Egy ország, mely minket is vár

Hosszú hétvége elé nézünk. Miután megünnepeljük a vasárnapot – mely a hívõ ember számára az elsõ vasárnap, Krisztus feltámadásának hetenként visszatérõ emlékezete és hálanapja – másnap a Mindenszentek ünnepe, majd a Halottak napja vár ránk.

Ezeknek a napoknak sajátos hangulata van. Megérintenek bennünket, mert rólunk szólnak. Sajnos nem mindenki mélyed bele konkrét üzenetekbe, de azért nagy általánosságban érzik az emberek, hogy az elmúlás témaköre megkerülhetetlen, s néha azzal is foglalkozni kell.

Az élet természete, hogy dacol a halállal. Ezért gyújtunk gyertyát, s nevelünk oly annyira szép virágokat, hogy azok szinte mesélni tudnak az élet pazarló szépségérõl. A falevelek azonban megsárgulnak ekkorra, de még így is szépek. Mintha csak azt üzennék, hogy ebben a történésben is meg kell látni az üzenetet. Ez pedig az, hogy az embernek meg kell érnie a halálra. Ez nem a korral jön, hanem az élettel, melyet ajándékba kaptunk, hogy megteremjük gyümölcseinket.

Mindenszentek ünnepe roppant fontos nap a hívõember számára. Kiváló alkalom arra, hogy megvizsgálja lelkiismeretét, elgondolkodjon keresztényi hivatásáról, szemét az Ég felé emelje. Szemünk elõtt megjelennek azok az emberek, akik elõttünk éltek a földön, s íme szentté lettek. Olyan sokszor hallani, hogy vannak, akik nem tudnak mit kezdeni az életükkel. Sõt még azt is ki merik mondani, hogy az életük semmit sem ér, nincs neki semmi értelme. Lám, a szentek hogy feltalálták magukat ebben az életben. Megszámlálhatatlanul sok módját mutatják annak, hogyan válhat az ember hasznossá, kedvessé Isten és ember elõtt. S azt is, hogy ebben örömüket lelték. A kiutat keresõ emberek számára nagyszerû megoldást kínálnak õk. S ami még ennél is csodálatosabb, hogy imájukkal segítenek bennünket. Tudnunk kell azt, hogy a szentté avatási eljárás során bizonyítani kell a szentek közbenjárását, hogy akik hozzájuk folyamodtak, azoknak úgy siettek segítségükre, hogy azt emberi értelemmel nem lehet másként magyarázni, mint úgy, hogy csoda történt.

A szentek az emberiség áldottai, a titkos tartalékaink. Amikor már semmi sem segít, akkor hozzájuk folyamodunk. Õk annyira kedvesek Isten színe elõtt, hogy imájuk Istennél meghallgatásra találnak, s kiárad a kegyelem. Azért cselekszik Isten rajtuk keresztül, hogy az emberek öröme még teljesebb legyen, s fellelkesítsen bennünket, hogy a szentek példáját követve mi magunk is eljussunk az õ tökéletességükre, a földön is, s majdan a Mennyben is.

A halál a legsötétebb valóság. Minden földi halandó fél tõle. Félünk, mert nem ismerjük. Szent Ferenc testvérnek nevezte a testi halált. Persze nem vagyunk mindannyian annyira telve Lélekkel, mint Szent Ferenc. Azonban tõle is meg kell tanulnunk azt, hogy Isten végtelen szeretetére kell hagyatkoznunk, s ha az Õ tervében ott szerepel a halál, akkor minden bizonnyal oka van annak is. A halál nem volt Isten örök tervének része, csak a bûn következményeként született meg. Így válik keresztúttá a mi utunk is, mely az örök életre vezet.

Szívbõl kívánom mindenkinek, hogy ezek az ünnepek erõsítsék meg bennünk a feltámadásba vetett hitünket. Erõsítsék fel bennünk a vágyakozást, hogy Isten szent színének látására jussunk! Ne féljük magunkat Istenre bízni, s fõleg ne sajnáljunk semmit ebben az életben, ha el kell majd mennünk! Merjünk nagyot hinni! Engedjük meg a Teremtõnek, hogy beváltsa ígéretét, melyet Jézus Krisztus oly szépen megfogalmazott mindannyiunk számára. „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23)

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Augusztus 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31