A múltunk vállalása

Manapság sokan szeretnék elfeledni múltjukat, s nem beszélni arról, ami esetleg kényelmetlen helyzetet teremtene a számukra. Úgy érzem, a keresztény egyházaink nem estek abba a hibába, hogy a régi rendszer embereit az elsõ padokba ültessék a templomban, de abba sem, hogy állandóan a múltjukat feszegessék, s az orruk alá dörgöljék hibáikat.

Természetesen minden másképpen néz ki akkor, ha a dolgokat a maguk teljességében szemléljük. Magukról a rendszerváltó emberekrõl, politikusokról is sokaknak megoszlik a véleménye, s boncolgatják, hogy mit kellett volna másként tenniük. Utólag már okos az ember. Akkor, abban a pillanatban senki sem tudhatta azt, hogy a döntéseknek mi lesz a pontos kimenetele.

A jót nem kell feledni, még akkor sem, ha az egy olyan társadalmi rendhez kapcsolódott is, mint a szocializmus, vagy éppen a kommunizmus. Gondolok itt a szociális juttatásokra, az ellátó rendszerekre. Hiszen a szomszédos Magyarországon is az anyák szülés után 3 évig maradhattak szülésszabadságon. Ez mindenképpen értékelendõ. Az más kérdés, hogy mekkora anyagi fedezet állt erre rendelkezésre a nemzeti össztermékbõl, vagy a hitelekbõl kellett ezt pénzelni. Ám a NATO katonák is pénzbe kerülnek Afganisztánban, a terrorelhárításra is jelentõs pénzek mennek, s a politizálásra is, azóta is.

A napokban megsértõdött rám egy ismerõsöm, aki kapcsolatunkra a barátság kifejezést is gyakran használta. Arról van szó, hogy a csipkelõdés szintjén felemlítettem a múltját, amolyan komédiázásos stílusban. Semmi olyan szándék nem volt bennem, hogy véleményt formáljak múltjával kapcsolatban, noha a kommunizmusról mindig volt véleményem, de nem azonosítottam az eszmét az emberekkel. Azt is látom, hogy voltak olyanok, akik hittek az eszmében. Számukra az élet bizonyos területeinek kérdésire feleltet

jelentett ez az eszmerendszer, kézen fogható megoldásokat. Én magam azért utasítottam el, mert nem tudott választ adni azokra a kérdésekre, melyek engem leginkább érdekeltek. Ezek a feletek a vallásban találhatóak meg. Ám vallom azt, hogy nincs keresztény matematika, sem katolikus jóság. Jóság és szeretet csak egy fajta van. S mindenki, aki lelkiismerete szerint él, nem követ el bûnt, ha nem tudja, hogy lelkiismerete megsínylette a fejlõdését, s torz értékrendje van. Ilyen értelemben még az emberevõt is meg kellene értenünk.

Nos, arról van szó, hogy az említett személy ugyancsak kiosztott emiatt, hogy viccelõdtem a múltjával. A kommunista múltja elvárja tõlünk a toleranciát – véleménye szerint. Illetve õ annak nevében. Elege van már abból, hogy ilyen primitíven viselkedünk, s nincs bennünk befogadóképesség a másság iránt.

Bennünk nincs? Lehet. Nekünk semmi bajunk nem volt a kommunistákkal, csak egyszerûen nem értettük, hogy miért baj az, ha valaki vallásos. Amikor 1980-ban katona voltam Mostar-ban - akkor már mint kispap-, a tizedesem elmondta, hogy jutalom szabadságra javasolt. Ezt a feleletet kapta: Sajnos nem lehet, õ nem a mi emberünk, nem úgy gondolkodik mint mi. Hm! Nagyon fájt. Nem az, hogy nem mehettem haza, hanem a „csuda nagy toleranciájuk”.

Késõbb megkérdezték, hogy biztos vagyok-e abban, hogy folytatni akarom a teológiai tanulmányokat. Ezek után még inkább azt éreztem, hogy igen. Nagyon is.

Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Január 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31