Ami soha sem lehet közönséges

Az ünnepek elmúltával megkísérthet bennünket az a gondolat, hogy talán most kicsit lazíthatunk is a vasárnapi szentmiséken való részvétel tekintetében, hiszen most az úgynevezett „közönséges vasárnapok” idõszaka van. Igen, az évközi vasárnapokhoz tértünk vissza. Összesen 34 ilyen vasárnap van. Rajtuk kívül vannak még az ádventi vasárnapok, a karácsonyi ünnepkör vasárnapjai, a nagyböjti vasárnapok s a húsvéti idõ vasárnapjai. Mégis, sajnálatos dolog lenne az, ha az évközi vasárnapokat leminõsítenénk a közönséges szintre. Voltaképpen errõl már elmélkedtünk, hogy szinte semmi sem közönséges, csak az, amit mi emberek azzá teszünk.
A verébtõl a sasig, a gyomnövénytõl a rózsáig, a homokszemcsétõl a márványig, minden Isten tudása, hatalma és akarata révén van jelen a világban. A kérdés csak az, hogy ezt mennyire vesszük észre. Éppen ezért, hogyan is lehetne közönséges a vasárnap, ha azt szentmisével szenteljük meg, ha benne találkozunk Istennel, s persze egymással is. Ám az ember közönségessé teheti ezt a napot is. Abban az esetben, ha minden gondolata, tette és érzése távol marad ettõl a felemelkedettségtõl, akkor a vasárnap a közönséges jelzõvel illetett nappá lesz.
Nagy kár és baj is, hogy a magukat egyházhoz tartozóak is mind kevésbé érzik át a vasárnap és az ünnepek fontosságát. Ha nem lesz, ami megszentel bennünket, ami segít a feltöltekezésben, ami irányt és megoldást mutat élethelyzeteinkben, akkor lemerülünk és elmerülünk. Kell lennie egy napnak a hétnapos cikluson belül, amikor egy kicsit megállítjuk az idõt, s megpihentetjük a testet is, a lelket is.
Az emberek szeretnek együtt ünnepelni. S az ember igazán együtt csak Istennel, Istenében van. A szentmisében csodálatos dolgok történnek. Elsõsorban az Ige hallgatása, s az üzenet meghallása. Egy könyv, melyben a sorok mondanivalója megfogja a lelkünket, s a Biblia tanítása szent útravalóvá lesz. Kimehetünk vele az életbe, s használhatjuk a mindennapjainkban.
Rám például ma roppant nagy hatással volt az elsõ olvasmány, melyben az Úr a kis Sámuelhez emberi hangon szólt. S most íme, egy hét elõttünk, amikor kereshetjük ezt a hangot minden embertestvérünkben, s részesei lehetünk ennek a megélt igazságnak, hogy Isten szembejön velünk minden emberben.
Sokszor átérzem a szentmisén, amikor szembenézek a hívekkel, hogy hiányoztak hét közben, s most jó, hogy újra együtt vagyunk. Egymást erõsítjük, bátorítjuk.
Vasárnaponként ebédre hazautazom édesanyámhoz. Útközben, még a faluban találkozom emberekkel, akiken látszik, hogy nem voltak a szentmisén, hiszen vagy valamilyen munkagépen vannak, vagy csak mert ez úgy meglátszik. Sokszor felteszem magamnak a kérdést: vajon nem hiányzik nekik? Gyakran tényleg nem hiányzik, mert már ezt szokták meg; ám vannak olyanok, akik hiányolják, de valahogyan sohasem sikerül kitörniük a megszokott életvitelbõl, s Istennek is, magunknak is áldozni a vasárnapból. Pedig megéri! Aki érzi, az tudja. Ehhez azonban gyakorlattá kell válnia, hogy idõvel a szokás hatalommá legyen, mert nem minden rossz, amit megszokottságból teszünk. Akik ma már idõsek, s egyben rendszeres templomba járók, azok gyakran nyilatkozzák: bennünket így szoktattak, így neveltek a szüleink. Eredményesen. S a szülõk tudták miért teszik.
Ezért igaz az az állítás is, hogy a gyerekek mellett nagy szükség lenne a szülõk vallási nevelésére is, hitük újraélesztésére. Ez sürgetõ feladat, s nagy kihívás mindannyiunk számára.
Ft. Dobó Tibor

 

Eseménynaptár

December 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31