Advent - második rész

Az egyházi év elsõ periódusát, a karácsonyi idõszakot elõkészítõ szakaszt jelenti az advent latin szó. Eredeti jelentése eljövetel. A mai római liturgiában a december 25-e elõtti négy vasárnapra és a közé esõ 18-24 hétköznapra vonatkozik. A régi hagyomány szerint Adventet Szent András apostol (nov. 30) ünnepétõl számították. Az Advent eltérõ számítása egyrészt abból adódik, hogy a karácsonyhoz igazodik ez az ünnepi periódus, a karácsonyt azonban nem mindig decembere 25-én ünnepelték. Másrészt az advent hossza is változott az idõk folyamán. Spanyolországban Saragozában 380 körül õsi hagyományt követve Vízkeresztkor, Január 6-án ünnepelték a karácsonyt. A spanyol zsinatok szigorúan megparancsolták, hogy ilyenkor mindenkinek templomba kell menni. Turin-ból fennmaradt Szt. Maximus (415-466) püspök homiliája „In Adventu Domini” címmel, de ebben nem említi a kezdés naptári idõpontját. Szt. Caesarius Arles-i püspök (502-542) arról beszélt, hogy az idõszak Jézus születésére való elõkészület, de a püspök által ünnepelt Jézus születésének dátuma nem deríthetõ ki a szövegbõl. 581-ben Mâcon, Gaul-ban tartott szinódus kilencedik kánonja November 11-tõl rendeli el, hogy hétfõn, szerdán és pénteken, miden nap imádkozzanak elõkészülendõ Jézus születésére. Csak az 5. századtól válik fokozatosan mindenütt elfogadottá a római szokás, hogy a december 25-én ünnepelték a karácsonyt és elõtte egyes helyeken 6 hetes periódusban (szt. Márton ünnepétõl), ünnepelték az Adventi elõkészületeket. A 4 hetes adventi ciklus Rómában Simplicius pápa idejében vált általánossá. A Gellásian szertartáskönyvek öt hetes elõkészületet rendelnek el, VII Gergely (1073-1085) ezt négyre szûkítette. Nagy Szt. Gergely (590-604) homilia gyûjteménye advent második vasárnapjával kezdõdik. Ennek ellenére a 6 hetes adventi elõkészület sokáig érvényben volt Spanyolországban és másutt is. Számos zsinat rendelt el böjtöt Nov 11-tõl és tiltotta meg a házasságkötést ebben az idõben. A görög egyházban Theodorus e(+826), emlékezik meg az adventrõl, de nem beszélt különösebb liturgikus eseményekrõl, csak az idõszakhoz kapcsolódó böjtrõl és megtartóztatásokról, november 15-tõl, Jézus születéséig. III. Innocentius pápa (1198-1216) rendelte el a lila miseruha használatát ebben a liturgikus idõszakban az eddig használt fekete helyett. Azt is elrendelte, hogy a katolikus templomokban le kell fedni a képeket ebben az idõszakban. Az oltárt és a szentek képeit nem díszíthetik virággal ebben a periódusban, a hétköznapokon pedig, nem szabadott használni az orgonát. Ez az idõszak tehát minden eltérõ részletszabályozás ellenére, egyértelmûen lelki elõkészület Jézus megtestesülésének ünnepére. Különbözõ szertartások és vallási gyakorlatok ebben az idõben azt segítették elõ, hogy lelkileg ráhangolódjanak a hívek a karácsonyi szent áldozásra. Az advent szimbolikájára erõteljes hatással volt az õsi írországi kolostori liturgia is, melynek alapgondolata az ítélõ Krisztus várására koncentrált. Ennek megfelelõen azt mondták, a négy vasárnap négyféle eljövetelt szimbolizál. Krisztus elõször a megtestesülésében, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az utolsó ítéleten érkezik el hozzánk, tehát erre kell felkészülni. Ebben az idõszakban különös szeretettel fordul az egyház Mária felé a liturgikus megemlékezésekben, ennek egyik megnyilvánulása a hajnali misék szokása. Ezeket a miséket a latin mise kezdõ antifonáról „rorate” miséknek is nevezik õket. Az antifona így kezdõdik „Rorate celi desuper”, „harmatozzatok egek onnan felülrõl”. Ez az antifóna tükrözõdik vissza a „Harmatozzatok égi magasok” c. egyházi énekben is. Hajnali misék elõször csak a karácsony elõtti napokban voltak, egyes helyeken 7, vagy 8, vagy 9 nappal karácsony elõtt. Azonban ez a szokás a középkorban, egész Európában elterjedt és egész advent idején tartották, Mária misékként. A misék leckéi az Emmánuel jövendölésekrõl szóltak (Iz 7.f) és az evangéliumokban az angyali üdvözletrõl elmélkedtek (Lk 1,26-38). Ekkor még Glóriát és Credót is énekeltek, ami nem felelt meg a római liturgikus kalendáriumban elõírt az advent szertartási hagyománynak. De a szokás Magyarországon is elterjed volt, de a szentszék 1892-ben csak Pannonhalmának, 1958-ban csak az esztergomi fõegyházmegyének engedélyezte ennek az õsi szokásnak a folytatását. A II.. Vatikáni zsinat után advent mindegyik hétköznapja külön miseszöveget kapott. Hagyományosan az advent azon ezeréves sötétséget szimbolizálta, amíg az emberiség Krisztus születésére várt. Magyarországon az adventi idõszak kezdetét harangozással jelezték és a szerda pénteki böjt hagyományõrzõbb helyeken a 20. század közepéig szokásban maradt. Külön említik a források, hogy Nyíregyháza környékén az evangélikusok is megtartották ezt a böjtöt. Ehhez a liturgikus idõszakhoz tartozik a szállást keres a szent család népi liturgiája. Minden nap más magánházban gyûltek össze a hívek egy Mária vagy szent család kép elõtt imádkozva. Sõt igen közkedvelt népi liturgiává vált, a ferencesek által elterjesztett betlehemezés szokása is. Az adventi idõszak szentjeihez Borbála, Miklós és Luca napjához külön népszokások kapcsolódnak. Újabb idõszakban jelent meg a ma is divatos adventi koszorú, mely Wichern, J.H. evangélikus lelkész újításaként terjedt el. Õ eredetileg az imateremben függesztett fel egy kocsikereket (1840), és rajta minden nap egy gyertyával többet gyújtott meg, és a falakat fenyõgallyakkal fedte be. 1930-1940 között az adventi koszorú, a mai formájában, katolikus körökben is terjedni kezdett. Ft. dr. Benyik György

Eseménynaptár

Február 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28