Falunapi gondolatok

Az elmúlt hétvége ünnepi eseményeinek élményeivel kapcsolatos gondolataimat szeretném megosztani az olvasóval. Közösségünk, ahol szolgálatot teljesítek, falunapot ünnepelt. Rendezvények egész sorozata várta az érdeklõdõket, helybelieket és vendégeket egyaránt. A vendégek közt ott voltak a szomszédfalvak képviselõi éppúgy, mint a magyarországi testvértelepülések küldöttei is. Gondolom így van ez másutt is.

Ilyenkor a mûvelõdési mûsorok keretében sor kerül a köszöntõkre, az elmúlt egy év történéseinek számbavételére. Elhangzanak a számadatok, s megtudhatjuk, hogy hány kilométeres hosszúságban történt útfelújítás, hány könyvvel gazdagodott a könyvtár. Szeretetcsomaggal kedveskednek az újszülötteknek, köszöntik a legidõsebb férfit és nõt, illetve a leghosszabb ideig házasságban élõ férjet és feleséget.

A templom ezen a napon külön szentmisével várja a falu polgárait. Azokért szól a harang és mutatjuk be a szentmiseáldozatot, akik a két falunap közötti idõszakban hunytak el. Nevüket felolvassuk a szentmise elején. S voltaképpen most következik az a dolog, amiért szólni szerettem volna.

Egyrészt szomorúan kell megállapítanunk, hogy a lakosság száma rohamosan csökken. Azonban az idei megemlékezés azt is elhozta a számomra, hogy a veszteségek mellet a vigaszt nyújtó tényekre is felfigyeljek. Testvéreink neve, kikét felolvastuk a templomban, majd a szentmise után a síremlékeken is láthattuk köbe vésve, nem csak itt szerepelnek. Nevük fel van jegyezve a mennyben is. Milyen nagy dolog ez! Õk most is a mi testvéreink.

Általában véve azt szoktuk mondani amikor valaki meghal, hogy elveszítettük, szegényebbek lettünk távozásukkal. Ez azonban csak az egyik oldal az éremnek. A teljes igazság az, hogy õk egy közösség számára kimondhatatlan értéket képeznek, hiszen az Atya házából szószólóink és közbenjáróink lehetnek. Nem puszta emlékezés ez tehát a szentmisén. Alkalom arra, hogy újraértelmezzük életünket, földi zarándokutunkat. Kegyelmi kapcsolatba kerülhetünk, fõleg a szentáldozás által, elhunyt szeretteinkkel. Újra emlékezhetünk életpéldájukra, s ez ösztönözhet bennünket. Nem a hiába éltek és élünk érzése dominál, hanem az, hogy Krisztusban egyek vagyunk, s kimondhatatlan gazdagok. Ezért egy közösség múltja hihetetlen mértékben tudja befolyásolni jelenét. Ma, életemben elõször éltem át azt, hogy elhunytjaink itt vannak velünk, s valamiképpen õk is élõ szereplõi a falunapnak.

A másik élményem is fontos felismerés volt a számomra. Szombat délelõtt hatalmas traktor-felvonulást tartottak. Száznál is többen voltak. Majd verseny következett, több kategóriában. Én ez idõ alatt a templomban voltam az asszonyokkal, akikkel a májusi szép idõ ajándékozta sok liliomot helyeztük el oltárainkon. Közben gondolkodtam, elmélkedtem. A traktorok a templom elõtt vonultak el, tülköltek, bõgették masináikat, erõt demonstráltak.

A falunap kapcsán, miközben az emberi kapcsolatokról is szó esik, az együttélés szabályairól, a kölcsönös megbecsülésrõl, a sérelmekrõl és a megbékélés esélyeirõl, arról szõttem gondolatimat, hogy vajon ki az erõs ember. Az igazán erõs ember az, akiben van kellõ alázat, aki tud megbocsátani, s bocsánatot is tud kérni. Ehhez több erõre van szükség, mint a falu határában elvégezendõ bármilyen földmunkára. S ennek nem is kell látványosnak, s hangosnak lennie.

Szívbõl kívánom, hogy közösségeink szép és helyes módon tudjanak ünnepelni. Minden sikerük és eredményeik ellenére megmaradni alázatosnak, s mindenért elsõsorban a fölséges Istennek adni hálát.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Május 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31