A beszélõ fák

Élt egyszer egy dombtetõn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat. Az elsõ fa egyszer így szólt:
- Belõlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok-sok drágakõvel. Külsõmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet.
A második fa is elmondta vágyát:
- Belõlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam, hogy bejárják a Föld minden zeg-zugát. Utasaim biztonságban fogják érezni magukat rajtam!
A harmadik fa is beszélni kezdett:
- Szeretnék magasra megnõni, hogy az erdõ legmagasabb fája legyek. Az emberek mindenhonnan látni fognak engem a dombon, én pedig arra fogok gondolni, hogy nagyon közel kerültem az Istenhez és a mennyek országához. Minden idõk legmagasabb fája lesz belõlem, az emberek örökké rám fognak emlékezni.
Elmúlt néhány év, jöttek a favágók. Megnézték az elsõ fát és az egyik ember azt mondta:
- Ez a fa nagyon erõs, ha kivágom, biztosan megveszi tõlem az asztalos -, és nekifogott, hogy a fát kivágja. A fa nagyon boldog volt, mert tudta, hogy az asztalos belõle kincses ládát fog készíteni.
A második fánál is megszólalt egy favágó:
- Ez egy nagyon magas fa, a hajógyárban biztosan jó pénzt fogok kapni érte. A második fa is boldog volt, érezte, hogy álma beteljesült. Nagy hajót fognak ácsolni belõle.
Amikor a favágók a harmadik fához értek, az nagyon elszomorodott. Úgy érezte, reményei szertefoszlottak. Egy favágó megszólalt:
- Ezzel a fával nincsenek terveim. Kivágom és anyagát elteszem.
Az elsõ fából az asztalos egy jászolt készített, betették egy istállóba és megtöltötték szénával. A második fából egy kis halászcsónak készült, így a fa reményei, hogy fedélzetén császárok és királyok fognak hajózni, széjjelfoszlottak. A harmadik fát szálfákká vágták össze és darabjait egy sötét helyre rakták.
Sok év múlott el és a fák már megfeledkeztek álmaikról. Egy napon egy  asszony és egy ember jött be az istállóba, ahol az asszony egy gyermeket hozott a világra és a kisdedet elhelyezte a szénával telt jászolba, amely az elsõ fa anyagából készült. A fának eszébe jutott egykori álma és rájött arra, hogy a világ legnagyobb kincsét õrzi.
Ismét elmúlott sok-sok év és néhány ember beült egy csónakba, amely a második fa anyagából készült. Az emberek közül az egyik fáradt volt és elaludt. Nagy vihar tört ki és a fa arra gondolt, hogy a belõle készített csónak képtelen lesz ellenállni a hullámoknak. Az emberek felébresztették alvó társukat, aki felállt, a szél felé fordult és elkiáltotta magát: „Béke veled!”. A vihar egy csapásra elmúlt. A fa, amelynek anyagából készült a csónak, rádöbbent arra, hogy fedélzetén a királyok királya tartózkodik, aki képes volt még a legerõsebb vihart is lecsendesíteni.
Végül valaki jött és vállára tették a harmadik fa szálfáiból készített keresztet. Terhét egy város utcáján vitte, ahol az emberek szidalmazták és gúnyolták õt. Amikor megálltak, az embert felszögezték a keresztre, amit azután felállítottak a dombon. A harmadik fa rádöbbent arra, hogy álmai neki is megvalósultak, erõs maradt, magasan áll egy domb tetején, és nagyon közel került Istenhez, mert Jézus testét hordja magán.
Amikor úgy látod, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elgondoltad, jusson eszedbe, hogy az Istennek tervei vannak veled. Ha hiszel benne, meg fog ajándékozni terved megvalósításával ... Mind a három fának valóra váltak az álmai. Nem úgy, ahogyan azt egykor elképzelték – sokkal jobban! Mi sem tudhatjuk, hogy az Istennek milyen tervei vannak velünk, de ha rá bízzuk magunkat, akkor csak a legjobb történhet velünk ...

 

Mécs László: A gyermek játszani akart


A vonat futott. A kupé-dobozok
szûkek voltak. A gyermek unatkozott.
Tavaszi csermely-életnek szûk volt a part.
A csermely áradt. A gyermek játszani akart.
A gyermek szeme tükröt keresett:
anyjára mosolygott és várt egy keveset,
az anya arc nem tükrözte vissza,
szomorú volt. A tükör nem volt tiszta.
A gyermek szeme tükröt keresett:
a bankárra mosolygott és várt egy keveset,
a bankár arca nem tükrözte vissza,
börzét böngészett. A tükör nem volt tiszta.
A gyermek szeme tükröt keresett:
egymást tükrözték a szerelmesek,
a gyermek rájuk mosolygott. Nem tükrözték
vissza, vágy fátyolozta. A tükör nem volt tiszta.
A gyermek szeme tükröt keresett:
a kalauz orcái veresek, a gyermek rámosolygott,
szürke szolga volt,
nem tükrözhette vissza. Dolga volt.
A gyermek szeme tükröt keresett:
a gyermek rám mosolygott, s arcát, a kedveset
tükröztem, mint kék tó a teli holdat
s ringattam. Valahol angyalok daloltak.
Ó, én ráérek. Nincs semmi dolgom itt a Pénzzel.
Nincs semmi dolgom a szerelmi mézzel,
sem kenyérrel. Ha megharcoltam a bûnnel a
harcom; a tükör tiszta, tiszta gyermek-arcom.
Én tükre vagyok minden mosolyoknak,
én azért élek, hogy visszamosolyogjak
virágra, lepkére, bokorra, rengetegre,
farkasra, bárányra, szivárványra, fergetegre,
fényre, holdra, csillagokra, szegényekre,
gazdagokra, szenvedésre, vidámságra,
jó napokra, rossz napokra, rózsafára,
keresztfára, visszamosolyogjak mindenre,
visszamosolyogjak az Istenre.

KIVETÍTÉS
- Miért boldog itt mindenki rajtam kívül?
- Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék
a jóságot és a szépséget.
- De miért nem látok én mindenütt jóságot és
szépséget?
- Mert amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül
sem láthatod.
- Ez olyan mint a tükörkép!

Róma, 2012. szeptember 28.
Szeretettel és mindennapi imáimmal: Dávid M. Bernadette nõvér

Eseménynaptár

Március 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31