Hamvazószerdán kezdetét vette az idei Nagyböjt. Ez a kegyelmi idõ a lélek nagy utazásáról szól, visszaemlékezve a választott nép vándorlására, fogságból való szabadulására. Teljes egészében szemléljük a Megváltó „nagy utazását”: A Szentháromság dicsõségébõl a keresztfáig, majd visszatérését az Atyához feltámadása után.

Amilyen hosszú utat tesz meg az ember az Istentõl való eltávolodásban, éppen olyan nagy távolságot kell leküzdenie a visszatérésében.

A nagyböjt ennek az ideje. Vissza kell térni az Atyához. Éppen úgy, mint a tékozló fiúnak. Be kell ismernünk, hogy téves utakon jártunk, újra rá kell ébrednünk, hogy nincs jobb hely a világon, mint az „Atyai ház”.

„Porból lettünk, s porrá leszünk”. Vajon mit akarnak üzenni ezek a szavak a Nagyböjt kezdetén? Mert valljuk meg õszintén, hogy nem egyértelmûek. Lehet az Egyháznak ilyen üzenete a hívõk felé?

Arról van szó adott esetben, hogy Isten a semmibõl teremtett, s a nagyon egyszerû anyagból, az embert. Teste visszahull a porba, ahonnan vétetett is. Csak Isten hatalma képes arra, hogy az embert feltámassza, új, megdicsõült testtel ajándékozza meg. Ez az emberi létezés legszebb kiteljesedése a testi vonatkozásban. Hitünk szerint a feltámadás mindenkit érint, de nem mindenki támad föl mennyei boldogságra. Ezért a hamu emlékeztet bennünket arra, hogy Isten barátságának elvesztése a bûn következtében megfoszt bennünket létünk boldog kiteljesedésétõl.

A másik, úgyszintén használatban lévõ liturgikus szövegforma a „Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumnak!” figyelmünket a múltból a jövõ felé irányítja. Mindezt úgy teszi, hogy az embertõl tevékeny közremûködést kér: megtérést és hitet.

A Hit évében különösen is el kell gondolkodnunk azon, hogy vajon mennyire élõ, eleven a hitünk. Mindenki hisz valamiben. Sokan maguk formálják hitüket, saját igényeiknek megfelelõen. Az Egyház az Evangéliumok által közvetített hitigazságok elfogadására szólít fel. Ezekben noha megtapasztaljuk a keresztvállalás szükségességét is, nem szabad nem észre venni az örömhírt, a jó hírt. Az evangéliumok Istenének, az általuk megrajzolt Jézus arcnak, Isten szeretetének mindenképpen fel kell lelkesítenie bennünket. Ennek kell visszahatnia az életünkre. Az evangéliumok szavára szakítani kell eddigi életformánkkal, s követni Jézust. Ahogyan az apostolok is tették, amikor találkoztak a Mesterrel, s Õ hatalmába kerítette õket.

Vajon képesek vagyunk -e mi is erre? Tudunk-e találkozni az evangéliumok Jézusával? Mert ez csak akkor történik meg, ha elkezdünk vele kapcsolatba lépni az imádságon keresztül. Ezt követi az, amikor életének példája szerint élünk. A Jézus által kért, mutatott út járása nyomán feltárulkozik a kép, s ekkor értjük meg igazán, hogy mirõl is beszélt a Mester, miben is van az örömhír. Ez egy hosszú út, ezért indulunk neki minden évben újra és újra, ilyenkor Nagyböjtben is, különös komolysággal és elszántsággal.

Ft. Dobó Tibor