Egy nagy ünnep

Ünnepeink fontosságát legfõképpen az határozza meg, hogy milyen szerepet töltenek be a közösség építésében. Az egyik ilyen ünnep a templom búcsúja. A templom úgynevezett „nagybúcsúja” a templom címének vagy védõszentjének ünnepe, míg a „kisbúcsú” a templom felszentelésének évfordulója. Az apostolok Jézustól hatalmat kaptak: „...amit megköttök a Földön, meg lesz kötve a Mennyben is, és amit elengedtek a Földön, az el lesz engedve a Mennyben is...” Hatalmat kaptak a bûnbocsánatra, és hatalmat kaptak a végtelenül irgalmas Isten jóvoltából a bûnökért járó büntetés elengedésére is. A gyónáskor megszabadulunk az örök kárhozattól, de a bûnökért járó idõlegesen tartó büntetéstõl nem. Szenvedni kell itt a földön, vagy a tisztítótûzben. Az Egyház Krisztustól kapott hatalmánál fogva az idõleges büntetéseket is elengedheti: ez a búcsú.

Sem a bûnbocsánat, sem a büntetések elengedése nem automatikus: az emberi közremûködés is szükséges hozzá. A bûnöket meg kell vallani, és meg is kell bánni. A büntetések elengedéséhez, a búcsú elnyeréséhez az Egyház által elõírt feltételeket, elégtételi cselekedeteket kell teljesíteni.

A templomi búcsú elnyeréséhez a templom védõszentjének napján (gyónni), áldozni, és a templomban a pápa szándékára imádkozni kell egy-egy Miatyánkot, Üdvözlégyet, Hiszekegyet.

Nos, akkor most feltehetõ a kérdés, hogy vajon hányan részesülnek búcsúban a szó legteljesebb értelmében. Vajon hányan keresik fel a templom búcsúja alkalmával a templomot, végzik el a szentgyónásukat, vagy ha a kegyelem állapotában vannak, akkor szentáldozáshoz járulnak-e, s elvégzik-e az elõírt imákat?

Kevesen. Talán mi papok is mulasztunk abban, hogy ennek fontosságát nem hangsúlyozzuk eléggé. Hiszen valóban igazi ünneppé tud válni az ember számára ez a nap, ha ilyen nagyszerû ajándékkal térhetünk  haza a  templomból.

Búcsú a bûneinktõl, búcsú a megérdemelt büntetésektõl. Tudom, sokakban felmerül a kérdés, hogy miért beszélünk a büntetésrõl akkor, ha már Isten megbocsátott. Azért, mert nekünk is meg kell bocsátani, magunknak is és másoknak is. S ez nagy megpróbáltatásokkal jár. A kibékülés nagyszerû dolog, de az ember megszenvedi azt lelkében.

Térjünk azonban vissza a kezdetre, amikor is azt állítottuk, hogy az ünnepnek közösségépítõ szerepe van. Igen! Nem mellékes megjegyezni, hogy azok az emberek, akik feltételezhetõen elnyerték a búcsút, ebben a nagyszerû kegyelmi állapotban remélhetõen szeretetükkel és minden cselekedetükkel nagy szolgálatot tesznek a közösségnek. Furcsa is lenne, ha valaki a templomból morcos, veszekedõs hangulatban térne haza. Haza, ahol már lehet egy éve nem járt, de most eljött, mert ide tartozik. Ide, mert itt született, itt keresztelték meg, s elhunyt rokonait is itt temették el. Különösképpen akkor, ha az szülõ, testvér, nagyszülõ.

A napokban hallottam a Kossuth rádióban egy erdélyi kis falucskában élõ asszonyt beszélni arról, hogy milyen jó is a katolikusoknál a templombúcsú, mert ilyenkor összegyûlnek a rokonok, ismerõsök, s nincsenek egyedül abban a kis lélekszámú faluban, ahol már csak a templomban beszélnek és énekelnek magyarul. Náluk, a reformátusoknál nincs ilyen templombúcsú. Világunkban, amikor mindenki bezárkózik önmagába, amikor sem idõnk, sem kedvünk nincs a másik emberre, akkor különösen is fontosaknak mondhatók az ünnepek. Csak az a baj, hogy kikopik a lényeg. A hangsúly áthelyezõdik valami másra.

Adott esetben azonban, a mulasztásaink ellenére is, azt kell megállapítanunk, hogy  faluhelyen nincs versenytársa az ünnepnek, mint amilyen a búcsú, vagy a nagy vallási eseményeink.

Igaz, olykor paptestvér is megjegyzi, hogy kitüntetés a városi plébánia, de népünk és híveink nagy zöme a falun él, s szeretnünk kell õket. S amikor szeretünk, mindig ünnep van.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

November 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30