ráérez, hogy az „otthon”, a „haza” odafenn van, helyesebben az „Atyai házban”- ahogyan mindig is szívesen fogalmazott XVI. Benedek. Mert az ember nem a fogantatás pillanatában kezd létezni, hanem attól kezdve, hogy Isten tervében már szerepel. Ezért a létünk nem más, mint Isten utáni honvágy.   Innét, az Atyai ház ablakából tárul elénk a „nagyszerû kilátás”. Ez az igazság hitünk alapja, ez a reményünk, ez az örökségünk, s ez minden örömünknek forrása Ezért halt meg Krisztus, s támadott fel. Ezt a hitünket akarjuk most az idén Húsvétkor is megújítani, most a Hit évében különösen is.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

December 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31