A kulcs

Kezdhetném egy humoros történettel is. Az egyszeri ember miután felhagyott az italozással, nagy nehezen megérkezik házához. A kapu kulcsát szerette volna kiemelni a kapu tetején, mely egy szögön lógott belül. Igen ám, de leejtette. Majd bemászott érte, visszamászott, s kinyitotta az ajtót. Diadalmasan belépett háza ajtaján, s a biztonság kedvéért jól bezárta ismét a kaput. Elég bonyolult megoldást választott, mondhatnánk, s bizonyára meg is mosolyogjuk hosünket. Pedig töredelmesen be kell vallanunk, hogy nincs egyedül, példáját sokan követik. No, nem azért, mert ittasak, s nem is pont a kapu példáján.


A kulcs a megoldást jelképezi. A boldogság vagy a siker kulcsáról is szoktunk beszélni.


Vasárnap reggel szülovárosomba tartottam a szentmisét bemutatni, mert helyettesítettem a paptestvéremet távollétében. Út közben elnéztem a szántóföldeket, az aratás utáni tarlót, de legfoképpen azokat a növényeket, melyek most nagyon örültek a lehullott csapadéknak. A kukoricás lassan erdo benyomását kelti, s a napraforgók is az idén nagyfejuek lesznek, már kiült a mosoly az arcukra. Elgondolkodtam azon, hogy mindehhez sok minden kellett, de legfoképpen az áldást hozó eso. Mi emberek annyit küzdünk, robotolunk a jó termés érdekében, de ha áldás nincs, ha felülrol nem jön, akkor minden hiába.


Ekkor jutott eszembe a fönti történet is. Az, hogy talán az egyszerubb megoldást is választhatnánk. A vasárnapot megszentelve, kezünket imára kulcsolva, a szentmisében felemelni szívünket, s az áldást kérni. S akkor, idovel ráébred az ember, hogy nem elég csak dolgozni. Nagyon sokan vannak, akik napestig dolgoznak, mégsincs meg mindenük, legfoképpen nem elégedettek. Mert nincs áldás a munkájukon. Az áldás nem csak arra vonatkozik, hogy boséges legyen a termés, hanem arra is, hogy legyen a szívben béke, szeretet a családban, megelégedettség. Oldott szerénységgel nézni a holnap felé. Az Úr nem feledkezik meg rólunk, s esetleg jövore majd minden jobban alakul.

Rettenetes dolog volna, ha az ember feladná a hitét – azt a létezéséhez elengedhetetlen érzést, hogy valaki gondot visel rólunk. Isten óvjon attól, hogy mindent rábízzunk a véletlenre! Persze, Isten konkrét intézkedései nem mindig szemmel láthatóak, mert azok részei annak a nagy folyamatnak, melyet a természet rendjének nevezünk. De azért mégis csak nagyon érdekes, hogy hoszszabb-rövidebb ido után eso hullik a földre, s a föld élhetové válik, azzá marad. Pedig az is megtörténhetne, hogy egy esztendeig sincs csapadék. Általánosságban véve azonban van, csak mi ezt már nagyon megszoktuk, s természetesnek vesszük. Még az a szerencse, hogy az Úr „fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esot ad igazaknak is, bunösöknek is” (Mt 5,46).


Ft. Dobó Tibor

Eseménynaptár

Január 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31