A hit cselekedete

Két év múlt el és Erzsébet még nem gyógyult fel. Amikor betegtársai egymás után elhagyták a kórházat, elköszöntek tõle és ezt mondogatták:

- Te is itt hagyod egyszer a kórházat Erzsébet. Hinned kell ebben! Az anyja pedig hozzátette:

- Gyermekem, higyjél Istenben!

- Ah milyen messze van az Isten...

A kórház otthonná tud változni. Ha valaki két évet tölt benne, elveszti reményét, hogy valaha is elhagyja. Még az ablakon sem tudott kinézni, azt is másoknak kellett megmondani:

- Már rügyeznek az orgonák. Pár nap múlva ki is virágoznak. Máskor meg ezt:

- Milyen gyönyörûen nyílnak a rózsák a kertben.

Erzsébet nagyon sok virágot kapott. A látogatók megrendültek a fiatal lány szerencsétlenségén és néhány szál virágot helyeztek ágyára minden alkalommal. Erzsébet hálásan mosolygott. Mégis akkor örült a legjobban, amikor valaki szappant vitt neki. Akkor a betegápoló nõvér azzal mosdatta minden reggel és este. Ha a fejét megfordította, a párnáján érezte a levendula erõs illatát, és közben gyermekkoráról ábrándozott, amint szülõfaluja domboldalán virágot gyûjtögetett.

Ágnes nõvér Erzsébet körül foglalatoskodott, mert látogatónap volt, vasárnap.

- Nõvér, megérkezett már az édesanyám? - kérdezte Erzsébet.

- Igen, lent van és beszélget az orvossal.

- Az orvossal? Miért?

- Nem tudom.

Amikor édesanyja a szobába lépett, arca szinte át volt szellemülve.

- Gyermekem! - mondta, és örömet mutatva ölelte át a gipsztömeget, amely a lányát körülvette. - Gyermekem, gyermekem! - mondogatta, és könnyek árasztották el az arcát.

- Te sírsz, mama?

- Örömömben! Éppen most beszéltem az orvossal. Azt mondja, hogy néhány hónap múlva felkelhetsz. Csak erõs akaratod legyen, és meggyógyulsz.

- Orvosi szempontból nincs többé remény - közölte valójában az orvos. -

Tegnap újra megvizsgáltuk a lányát. Ami a legrosszabb, teljesen elvesztette a reményét és átadta magát szerencsétlenségének. Mit csináljunk? Csodák sajnos nem léteznek...

Két emelet választotta el leánya szobáját a folyosótól, ahol az orvossal beszélgettek. Két szörnyû emelet. Az anya lassan, nehézkesen haladt felfelé a lépcsõkön. Azon gondolkodott mit is tegyen. Hogyan segíthetne gyermekén, hogy visszanyerje bizalmát, reményét, még ha sohasem gyógyulhat is meg.

Amikor gyermeke ágyára ült, minden tisztázódott elõtte. Észrevette leánya arcán a hitetlenkedést: szemmel láthatólag nem hitt az orvossal való beszélgetés meséjében.

- Mama kérlek, ne mondj hazugságokat!

- Miért hazudnék? - mondta csodálkozva az anya, és hangja másként rezgett, mint szokott. - Jövõ vasárnap majd meglátod, bebizonyítom, hogy hamarosan meggyógyulsz.

- Bebizonyítod? Hogyan?

- Hozok neked valamit, amit még a megbetegedésed elõtt kívántál.

Amikor az anya hazautazott, otthon átkutatta az egész házat, összetörte az agyagot, de nem sok pénzt tudott összeszedni. Minden héten el kellett mennie a kórházba, és nem mehetett üres kézzel, a csekély nyugdíjból pedig nem sokat takaríthatott meg. Gondolkozott. Azután levette jegygyûrûjét és megsimogatta. Akkor határozottan felállt és elment az ékszerészhez.

- Asszonyom, nagyon vékony - mondta az ékszerész

- Igen tudom, éveken át hordtam.

Az ékszerész leszámolta a pénzt. És az anya olyasvalamit vásárolt, ami lánya számára a legszükségtelenebb a világon: egy gyönyörû új kerékpárt. Amilyet Erzsébet mindig is kívánt.

És megint eljött a vasárnap. Az anya a kórház bejáratánál állt kimelegedve, kicsit kócosan. Hozta magával a csillogó új kerékpárt..

- Kerékpár, mama! - nyitotta tágra szemét Erzsébet a csodálkozástól.

- Te komolyan hiszed, hogy fel fogok kelni? Hát mégis igaz, amit az orvos mondott? Meggyógyulok! Mama, Ó milyen boldog vagyok!...

A csoda elkezdõdött. Amit nem tudott elérni az orvostudomány, azt véghezvitte a hit. Nyolc hét múlva Erzsébet elõször hagyta el az ágyát. Milyenek voltak azok az elsõ lépések...!

Ma minden nehézség nélkül kerékpározik, azon a kerékpáron, amit édesanyja a hit csodatevõ erejében bízva, az utolsó pénzébõl vásárolt.

 

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

“Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

(Norman Cousins)

 

Róma, 2012. november 9.

Szeretettel és mindennapi imáimmal: Dávid M. Bernadette nõvér

Eseménynaptár

Március 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31