A nép, mely nagy sötétségben jár

Mire újságunk az Olvasó kezébe kerül, akkorára már elkészülnek az ádventi koszorúk, s ezen a hétvégén meg is gyújtjuk rajta az elsõ gyertyát. Kezdõdik az Úrjövet, és a készülõdés, a várakozás hangulata árad széjjel, s talán sikerül majd új lendületet adni a hittel és megtéréssel való karácsonyvárásnak.

A legmeghittebb ünnep várása alapvetõen öröm az ember számára. Különösen ebben a mai világunkban, amikor is az ember oly ritkán tapasztalhatja meg a békét és a gondoktól való elszakadtság állapotát. Mert hát alig van ember, aki ne panaszkodna valamire. Szinte az egész világ arról beszél, hogy valami nincs rendben, s a ’válság’ kifejezés az egyik leggyakoribb szavunkká vált. Most már odáig értünk a bajok begyûrûzésével, hogy nem csak gazdasági vagy pénzügyi válságról beszélnek, hanem a lélek, az ember válságáról.

A megoldások tekintetében azonban még nincs elmozdulás, hiszen még mindig a legfõbb téma a termelékenység, a gazdasági növekedés, a pénzvilág reformja. Ez bizonyos értelemben érthetõ is, hiszen nem adhatja a világ azt, amije nincs. A lélek nem termelõdik, a lélek születik, az ajándék. Oly távolinak és messzinek tûnik az emberek számára a megoldás, pedig olykor kéznyújtásnyira van. Mi, hívõ emberek, azt valljuk, hogy nem lehet megoldást találni bajainkra Isten nélkül. Isten viszont nem csak a liturgia Istene, nem számûzhetjük a templomainkba, kolostorainkba. Az igazságosság és béke, a szeretet és jóság, az irgalom és alázat nélkül nem lehetséges az emberi nem fennmaradása. A Messiás üzenetének mindenhová el kell jutnia, s a Tíz parancsolat szellemében kell (kellene) mûködniük a gyáraknak, piacoknak, pénzintézeteknek, iskoláknak és kórházaknak, a bíróságoknak. Mi ezt valljuk. S közben nekünk magunknak is meg kell újulnunk, hiszen a keresztények is áldozatul esnek a világnak, s nagyon gyakran mi magunk sem vagyunk különbek azoknál, akiket megbírálunk.

Ádvent egyik üzenete, hogy lassítsunk. Ma az emberiség rohan, egy õrült tempót követ.

Mindennap valami újat felfedezni, s a régit, a szinte alig kicsomagolt árut már ki is kell dobni. S a cél ismeretlen. Vagy maga a hajtás lenne az? Nem gondolom.

Lassítani azt jelenti, hogy megpróbálunk élni. Ádventi estéken elgondolkodni önmagunkról, a világról, az életünk értelmérõl. Észre kell vennünk, hogy milyen sok értelmetlen és értéktelen dolog van az életünkben. Meg kell találnunk a szeretet és boldogság forrását. S ez biztosan nem áruházfüggõ.

A karácsony éppen arról szól, hogy nem a pólya teszi naggyá a benne fekvõt, hanem a Kisded személye az igazán lényeges. Palotát varázsoltak sok helyen az istállókból, a jászlakból pedig luxuskocsikat, csak éppen a jászol lakóját veszítettük el.

Legyen igazi az ádventi készület ideje! Vegyük észre, hogy a világnak minden fényáradata mellett sötétben bolyongunk, ha nem fogja a kezünket az Isten Fia. Hiszen nekünk, keresztényeknek hosszú és rögös utakon kell haladnunk, utunk során észre kell vennünk azokat is, akiket senki sem vesz észre. S az út soha véget nem érõ, mert még a halálon is át kell verekedni magunkat. A szép benne csak az, hogy az a Valaki, aki velünk jön az úton, az út végén már várni fog bennünket, de mint a soha ki nem alvó fény. Akkor majd bizonyára végérvényesen a FÉNY mellett fogunk dönteni.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Augusztus 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31