Akik vasárnap is dolgozhatnak

A vasárnap megszentelése igen aktuális téma. Amikor egy pap a vasárnapi szentmisén szembenéz a közösséggel, akkor magában szinte ösztönösen rákérdez: Hol vannak a többiek?

Igen, vannak igazolt hiányzások is, mint például a betegség, vagy akinek vasárnap is dolgoznia kell, ha nem akar munka nélkül maradni. Falunkban is, az egyik bolt vasárnap is nyitva tart délig. A munkáltató így nem ad lehetoséget a dolgozóknak a vasárnap megszentelésére, s a többi lakost is kísérti azzal, hogy menjen vásárolni. Esetleg olyan árucikket, amit máskor is megvehetne.

Ma roppant nagy volt a hoség, s bizonyára akadtak olyanok is, akik egészségi okok miatt nem jöttek a szentmisére. Ez is indokolt távolmaradás.

Ma viszont egy másik érzés is bejárta lelkemet, ez pedig az aratókkal való közösségvállalás. Az ember ösztönösen érzi, hogy az a földmuves, aki vasárnap kényszerül a gabona betakarítására, mert nem akkor kap gépet, amikor éppen akar, nem vét a vasárnap megszentelése ellen. Jézus is védelmébe vette a tanítványokat, akik szombaton tépték a kalászokat, mert a tépés, a szemek kimorzsolása arató- és cséplomunka számba ment. Lelki szemeimmel olykor a földeket jártam szentmise alatt, s a „kalapomat is megemeltem” a derék munkások elott. Kenyeret vettem magam is a kezembe, mint Jézus az utolsó vacsorán, s belegondoltam, hogy milyen hosszú utat tett meg ez az „anyag”, az Alföld aranya, mire a búzaszemekbol elkészült az oltár kenyere.

Egészen biztos, hogy nem véletlenül van kenyerünk, s Isten a teremtéskor is gondolt már az Oltáriszentségre, amikor megalkotta a búzát. Gondolom nem kevésbé érvényes ez a szõlõre.

Valami, ami teljességgel pótolhatatlan, s aminek szépsége éppen abban van, hogy általa van az embernek munkája és megélhetése. Az érték megtestesítoje. Mert minden kincs elfogy, melyet kibányászunk. Állítólag már alig muködnek aranybányák. Ám a föld mindig képes megújulni, s újra teremni, hogy ehessen az ember, s öröm töltse el a lelkét látván a ringó búzamezoket, aranysárga szemeket.

Gyerekkoromban nagyanyámnál a kapualjban szárítottuk a búzát, s mi gyerekek benne mászkáltunk. Még ma is emlékszem erre az érzésre. A búzaszemek az ember talpa alatt olyanok, mintha „élet-buborékok” lennének. Valami különös áhítattal tapos belé az ember.

Adjon Isten jó termést, megélhetést! Mindig tudjuk, hogy a mi feladatunk: a szántás, a vetés, az aratás. Istené a növekedés. S akinek munkáján áldás lesz, annak zsákjában gazdag termés.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

December 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31