Halottak napja

Rom 8,14-23 14Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. 15Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! 16A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. 17Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Elõbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsõüljünk. 18De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetõk az eljövendõ dicsõséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. 19Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. 20A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, 21hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsõséges szabadságára. 22Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. 23De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensõnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Szt. Odilo cluny-i apát kezdeményezésére 998-ban kezdtek megemlékezni a szentek után a tisztító tûzben szenvedõ holtakról és az ünnep a 11. században terjedt el és a 14. században Rómában is ünnepelték nov. 2-át. XV. Benedek 1915-ben engedélyezte, hogy minden pap három misét mondhat ezen a napon. Nevezték az ünnepet a lelkek szombatjának is. 1800 után a temetõk már nem templomok körül voltak, hanem már a településeken kívül ezért az elmaradt rendszeres temetõ látogatás pótlására is szolgált az ünnep. Damiani Szt. Péter (1072) említi, hogy ekkor egy-vagy két órát harangoznak is ezen a napon. A keresztény ember státusáról beszél a szöveg, a teremtett világ jelen állapotának összefüggésében. A keresztény ember és a teremtett világ helyzettét azonban nem statikusan szemléli, vagyis nem csak egy állapotot és helyzetet jelöl meg, hanem egy lehetséges fejlõdési lehetõséget is elénk tár. A keresztény ember státusában lényeges különbség következett be, amikor a keresztség által megkapja az Isten-fiúságot (14.v.). Ez az alávetett szolgai állapotból való fölemelést eredményezte Isten fiainak szabadságára és feljogosított arra, hogy Istent Atyának szólítsuk, és Jézus Krisztus testvéreinek sõt társörököseinek tarthassuk magunkat. Két életet ír le a szöveg, egyrészt a jelen földi életet, és az eljövendõ dicsõséges életet. Ennek az életnek az eseményei közé tartozik a szenvedés, az alávetettség és az Isten utáni sóvárgás. Ez azonban nem csak a keresztény ember sajátossága, hanem vele együtt az egész természet is sóvárog a tökéletesség, vagyis Isten után (20.v.). Ennek az életnek a sajátosságai közé tartozik tehát a tökéletesebb élet utáni vágy, amelyet el is érhetünk. A középkorban kidolgozták a földön élõ küzdõ egyház képét, és az égben az ítélet alá elsõ hívekbõl alakult szenvedõ egyház képét, akiknek tagjai a tisztítótûzben szenvednek és a megdicsõült egyház képét, akiknek tajgai a mennyország lakói és az Isten életének közvetlen szemlélõi. Ez a mindmáig igen erõteljesen ható szemlélet a jutalmazás tipusú gondolkodásra szoktatta az embereket. Azt gondolják, hogy minden erény, csak az égben lesz jutalmazva. Másrészt a jelen nyomorúságáért az eljövendõ élet öröme fog kárpótolni. Ezzel a gondolkodással igyekeztek elfogadtatni minden társadalmi és egyéni igazságtalanságot. Erre a szövegre inkább rávetül ez az értelmezés, mint tartalmilag ezt jelentené. Nem akarja elkülöníteni és három részre osztani a híveket a földi, szenvedõ, a tisztítótûzbeli tisztuló és a mennyországbeli megdicsõült hívekre. Inkább motiválni akarja õket arra, hogy keresztény életüket a jövendõ teljes életük elsõ részének tekintsék, amely ennek az életnek szerves folytatása lesz. Az emberi élet rítusa és szeretteink halála különös tanításdi folyamatba tereli be az életünket és a gondolkodásunkat. Addig amíg ismeretlen öreg emberek haláláról értesülünk, addig a halál és az összes hozzá tartozó kérdés távoli, minket lényegében nem érintõ filozófiai probléma lesz. Amint meghal az elsõ olyan ember, akivel bensõséges lelki kapcsolatunk volt, a halál és a jövendõ élet kérdése személyes problémává lép elõ. Amikor pedig kortársaink halálával kell szembesülnünk, a földi halál észrevétlenül életünk része lesz és egyre többet gondolkodunk róla. A temetõ látpgatás kapcsán pedig olyan gondolatok kezdenek foglalkoztatni, amikkel korábban nem is szembesültünk. Az elhunytak sírja pedig szembesít bennünket azzal is, hogy a halál után milyen gyorsan merülnek feledésbe az emberek és milyen gyorsan kopnak a mi élményeink is elhunyt szeretteinkrõl. A leggyorsabban azok az intim élmények vesznek el, vagy vállnak átadhatatlanná, amelyek leginkább az elhunyt személyéhez kötõdtek. Ebben az összefüggésben vágyunk egyre inkább arra az Istenre, aki minden gondolatunkra emlékezik, aki megítélni, de felmenteni is reálisan tud, mert belülrõl és gyermekeiként ismer bennünket. Dr. Benyik György atya

Eseménynaptár

Március 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31