Együttműködési beszámoló

Kedves Hittársaim, kedves Nemzettársaim, s maholnap kedves Honfitársaim!

Köszönöm a lehetőséget, hogy szerény szervezetünkről szólhatok.
Mielőtt rátérnék a Keresztény Értelmiségi Kör létrejöttének, útjának és jövőképének ismertetésére – hasznosnak tartok egy kis kitérőt. Nem megyek vissza Ádámig és Éváig, de legalább bő fél évszázadnyit igen.
Mostani ismerkedő, barátkozó, jövőépítő munkánk szempontjából nagyon fontos tudni, hogy mennyire ismerjük egymást? Sajnos nagyon kis mértékben. Sokszor viszi vakvágányra a civileket a határ mindkét oldalán az a kiindulópont, hogy „magyarok vagyunk, egy nyelvet beszélünk, egy az Istenünk, itt élünk a szomszédban – tehát már mindent tudunk egymásról, egyek vagyunk, minden magától értetődő”.
Nem megy ez ilyen olajozottan. Sokat kell beszélgetnünk, kérdezősködnünk, ismerkednünk. Majdnem száz esztendeje más országban élünk. Mi, most élő magyarok már nem személyes élményből tudjuk a Trianon előtti állapotokat.
Mindannyiunknak voltak vészterhes és örömteli időszakai – ám ezek nem ugyanazok. A magyarországiak nem élték meg a második világháború utáni megtorlást, amikor több mint tízezer ártatlan magyar embert végeztek ki Vajdaságban. Erről sokáig nem volt szabad beszélni. A vajdaságiak nem élték meg az 56-os magyarországi forradalmat, s erről sem volt sokáig szabad beszélni, még magyarországi rokonainkkal sem. Majd egy évtizedig keveset utazhattunk egymáshoz, keveset találkozhattunk. Csupán annyit tudtunk egymásról, amennyit, és amit a propaganda akart és engedett, meg amennyit a szóbeszéd vitt át a határon. Magyarország és Jugoszlávia egészen más utakon indult el és haladt. Magyarországon meg kellett tűrni az orosz csizmát, Jugoszlávia erős viszonylagos függetlenséget élvezett. Magyarországon téeszesítettek, Jugoszláviában megmaradt a mezőgazdasági magántulajdon. Magyarországon lassan indult be az életszínvonal fejlődése, Jugoszláviában előbb és gyorsabban. Akkor nagyon nem értettük egymást. Mi nem értettük, hogy ha valaki befejez egy gimnáziumot, miért megy utána még egy szakmunkásképzőbe. Nem értettük, hogy valaki egyáltalán miért fejez be két egyetemet, s miért megy egyetemi végzettséggel taxisofőrnek. A magyarországiak nem értették, miért olyan alacsony a vajdasági magyarok nemzeti öntudatszintje, miként ringatta őket hamis álomba a Titói liberalizmus és a testvériség-egység szelleme. A hetvenes évek külön világa volt, hogy nagy érdeklődéssel és értetlenséggel olvastuk a Magyarországról átcsempészett – főleg az ifjú Rajk által kiadott - szamizdat kiadványokat, a magyarországiak pedig nem értették, hogy miért lehet Jugoszláviában, a sajtóban megírni mindazt, amit Magyarországon csupán szamizdatban. Nem értettük, miért van az, hogy az akkori katolikus kiadványok zöme a Délvidéken működő Agapé Kiadónál jelenik meg, nem pedig Magyarországon.
Igaz, mi is követtük a rádióban a Szabó család életét, szerettük a Cicavíziót és a Futrinka utcát, énekeltük a Villa Negra románcát és a Táncdalfesztiválok slágereit, ám nagyon eltérő magyarsági hullámhosszon éltünk akkor is, amikor a nemzeti összetartás csupán annyiban nyilvánult meg, hogy a jugoszláviaiak Magyarországra jártak olcsón és jól enni meg cigányzenét hallgatni, a magyarországiak pedig hozzánk jártak farmernadrágért és nyugati licenc hanglemezekért. Akkor irigyeltek bennünket, jugó-magyarokat. Sokan közülünk talán dölyfösebbek és neveletlenebbek voltak a kelleténél. Nem tartozom közéjük, de elnézést kérek miattuk.
Ki-ki a határ egyik, vagy másik oldalán egészen másként élte át a 90-es éveket. Magyarországon a demokrácia és a fejlődés korszaka volt, számunkra a félelem, a háború, az elszegényülés, a menekültáradat és az azóta is tartó hanyatlás vészterhes időszaka lett.
Egy mondatban ezt úgy lehetne összefoglalni, hogy egészen másként szocializálódtunk. Olyan különbségeket hordunk tudatunkban, s lelkünkben, amelyek megértéséhez tudnunk kell a különbségek létezéséről, s szívből kell akarnunk megértésüket. A határ mindkét oldalán. Talmi csillogás, hogy most már a határ átjárható. Ettől még Magyarország és Szerbia hétköznapjai, életünk mindennapi gondjai egészen mások. Hála Istennek, legalább Magyarország sikereinek tudunk örülni. Hála Istennek a nehéz napok legalább egy kicsit fölébresztették a vajdasági magyarokban is a nemzettudatot, a magyarságtudatot. Jobban összefogunk, ám a széthúzás is nagy. Amennyit a szükséghelyzet összehoz bennünket, legalább annyira mételyezi nemzettudatunkat a globalizáció nemzetfelőrlő hatása és a szerb irányú asszimiláció. Mind több a vegyes házasság, a magyar szülők a magyar gyerekek majdnem egynegyedét szerb iskolába íratják. Az elmúlt húsz esztendő megpróbáltatásai érdektelenné, fásulttá, csupán a túlélésért harcolóvá tették a vajdasági magyarságot.
A magyarországi politikai hozzáállásról nem beszélnék, ezt Önök jobban ismerik. Nagyon rosszul esett, amikor 2000-ben még a háború sebeitől véreztünk, s a magyarországi kormány megvonta a szerbiai magyaroktól, hogy tandíjmentesen tanulhassanak a magyarországi egyetemeken. Legalább annyi vigaszunk volt, és ezért nagy köszönet jár a nem pártpolitikus, hanem egyszerű magyar embereknek: tanároknak, diákoknak, hogy a bombázás időszakában és azt követően az ide menekülő középiskolásokat befogadták, s mindenütt nagyon emberségesen bántak velük. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás megélését már nem érdemes taglalni, hiszen ami most történik ebben a témában, az mindent feledtet, megbocsáttat, és nagy örömmel tölt el bennünket. A kettős állampolgárság révén ismét honfitársak leszünk. Nem pusztán formailag, hanem lélekben is. Nem egyik napról a másikra, hanem apró lépésenként haladva. Olyan apró lépésenként, amilyen a mai találkozónk, vagy a KÉSZ vajdasági körútja. Amikor elolvastam Osztie Zoltán atya írását, interjúját az immár majdnem öt évtizede megjelenő, és a kommunizmus alatt rendszerint Magyarországra és Erdélybe csempészett, Hitélet katolikus folyóiratunkban, akkor éreztem, hogy itt nem csupán formai kapcsolatépítési szándékról van szó, hanem Ő és a KÉSZ vezetősége, s vélhetően tagságának nagy része ösztönösen érzi, megérti, átéli mindazt, amiről eddig beszéltem!

* * *

Most következzen az ismertető a Keresztény Értelmiségi Kör létrejöttéről és útjáról. Nem túlzás azt állítani, hogy akár bibliai történet is lehetne, annyira benne volt Isten keze, gondviselő segítsége!
Fontos előzmény, hogy a Keresztény Értelmiségi Kör nem hirtelen és ötletszerűen jött létre, hanem egy tudatos folyamat előzte meg. Még ha ez a folyamat egy fontos pontján nem is nevezhető tervszerűnek és óhajtottnak.
A vajdasági magyar keresztény értelmiségnek az ezredfordulóig egyetlen civil szervezete, a Vajdasági Pax Romana volt, amely a nemzetközi Pax Romana vajdaságra leképzett formája. Dr. Hegedűs Kovácsevics Katalin elnök és fő segítője Dr. Hegedűs Antal irányításával főleg Szabadkán és további néhány vajdasági településen működött. Ahogyan azt az 1990-es évek lehetővé tették. Én a 90-es évek derekától vettem részt a Pax Romana tevékenységében.
2000 elején egy szűk körű megbeszélés volt Hegedűséknél, ahol elmondták, hogy 2-3 éven belül vissza szeretnének vonulni a vezetésből, s kérték, hogy együtt keressük és építsük a Vajdasági Pax Romana jövőjét. A szervezet tevékenységi területének kiszélesítése, új emberek bevonása és az ehhez szükséges szabályozási és szervezési előfeltételek megteremtése közös akaratunk volt.
2000 májusában a Horgos melletti Domus Pacis ferences, közösségi és lelkigyakorlatos házban volt egy többórás megbeszélés. Ezen többek között részt vettek: Dr. Hegedűs Kovácsevics Katalin, Dr. Hegedűs Antal, Dr. Harmath Károly és én. Itt már tizenegynéhány konkrét kérdésről tárgyaltunk. Részleteztük a szükséges formai-szabályozási módosításokat, tartalmi változásokat, a lehetséges káderfrissítést, a tennivalókat annak érdekében, hogy a Vajdasági Pax Romana egész tartományunk magyar lakta településein kifejtse tevékenységét. Mindenki fontosnak tartotta szervezési előfeltételként egy iroda létrehozását és megfelelő pénzforrások kutatását. Hegedűsék engem szerettek volna utódul a Pax Romana élén, de mondtam, hogy erre nem tartom magam méltónak, sem iskolai végzettségem, sem hitismereti tudásom, sem vallási múltam miatt, hiszen mint korosztályom nagy része, én is egy időszakomban nem barátkoztam Istennel. Vállaltam a megbeszéltek megfogalmazását, a javaslatok elkészítését – tehát a háttérmunkát.
2000. szeptember 30-án Bácsfeketehegyen a VPR Évi Közgyűlésén elfogadtuk a reformjavaslatokat, módosítottuk a szabályzatokat. Mindenki egyetértett azzal, hogy a teljes lendületű, széleskörű tevékenység majd a rákövetkező évi esedékes tisztújítás után kezdődjön meg. Addig végezze ki-ki a rábízott előkészítő feladatokat.
Egy esztendő elmúltával úgy tűnt és úgy reméltük, hogy megnyíltak előttünk a kapuk. 2001. szeptember 30-án volt a VPR tisztújító közgyűlése, ezen megválasztották az új testületeket és javaslatomra Dr. Bogner Istvánt elnöknek.
Az új vezetőség nagy lendülettel indult el a fejlesztés korábban megbeszélt útján. A közös vélemény kialakítása nem volt gond. A megtorpanás és „szakadás” akkor következett be, amikor Dr. Bogner István elnök egy adott pillanatban nem akarta, vagy nem merte vállalni a további nagy lépéseket. 2002. március 20-án még rá szavazott az elnökségi fejlesztési határozatokra, majd néhány nap múlva értesítette az Elnökség tagjait, hogy a hozott határozatok megvalósítását elnökként nem vállalja, azaz „felfüggeszti és újratárgyalásra utalja”. Az újratárgyalás soha sem történt meg. A meggyőzési kísérletek eredménytelenek maradtak.
Ekkor éreztük egy kicsit úgy, mintha az Úr levette volna a rólunk kezét. Értetlenül álltunk. Jót akarunk, jó szándékkal – miért nincs segítségünkre?
A „reformerek” számára nem maradt más, mint lemondani az alelnöki tisztségről Dr. Harmath Károly és személyem esetében, valamint irodavezetői tisztségről jelenlegi elnökünk, Szabó Károly részéről. Mi hárman határoztunk úgy, hogy a jól előkészített utat mégsem hagyjuk el, s létrehozunk egy másik, hasonló civil szervezetet, a Keresztény Értelmiségi Kört. (A Vajdasági Pax Romana visszatért korábbi szűk medrébe.)
Új szervezetünk kialakításánál a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének gyakorlatát is példaként vettük. Még majdnem Keresztény Értelmiségi Szövetségnek is neveztük, de ennyire nem akartunk másolni.
A Keresztény Értelmiségi Kört országos civil szervezetként a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium 2002. augusztus 30-án jegyezte be, elnöke én lettem (akit 6 év után az addig sikeres irodaigazgató, Szabó Károly váltott föl az elnöki tisztségen). Ismerkedéskor nem árt tudni, hogy az alapcsapat és a szereposztás az első naptól ugyanaz: vallási, szellemi vezetőnk Dr. Harmath Károly ferences atya, az egyetlen főállású ember Szabó Károly, s a KÉK-ben mindig az valósul meg, amit ő megszervez, én pedig háttér lobby ember (és ilyen alkalmi szószóló) vagyok, meg a KÉK fő anyagi támogatója, mert az is kell. (Zárójelben jegyzem meg: a magyarországi Szülőföld Alap sajnos két éve nem tart támogatásra érdemesnek bennünket, viszont az Amerikai Püspökkari Konferencia elégedett munkánkkal, s tőlük kapjuk az útiköltségekre szükséges pénzt.)
A bejegyzéstől néhány hónapig az alapos tartalmi és szervezési előkészítéssel foglalkoztunk, vagyis egy teljesen új szervezet sikeres indulását alapoztuk. Legalább félszáz emberrel (papokkal és laikusokkal) folytattunk irányadó beszélgetést.
2003 tavaszától őszéig történt a szervezőmunka dandárja. Több mint harminc magyarok is lakta településen alakult Helyi Csoportunk. Ebben a papok óriási segítséget nyújtottak a laikusoknak. Az alakuló ülések, kevés kivétellel, a plébániákon voltak. A legalább félszáz segítőkész pap mellett elenyésző, hogy 3-4 pap elutasította az együttműködést. Hamarosan láttuk, hogy valós igényre találtunk a tömeges formával, hiszen a tagság létszáma már 2004-ben meghaladta a félezret.
Itt köszön vissza a bibliai jelleg: a jó Isten mindig velünk volt, csak úgy látta jobbnak, hogy egy új szervezetet jobb lesz létrehozni, mintsem a régit foltozgatni! Természetesen igaza lett! Ez volt a hatékonyabb és jobb megoldás. Szinte ma is alig hiszem ezt a csodát, amit velünk tett. Mert ez egy kis csoda volt. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a papok közül csak nagyon kevesen vettek részt a Vajdasági Pax Romana munkájában és segítésében. Amiért viszont a KÉK mellé álltak, azon fölül, hogy érezték az ilyen tevékenység szükségességét, az a kiindulópont-béli különbség volt: a Pax Romana inkább azt igyekezett sugallni, hogy mit kellene tenniük a papoknak – a Keresztény Értelmiségi Kör viszont azt kérdezte: mit tehetünk mi laikusok, a papok munkájának segítésében?)
A szervezéssel párhuzamosan 2003-ban elkezdődött az érdemi, tartalmi munka: a Helyi Csoportokhoz előadók látogattak. Papok, hitoktatók és más laikusok. Hitismereti témákról tartottak bevezetőt, majd válaszoltak a kérdésekre. A látogatók száma 15 és 100 között mozgott. Helytől, témától és előadótól függően.
Külön fölhívom a figyelmüket, hogy a Keresztény Értelmiségi Kör esetében a vajdasági magyar papok és a laikusok II. világháború utáni legnagyobb összefogásáról van szó. A közös célért: a hit terjesztéséért – vagy ahogyan divatosan mondják: a reevangelizációért. Az emberek jobbá, boldogabbá, hitben erősebbé tétele volt a közös alapcél.
A KÉK abból indult ki, hogy minél jobban ismerjük a Bibliát, az egyház tanítását, a hit alapjait – annál értékesebb emberekké válunk. A keresztény (főleg római katolikus) hívek önépítése mellett célul tűzték ki azok megszólítását, akik „kibérmálkoztak”, s nem találták a visszautat. Generációk nőttek föl egy olyan korban, amikor vallásosnak lenni, egyházi ünnepeket ülni és templomba járni államilag tiltottnak, kockázatosnak számított. A rendszerváltás után ezek az emberek keresték a visszatérést, de volt bennük egy adag félelem: tájékozatlanságuktól féltek, önmagukat tudatlannak tartották. Ebben segítettek a hitismereti „népfőiskolai” jellegű előadások egy-egy bibliai témáról, a misékről, az imáról.
Igen, Önök ezt a formát jobban ismerik és régebb óta, színvonalasabban, meg sikeresebben művelik, de mi is büszkén mondjuk nyolc esztendő távlatából: a KÉK egy fajta népfőiskola, mely mind szerteágazóbb tevékenységével igyekszik segíteni a hit megélését, önmagunkban a boldogabb egyéni világ Isten segítségével történő kialakítását.
A kezdeti szakaszt zömmel az előadások jellemezték, ám hamarosan elindultak más formák is. A lelkigyakorlatok, a Biblia-napok, a zarándokutak, a Hitélet katolikus folyóiratunkkal közösen a Bibliai Levelező Iskola (csúcsidőnkben éveken át több mint 30 csoportban folyt a bibliaismereti tevékenység), az ifjúsági misék, ifjúsági táborok, a Fáklya című ifjúsági lap megjelenése, a mind gazdagabb tartalmú internetes megjelenítés, tudományos tanácskozás, egy-két könyv kiadása, köztéri szoborállítás, az egyházi vagyon-visszaszármaztatásról országos szintű, nemzetközi jellegű tanácskozás kezdeményezése és társszervezése, együttműködés a hasonló szervezetekkel (magyarországi részről elsősorban a KIFE-vel).
Több sikeres próbálkozás történt a tudomány és a vallás közös témáinak értelmiségi földolgozására, tehát nem csupán „hittant” tartottunk.
Az utóbbi néhány esztendőben a KÉK évente mintegy 200 előadást szervez Vajdaság több mint 30 településén, de legalább még 100 egyéb rendezvénye van. Évente legalább tízezren, vagy többen vesznek részt a KÉK rendezvényein. Természetesen „ismétlődő” emberek alkotják a megjelentek zömét, akik több előadásra elmennek, bibliai levelezőiskolások, zarándokolnak… Szabad számítás szerint a mintegy hétszáz állandó és pártoló tag mellett legalább 2000 olyan ember van, akik egy-két alkalommal jelennek meg valamelyik rendezvényen.
A tagságunk viszonylag kis létszáma ne tévesszen meg senkit: mindenkitől megköveteljük, hogy fizessen tagdíjat. Aki nem fizet, azt töröljük a névsorból. Számunkra nagyon fontos mindig tudni: hány olyan ember van, akinek a KÉK annyira fontos, hogy még a zsebébe is nyúl érte?
A KÉK további célkitűzése volt, hogy a laikusok, amiben csak tudják – segítsék a helyi plébánosok és plébániák tevékenységét. Tehát ne azt mondják meg, hogy mit kellene még a papnak tennie, hanem azt kérdezzék meg, hogy ők mit tehetnek a helyi egyház hatékonyságáért? Számos példa van arra, hogy aki bekapcsolódott a KÉK tevékenységébe, az „fölszabadultabbá” vált és plébániai feladatokat is vállalt.
Első naptól vallotta a KÉK, hogy mindannyian felelősek vagyunk egymásért, s a keresztény összefogásban elsősorban egymásra, hívőtársainkra számíthatunk. Fontos tehát, hogy minél több jó ember ismerje meg egymást. Ezt szolgálják a több helységet felölelő regionális tevékenységi formák: Barátkozási Nap, Biblia-nap, lelkigyakorlatok, zarándokutak, előadások, tanácskozások, ifjúsági misék, táborozás… A hit megélésében rejlő sokrétűség így a barátkozás, a tartós ismeretség és barátság alapjává válik.
Külön fejezetet érdemelne a fiatalok, a KÉK-ifi tagságának tevékenysége. Nagyon lelkesek és sikeresek! A nagyobb rendezvényekre több száz fiatalt mozgósítanak, zenés ifi-misékkel járják Vajdaságot, nyári tábort szerveznek, újságot adnak ki (na, csak fénymásolatban, de hát…). Itt is ugyanaz a siker kulcsa, mint a KÉK egész tevékenységében: a fiatal papok és ifjú laikusok harmonikusan együttműködnek. A fiatalok olyannyira kinőtték a Keresztény Értelmiségi Kört, hogy megkértük őket: legyenek önálló szervezet, s így jött létre két hónappal ezelőtt a Fáklya Keresztény Ifjúsági Egyesület. Saját gyerekünk, de már a maga lábán jár.
Civil szervezetről lévén szó, a KÉK tagsága is részben változó. Egyesek elmennek, mások érkeznek. Helyi Csoportok szűnnek meg és újak jönnek létre. A munka folyamatossága megmarad. Mindig van elég lelkes ember a folytatáshoz.
Miért céloztuk meg éppen az értelmiséget? Mert egyértelműen az értelmiség lehet egy nemzet előremozdítója, kisebbségi sorsban meg különösen, hatványozottan. Honnan kívántunk meríteni? Azzal számoltunk, hogy a vajdasági magyarság 4 százaléka értelmiségi. Részint iskolai végzettsége alapján, tehát főiskolát, vagy egyetemet fejezett be, részint a munkahelyi értelmiségi kategóriába tartozik, bár esetünkben az értelmiségi fogalma inkább szociológiai szempont, mint iskolai végzettség alapú kategória. Tehát, ha vagyunk 300 ezren akkor 12 000 értelmiségi emberünk van. Legyen fele nem vallásos, marad 6.000. Ebből éljen fele elszigetelten, vagy közéleti érdektelenségben, akkor is marad 3 ezer tenni akaró, keresztény értelmiségi, akire számíthatunk. Sajnos ez nem jött be. Nincs ekkora merítési lehetőségünk. Sokkalta nagyobb az érdektelenség. Előadásainkon fele-fele az értelmiségiek és az érdeklődő alacsonyabb iskolai végzettségűek aránya.
Még néhány információ távirati stílusban: A Keresztény Értelmiségi Kör Vajdaságban a legtömegesebb magyar civil szervezet, rendezvényei a legtöbb embert mozgatják meg (leszámítva persze a néptánc-fesztiválokat), a legtöbb helyi szervezettel rendelkezünk, s a legtöbben itt fizetnek tagsági díjat. Tagságunkba tartozik negyvenhat pap, 6 állandó diakónus és 4 evangélikus és református lelkész. Szervezetünket erkölcsileg támogatják püspökeink és a belgrádi érsek. Az egyházi hierarchia előtti tekintélyünket nem mi vagyunk hivatottak értékelni, ám amelyik papnál kopogunk – ott kinyílik az ajtó előttünk.
A keresztény fogalomba ugyan a római katolikusok, a reformátusok és az evangélikusok mellett bele tartoznak az ortodoxok is, ám mivel tevékenységünket kizárólag magyar nyelven végezzük – a pravoszlávokkal nem kerültünk közelebbi kapcsolatba.
Akik részletesebb tájékoztatót szeretnének, megtalálhatják a KÉK gazdag honlapján: www.kek.org.rs
Isten segítségével és védőszentünkkel, Szent Ágostonnal épült és dolgozott eddig is a szervezet, nincs okunk kételkedni, hogy a jövőben másként lesz.
Végezetül biztosan fölmerül Önökben a kérdés, hogy hol voltunk eddig, miért nem kerestük a kapcsolatot a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével. Sok oka van. Kicsiknek, mind szervezetileg, mind anyagilag gyengéknek érezzük magunkat ahhoz, hogy sikeresen együttműködhessünk egy ilyen jól szervezett, nagy szellemi kapacitással rendelkező magyarországi civil szervezettel, mint amilyen a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. Önök 10 millió emberből meríthetnek, mi csupán ennek 3 százalékából, vagy annyiból sem. Önöknél a civil szférának valamiféle serkentő államalkotó státusza van, nálunk sem erkölcsi, sem anyagi központi támogatás nincs. Önöknél van Nemzeti Civil Alap, nálunk nincs, sőt az állam 2,5 százalékos adót vet ki minden kapott donációnkra. Visszatart bennünket, továbbá a szegénységünk. Ha valaki azt mondja Budapesten, hogy szívesen elmegyek ingyen néhány előadást tartani, csupán az útiköltséget és az ellátást biztosítsa a KÉK, akkor már bajban vagyunk: ilyent mi csupán évente egyszer-kétszer engedhetünk meg magunknak. Nem azért mondom, hogy sajnáljanak bennünket, hiszen összességében még mindig jobban élünk, mint sok hasonló szervezet a Kárpátalján, vagy akár Erdélyben. Meg kell azonban érteniük, hogy egész életünket nemzeti kisebbségi sorsban éltük le, s ez jócskán behatárolja az önbizalmunkat. Nem tudunk kibújni a saját bőrünkből.
Nehéz kimondani, de tény: nagyon rá vagyunk szorulva, hogy nagyobbik testvérként a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége fogja a kezünket, segítsen úgy, hogy apró lépésekkel ugyan, ám közelebb kerüljünk egymáshoz, hatékonyabbak legyünk munkánkban. Egyszersmind, ami tőlünk telhető, tegyük meg azért, hogy a magyar nemzet ismét egyazon szellemi nemzettestnek érezze magát. Ez ne egy olyan közös asztal legyen, ahonnan mi csupán elveszünk, hanem olyan, amelyre mindenki igyekszik odatenni a maga mannáját, a maga hitét és hit iránti elhivatottságát, s kölcsönösen gazdagítjuk egymást mindannyian, magyarországi és szerbiai hívő magyar emberek.
Mi ezt reméljük az elkövetkező évtizedek együttműködésétől. Isten segítségével és az ő, általunk történő, működésével biztosan megvalósul! Ezért jó most itt együtt lenni, ezért vagyok és vagyunk boldogok!
Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

Budapest, 2010. november 20.

Miskolczi József, a Keresztény Értelmiségi Kör alelnöke
jomi@tippnet.rs

Eseménynaptár

Június 2017
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30