Focisták a mennyben

Lassan ideér az egyházi év vége, s gondolataink mindinkább a végsõ dolgokra irányulnak. Az õsz is kedvez az elmúlással kapcsolatos érzések feltörésének a tudatunk mélyebb világából.

Az elmúlt ünnepek még mindig tartogatnak feldolgozásra váró élményanyagot.

Még nem osztottam meg az Olvasóval egy találkozás tapasztalatát, mely egy temetõlátogatás alkalmával történt. Nem tudom miért, de az idén minduntalan „leakadtam” valakikkel beszélgetni. Talán szerettem volna érezni, hogy másnak is van kötõdése ahhoz a helyhez, hogy ok hogyan dolgozzák fel szeretteik eltávozását, az élet múlandóságát itt a földön.

Egy idõs néni szólított meg, lányával és unokáival voltak a sírnál. Közös ismerõsünk emlékét idéztük fel. Majd feltûnt, hogy a kicsi gyerekek autócskákkal játszadoznak a sír tetején. Mit sem tudnak még az életbõl, de ne is tudjanak! – szóltam az édesanyjukhoz. Mire az édesanya: Majd ok is megküzdenek az élettel, mint ahogyan azt mi tesszük – volt a válasza.

Elgondolkodtam, s azóta is gyakran eszembe jutnak ezek a szavak. Így igaz. Az életbõl mindenki megkapja a maga szeletét, s mindenkinek felkínált a lehetõség, hogy éljen a megoldásokkal, ha jönnek a gondok. Nem szabad megfutamodni, csak élni kell! Nem arra törekedni, hogy semmi baj ne érje gyerekeinket, hanem arra nevelni õket, hogy az adott pillanatban bölcs és bátor döntéseket hozzanak.

A kis srácokból, akiket ott láttam játszani, majdan talán olyan híres focisták lesznek, mint a most elhunyt Albert Flórián. A császár, az egyetlen magyar aranylabdás immár fáradhatatlanul csatározhat, s oda repülhet labdája, ahová akarja.

Meglátogattam a napokban volt plébánosom sírját is. Mint ismeretes, Tari János nagy focirajongó volt, s természetesen fradista. Ma egy kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy most esetleg lesz alkalma az örökkévalóságban találkozni a labda nagy mesterével, amire itt a földön nem kerülhetett sor.

Tévedés ne essék, odaát minden lehetséges. Ne legyen szegényes a fantáziánk!

Egy tanárunk a Teológián azt tanította, hogy a föltámadt ember számára a korlátlan lehetõségek világa nyílik meg az örökkévalóságban. Mi magunk is teremthetünk akár egy bolygót is – mondta.

Én személy szerint az elhunyt szeretteimet látnám viszont szívesen. Igen, csak ennek feltétele is van. Ezt is az említett öreg pap fogalmazta meg, amikor arról beszéltem neki, hogy milyen nagy öröm lesz majd apámat viszontlátni. Az bizony – mondta –, csak akkor legyél jó, hogy te is oda kerülj, ahol o van.

Így, most errõl elgondolkodva jut eszembe, hogy apámmal sohasem fociztam. Talán még sikerülni fog.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Augusztus 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31