Az elpusztíthatatlan Isten

Kis hittanosom meglepõ hírtelenséggel szegezte nekem a kérdést: Jézus valóban feltámadt? Persze – volt a válaszom. Ekkor a gyermek leszögezte: Akkor õ elpusztíthatatlan.

Bizonyára a megannyi rajzfilmhõs elevenedett meg lelkében, akik történeteikben képesek mindig újjáéledni, s dacolni minden megpróbáltatással, a halált is túlélve.

Isten szükségszerûen elpusztíthatatlan, különben megszûnne Isten lenni. Jézus Krisztusban a halál felett aratott gyõzelem úgy ragyog fel, mint a világ világossága. Ez a világosság azonban sokak számára mára már csak halovány fény, pislákoló mécses. Kikopott a hit, megfogyatkozott a remény, értelmét vesztette a céltudatos élet. Ám az emberek így felelet nélkül maradnak, s roppant magányosakká válnak.

Isten nélkül az ember a feloldhatatlan magány fájdalmas elviselõje, szenvedõ alanya. Megoldást keresnek, többnyire ideiglenest.

Megütötte a napokban a fülemet egy kijelentés a televízióban. Valaki kijelentette, hogy egy kutyának köszönhetõen, soha sincs egyedül.

Nagyon elgondolkodtam. Magam is szerettem kutyámat, mára már nincs velem. De azért mégiscsak ijesztõen hangzik, hogy az emberek képtelenek arra, hogy Isten jelenlétében éljenek. Jézus Krisztus megtestesülése éppen azért történt, hogy a velünk lakó Isten legyen. Az Oltáriszentség csodálatos módon biztosítja számunkra a szinte megfogható közelséget. Isten állandóan felkínálja magát, de mi nem veszünk róla tudomást. Csak azt hangoztatjuk, hogy nem látjuk, nem halljuk, hiányát érezzük.

Szomorú sorsra ítélt az az ember, aki nem képes lelkében meghallani Isten szavát. Az emberi magány megszüntetésére megannyi dolgot kitalált már az ember, de mindhiába.

Mi papok ismerjük a képet, mely oly sokszor fogad bennünket, ha meglátogatjuk sínylõdõ betegeinket. Van akinél szól a rádió, televízió is egyszerre, s mégis azt panaszolja, hogy egyedül van. Más helyen, öreg anyóka ül a kemence mellet, semmi kommunikációs szerkentyû a szobájában, kezében az olvasó. Õ nem panaszkodik. Õ nincs egyedül, mert lelke az ima által az Istenig ér.

Vajon eltemettük volna az Istent? Õt nem lehet, mert halhatatlan. Magunkat temettük el. Magunkat temettük be.

Megrázó hír Fukoshimából. Nem tudnak bemenni a halottakért az atomkatasztrófa sújtotta övezetbe, mert nagy a sugárfertõzés veszélye, s mintegy ezer halottat kellene kihozni és eltemetni. Viszont ha eltemetik õket, akkor sugárszennyezés éri a sírok által a földet.

Íme a mi tudományunk. Nem csak feltámadni nem tudunk a magunk erejébõl, de már halottjainkat sem vagyunk képesek eltemetni, köszönhetõen a roppant fejlettségû civilizációnknak. Miért kell nekünk oly sok energia? Miért kell a vonatoknak ötszáz kilométeres sebességgel száguldaniuk? Hová sietünk?

A sír békéje és csendje után következett Jézus feltámadása. Pihenjünk meg egy kicsit, csendesedjünk el húsvét elõtt, hogy minél jobban átélhessük azt a hajnalt, amikor kilép ebbõl a csendbõl és élettelenségbõl a halhatatlan Isten.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Október 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31