Haragban a világgal

Mélységesen nagy hitre van szükség ahhoz, hogy az ember Isten végzéseit megbékélten tudja fogadni. Nem könnyû feldolgozni a közeli szeretteink szenvedését és halálát. Gyakran azok teljes elvesztésérõl beszélünk, s így azután érthetõ is ez az állapot. Válaszként nem ritka a dacolás, a közöny, Isten létének a tagadása.

A napokban egy szentmisén arra lettem figyelmes, hogy egy ifjú, kit természetesen jól ismerek, hiszen hittanosom volt, a szertartás alatt nem vetett keresztet, s érzékelhetõ volt az is, hogy lélekben távol volt az eseményektõl. A szentmisét az édesapja lelki üdvéért mutattuk be, aki igen fiatalon halálozott el. Késõbb rákérdeztem a gyerekre, s édesanyjától megtudtam, hogy fia pillanatnyilag haragban van a világgal.

Éreztem, most legjobb várni és remélni. Valamint imádkozni azért, hogy kibéküljön Istennel és elfogadja a történteket. Ehhez azonban az is kell, hogy értelmesen elgondolkodjunk, meg az is, hogy a hit válaszait ne dobjuk félre. Hiszen Istent megérteni valamelyest is csak abból az ismeretanyagból lehet, melyet mi Kinyilatkoztatásnak nevezünk. Az elsõ pontnak kiindulásként mindig annak kell lennie, hogy Isten nem lehet az ember ellensége, nem akarja elvenni a boldogságunkat, nem leli ebben örömét.

A második dolog, amire szintén nagyon oda kell figyelnünk, hogy hit nélkül, az örök élet nagyszerû kilátása nélkül nem magyarázhatóak meg Isten végzései. Nem lehet megérteni a folyót anélkül, hogy elismernénk, két partja van. Ennek a másik partnak a létezését elfogadhatjuk úgy is, hogy nem megyünk át a másik partra, s akkor is, amikor nem látjuk azt a ködös idõben. Elég, ha valaki tanúskodik róla.

Jézus Krisztus éppen ezért jött, hogy elhitesse velünk, van az a túlsó part. Éppen azért, hogy kibékítse az embert Önmagával. Életét adta váltságul, elégtételül. Éppen azokért, akik számára az élet szenvedés, s gyors elmúlás. Pontosan azért, hogy mindenért kárpótolja az embert.

Nem szabad belekavarodnunk a hitetlenség zsákutcájába. Egyedül annak a valakinek, akit oly sokan mindenért felelõssé tesznek, van hatalma arra, hogy a veszteséget nyereségre, a fájdalmat örömre változtassa.

Csak hát Isten olyan nagyvonalú, hogy amikor segít, akkor gyakran már nem ide helyez vissza, a földi életek keretei közé, hanem magához emel.

Nagy titok mindez, de most a nagyböjti idõben különösen is el kell gondolkodnunk ezen. Meg kell látnunk a megváltás misztériumában ezt a roppant nagyságot. Itt nem élet-meghosszabbításról van szó, nem valamilyen életminõség javításáról, hanem valami egészen újról. Új ég és új föld születik, benne az emberrel, aki tökéletesen szabad a bûntõl, s öröme teljes, soha el nem múló.

Jézusban a béke Istenét ismerhetjük meg. A béke csak akkor születik meg, s csak akkor marad tartós, ha felismerjük, hogy Istennek igaza van. Nincs örök cél a földön, nincs miért halmozni a vagyont. Az elmúlástól való félelem a legnagyobb ellensége a lélek békéjének. Aki nem fél, az békében van.

A kereszten történtek beszélnek arról, hogy ez nagyon is valós igazság, de arról is, hogy ezért a békéért meg kell harcolni, sõt meg is kell halni. Jézus, mint ember roppant félt a haláltó, de hite az Atyában töretlen volt. Imádkozzunk ezért a hitért, ennek ajándékáért! Mint emberek lehetünk gyengék, de keresztényként fel kell vennünk a keresztünket, s nem letenni a cél elõtt. Egy napon, melyet lehet nem is napnak hívnak majd, megvilágosodik elõttünk minden, s vándorutunk végén találkozunk a felismeréssel, mely nem tan lesz, hanem maga az Isten személye.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Május 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31