Hogy is van ez?

Ismét olyat mondott egy ember, ami mélyen elgondolkodtatott. Találkozásunkkor feltette a már szokványos kérdést: „Mi újság felétek?” Várom a helyzet javulását – volt válaszom, mely természetesen semmi konkrétat nem tartalmazott, hanem amolyan „válaszpótló” megnyilatkozás volt. Ám a szomszéd nem hagyta ennyiben. Visszakérdezett: „De minek?” Hm. No, de nem kellett ezúttal válaszolnom, õ maga volt az, aki továbbvitte a téma tárgyalását. Mert ilyeneket mondott: „Minek legyen jobb, hiszen a Nagyfõnök azt tanítja, hogy akinek itt a földön rossz, annak odaát majd jobb lesz.” Persze – válaszoltam, majd továbbhaladtunk, éppen ellenkezõ irányban.
Lassan vezettem hazafelé, s útközben el-elgondolkodtam a fiatalember szavain. Nem éppen könnyû az élete. Édesanyja meghalt, apja szélütött, testvérére nem támaszkodhat. S akkor még a munkanélküliség, ami ot is sújtja. Ilyen sajátos helyzetben az ember bizonyára sokszor gondol arra, hogy talán majd odaát jobb lesz.
A keresztény tanítás valóban tartalmazza azt a tanítást, hogy az üdvözült ember részesévé válik annak, amit boldog, örök életnek nevezünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak azok részesülnek benne, akik itt a földön az átlagosnál többet szenvedtek és nélkülöztek, hiszen a szentek sorában bõven akadnak királyok és gazdag emberek is. Az is igaz, hogy Jézus beszélt arról, hogy „könnyebb a tevének átmenni a tû fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába” (Mt 19,24).
A lényeg valami másban van. Elsõsorban a hitben. Csak az üdvözül, aki hisz, s akinek hitbõl fakadó cselekedetei vannak. Ezért nagyszerû lehetõség a gazdagnak, hogy mindenét odaadja a szegényeknek. Emlékezzünk csak arra, hogy mit kért Jézus a gazdag ifjútól! „Add el minden vagyonodat és kövess engem” – mondja Jézus (vö. Mt 19,16–30). Viszont nem mindegy, hogy milyen lelki változást eredményez ez, mennyi alázat lesz benne, s vajon az ember a fölöslegébõl ad-e, vagy tényleg rá tudja magát bízni a Gondviselésre. Roppant téves lenne az a keresztényi meggyõzõdés, hogy az embernek a földön nem is szabad boldognak lennie, hogy semmit sem élvezhet, mert akkor majd az örökkévalóságban kevesebb jóban lesz része. Az igazság az, hogy a földi élet roppant rövid, s az örökkévalóhoz képest semmiségnek számít a szenvedés és a boldogság egyaránt. Az adott pillanatban azonban egyáltalán nem mindegy, hogy az ember szenved, vagy élvezi a jót.
Isten egyáltalában nem tervezte az ember szenvedését. Belõle ez nem származik. Mi magunk hoztuk magunkra a bûn következtében a szenvedést is. A magam részérõl meg vagyok afelõl gyõzõdve, hogy az ember valóban lehet saját hibáján kívül vesztes a földi élet boldogságát illetõen, egészség és anyagi javak híján, de azt is vallom, hogy Isten egykor mindenért kárpótolja az embert, s az igazságosság napja örökre felkél. Biztosan nem könnyû elfogadni a szenvedést s a nélkülözést, de az is biztos, hogy semmit sem ér a világ összes kincse, ha mindez kevés volt ahhoz, hogy elvezessen a felismerésig: Jó az Isten. Így azután mégis csak azt mondom, hogy várom a szebb holnapot. Az a holnap nem egy nap, nem valami az idõben. Az emberiség jövõje nem egy új évszázad, vagy évezred. Nem lehet jövõ az, ami elmúlik. Igenis várnunk kell, s vágyakozni az örök életre. S biztosan állíthatja a keresztények sokmilliós tábora, hogy ennek elõízét már megtapasztalták itt a földön, noha életük halk, szinte észrevétlen,
s a nélkülözésektõl sem mentes.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Augusztus 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31