Gyertyát gyújtunk koszorúnkon

Miközben gyertyát gyújtunk ádventi koszorúnkon, lélekben arra a valakire gondolunk, aki azt nyilatkozta önmagáról, hogy a „világ világossága”.

Új idõszak kezdõdik el az egyházi évben, s ennek sajátos hangulata van. A várakozás bizonyos értelemben már elõvételezi a beteljesülést. Átélhetjük azt, hogy nem minden a kiteljesedéssel kezdõdik. Így van ez például összes munkánkkal. Megelõzi azt a szándék, a tervezés, s majd csak azután jön a megvalósítás és a kiteljesülés.

Különösen igaz ez az emberi életre. Gondoljuk csak meg, ahol a szülõk a Teremtõvel együttmûködve tervezik a gyermeket, majd várják kilenc hónapon át a megszületését. Mert a keresztényeknek a végsõkig ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy az élet a fogantatással kezdõdik.

A mai kor emberére különösen is jellemzõ, hogy a dolgokat szeretné csupán csak végkifejletükben szemlélni. Csak az a fontos, hogy az üzletben minden kapható legyen, azonnali felhasználásra készen.

Minden elõsütött és elõfõzött, mert nem érünk rá. Nincs idõnk várni. Sietünk. S tesszük mindezt úgy, hogy közben meg sem kérdezzük magunktól, hogy mi az egész rohanásnak az értelme.

A születés és a fogantatás egy pillanat, ám mindkettõt megelõzi a várakozás és a készület. Meg kell érni a pillanatra. Különösképpen azért is, mert a nemlétezés kategóriájából lép elõ az élet születésével egy olyan lény, akinek rendeltetése az örökkévalóság. Ezt valljuk mi, keresztények.

Az idei Ádvent különösképpen is a Szentatya szándéka szerint szeretné figyelmünket ezekre a dolgokra irányítani. Hiszen az emberi élet annyira elértéktelenedett, hogy nem csoda, ha a még meg nem született életek nem számítanak életnek a maguk teljes valóságában. Sokan vagyunk a földön, s félelmetesen  kezd mindenütt érvényesülni a piaci törvényszerûség. Minél több van valamibõl, annál olcsóbb. A napokban mondta nekem valaki, hogy a drága autók azért kerülnek olyan sokba, mert csak keveset gyártanak belõlük. Hm. S akkor megtörténik a baj. Az emberek kocsijukat dédelgetik, nézegetik, szombatonként megfürdetik. Esetleg a kutyával együtt. Pedig ugye fülünkben cseng még drága anyánk kedves szava: Egyetlenem! S ezt nekünk mondta, de a testvérünknek is. Nem volt nyelvi hiba!

Miután az ember mindent számba vesz, ráérez arra, hogy mindennek meg van a mély értelme, s az oka is. A Teremtõ maga a tökéletesség, s intézkedései hibátlanok. Nekünk, akiket megsértett a bûn, s akikbõl kikopott a szépség csodálata, a rend iránti áhítat, olykor sok minden értelmetlennek és érthetetlennek tûnik. Megkíséreljük a magunk útját járni, s felgyorsítani az eseményeket, általunk logikusabbnak vélt megoldásokhoz nyúlni, bûnösekhez is. Majd a végén be kell ismernünk, hogy nincs alternatívája annak az útnak, mely Isten útja az emberhez, az ember útja a másik emberhez. Nincs szerencsésebb és nagyszerûbb módja az élet születésének, s annak, hogy fényt tudjunk gyújtani az éjszakánkban, mint éppen az, melyet Isten elgondolt.

A világ ma roppant sokat aggodalmaskodik az energiaforrások kiapadásán, mint amilyenek a szénhidrogének. Folyik a harc a fogyasztáscsökkentésért, takarékoskodásért. Csak éppen az emberi élet az, mellyel nem takarékoskodunk. Az évi 21 millió öt éven aluli gyermek éhhalála még mindig errõl tanúskodik, s a meg nem született magzatok száma pedig kiszámolhatatlanul nagy.

Pedig a világra akkor borul igazán sötétség, ha az embere megszûnik világítani. Ám, ha a sötétség lelke lakozik bennünk, akkor maga a sötétség leszünk mi magunk is.

Gyújtsunk gyertyát ádventi koszorúnkon, s annak fénye világítsa meg elménket, szívünket! Újuljunk meg felfogásmódunkban, hogy a születendõ Messiás türelmes, befogadásra kész szívekre leljen, ha majd eljön a karácsony!

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Március 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31