Az utolsó virágcsokor

A virágárus kislánynak egyetlen csokor viola maradt csak a kosarában, de ezt már nem akarta eladni.

Annamária éppen zsebre tette a csengõ pénzdarabokat, amikor kinyílt mögötte a kapu és egy néni lépett ki rajta. Annamária gyorsan karjára vette a kosarat, fölállt és illedelmesen helyet adott a fekete ruhás néninek. A néni nagyon szomorúnak látszott, amikor elsietett a kis virágárus mellett. Sietés közben leejtette a kezében tartott táskát. Annamária udvariasan lehajolt a táskáért és kedves fejhajtással visszaadta azt a gazdájának.

- Köszönöm, kedves gyermekem, mind eladtad a virágokat? Úgy látom, van egy csokor violád még, ezt szívesen megvenném.

- Nagyon sajnálom, de ez az utolsó csokor nem eladó. A Fájdalmas Szûzanyának szántam a templomba. Ebben az évben leszek elsõáldozó és a hitoktató atya azt tanácsolta, hogy mindennap tegyünk valami jót.

A néni figyelmesen hallgatta Annamária szavait, aki így folytatta beszámolóját:

- Megkérdeztem édesanyámat, hogy mit tegyek, mit tehetek a Jóisten kedvére? Édesanyám azt mondta:

- Ajándékozd mindennap az utolsó virágcsokrodat a Fájdalmas Szûzanyának, hiszen Õ adta nekünk Jézust. Ezzel nagy örömet szerzel neki és Jézusnak is, akit az ölében tart. Ekkor a jóságos néni megsimogatta a kis Annamária fejét.

- Derék kislány vagy, maradj is mindig ilyen! Most pedig egyezzünk meg abban, hogy az utolsó elõtti világcsokrot mindig nekem adod. Biztosítlak, hogy jutalmad nem marad el. Ebbe már Annamária is örömmel beleegyezett. Azután elment a templomba. Egészen hátul az egyik oldalkápolnában volt a Fájdalmas Anya szobra. A leányka meghajolt elõtte és a virágcsokrot egy vázába tette. Azután letérdelt, összetette kezét és így imádkozott:

- Ugye örülsz az én szerény virágaimnak és nem vagy nagyon szomorú? Köszönöm, hogy nekünk ajándékoztad Fiadat, Jézust. Ajándékozd szent Fiadat nekem is a közelgõ elsõ szentáldozásban. Már elõre örülök neki. Ezután sietve hazament. A beteg édesanya nagyon megörült, amikor kislánya a sok pénzzel és az illatos narancsokkal hazaérkezett.

- Mama, én mindjárt meghámozok egyet neked. Meglátod, hogy felfrissülsz tõle. Közben elmesélte találkozását a gyászruhás nénivel, ezentúl neki is kell virágot vinnie. Az egyik napon a jóságos néni eljött és meglátogatta Annamária anyukáját. Orvost is hívott, de a beteg anyukán már nem lehetett segíteni. A Fájdalmas Anya, akit annyira tisztelt, magához vette a Mennyországba. El sem tudom mondani, hogy Annamária mily keservesen megsiratta anyukáját. Most egészen egyedül maradt, mint szegény árva leány egy idegen világban. A Szûzanya azonban gondoskodott kedves gyermekérõl. A jószívû néni, aki elvesztette férjét és gyermekét, magához vette, örökbe fogadta a kis árvát.

 

Chery L. Costello-Forshey: A LEGSZEBB VIRÁG


Egyedül ültem le olvasni a parkba
Szomorú fûzfának védõ árnyékában.
A csalódottságra volt elég jó okom.
Megbántott a világ, ezt vettem én zokon.
Ha ettõl még nem lett volna elég rossz a napom,
Elém állt egy kisfiú, izgatott volt nagyon.
Kipirult s kifulladt a játék hevében;
Felhevülten így szólt: "Néni, ide nézzen!"
Kezében elhervadt virág kornyadozott,
Lankadt szirmai tán nem látták a napot.
Halott virágával küldtem volna tova,
Mosolyt színleltem hát, s bámultam máshova.
Nem ment el, sõt inkább mellém ült a padra,
Virágját szaglászta, s mondta kisvártatva:
"Az illata csodás, s bizony szép is nagyon.
Itt szedtem magának, tiszta szívvel adom."
Haldokló virág volt, mit átadott,
Ragyogó színe rég megkopott.
Tudtam azonban, el kell fogadnom
A fiú különben tán sosem hagy nyugton.
Nyúltam a növényért, hogy elvegyem tõle,
De õ csak tartotta fel, a levegõbe.
Eladdig nem tûnt fel, ekkor vettem észre,
A fiúcska nem lát, mert hogy vak szegényke.
Hangom megremegett, szememben könny égett,
Megköszöntem neki, hogy talált ilyen szépet.
"Szívesen"- mondta, s vidáman elfutott.
Nem tudta, hogy bennem mily mély nyomott hagyott.
Eltûnõdtem rajta, vajon mint láthatta,
Hogy egy nõ a fûzfa alatt önmagát siratta.
Honnan vette észre borús keservemet?
Talán a szívével lát jól ez a gyerek?
A vak gyermek szemével végre megértettem,
A világgal nincs baj, itt a hiba bennem.
Nem láttam meg eddig, milyen szép az élet.
Megfogadtam, hogy ezután élvezem a szépet.
A hervatag kórót orromhoz emeltem,
Gyönyörû rózsának illatát éreztem.
Közben a fiúcska új gazzal kezében
Egy gyanútlan öregembert készült felvidítani éppen.

 

Blaise Pascal imája:
Mennyei Atyám, nem kérek tõled sem egészséget, sem betegséget, sem életet, sem halált, csak azt az egyet kérem: Te határozd meg, mikor legyek egészséges és beteg, Te határozd meg, milyen legyen életem sorsa és halálom! Legyen minden a te dicsõségedre! Te tudod mi a jó! Te vagy életem Ura, tedd, amit kívánsz! Adj vagy végy el, de segíts, hogy mindig akarjam azt, amit Te!

 

Róma, 2012. november 2.
Szeretettel és mindennapi imáimmal: Dávid M. Bernadette nõvér
 

Eseménynaptár

Május 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31