AZ EVANGÉLIUM FOGALMA

Az evangélium szó a profán görögben Eu- jó és aggello –Jó hírt hirdet, üzenetet átad, esetleg katonai gyõzelemrõl való tudósítást jelent, az Újszövetségi irodalomban többes számban szerepel. Feltételezhetjük hogy a héber „besora” gyõzelem megünneplése szólnak a görög fordítása. A héber szentírásban (TM-ben) 2Sám 4,10; 18,22-25-ben találkozunk a besora szóval és ott profán értelemben vett jó hírt jelent. Kr.e. 5-6 sz-ban Deut-Izajás könyvében (Iz 40,9 52,7 vö. Zsolt. 96,2) a szó vallási jelentõsége növekszik. Az Újszövetségi értelmezésnek tehát Izajás az alapja. A Septuaginta vagy hetvenes fordításban ( LXX) Iz 40-66 fejezeteiben eszkatológikus üdvösség értelmezése a fordítás kapcsán csak tovább erõsödik. Az evangéliumokban Részben a LXX szóhasználatával egyezik meg a szó jelentése. Vö.: „szegényeknek hirdetik az evangéliumot” Iz 61 vö.: Mt 11,5. Elõször Jézusra használják, aki Isten országa Jó hírét hirdeti. (Mt 11,4f. // Lk 7,22 Lk 4,18. (Mt 4×, Mk 8×, Pál 60× használja) Késõbb az evangélium szó már Jézus halálát és feltámadását jelenti, amely által az üdvösség érkezik, vagyis Jézus személye lesz az evangélium. (Mk 1,1 Csel 5,42. 17,3.18.) Kérdéses, hogy Jézus szó az arám megfelelõjének értelmében használta-e az evangélium szót, vagy sem? Külön érdekesség, hogy János evangéliumában sem fõnévként, sem igeként nem szerepel, vagyis hiányzik az evangélium szó. Lukács evangéliumából hiányzik a fõnévi használata. Pálnál inkább fõnévi változatot használta és szisztematikusan megváltoztatta a jelentését is, hiszen vagy 60-szor használja. Nála a jelentése Isten üdvösség-mûve, melyet Jézus Krisztuson keresztül végez (Gal 1,7; 2,7; Rom 1,1-5; Fil 2,6-11), vagyis elméleti és gyakorlati tanítás. Az evangéliumot az egész világon hirdetni kell, és akik hirdetik azok az evangélisták, akiknek a feladata, részben az Isten országát megalapozni a földön. Igehirdetésük nyomán keletkezett az a hit amely az üdvösségre vezet. Fontos tudni, hogy nem jelenti az Újszövetségben még nem jelent (Mt, Mk, Lk, Jn), írásos mûveket. Csak Jusztinosz apologéta a 2. században használja Jézus Krisztus élettörténetének leírása az evangélium szót. Mûfaj Az evangéliumok sajátos irodalmi mûfajt képviselnek, melyet Gerd Theissen kapcsolatba hoz a szíriai irodalomból ismert karizmatikus szent emberek életérõl szóló tudósításokkal. A történeti forrásokat 30-40 évvel az események után gyûjtötték egybe az egyházban és rendezték könyv formában Jézus követõi. 1. Az elbeszélésekben az eseményeket üzenetté változtatták és a történéseknek azokat a részeit hangsúlyozták amelynek az aktuális közösség számára fontos jelentése volt, és amely megerõsítette õket hitükben. Jórészt ebbõl adódnak a szinoptikus evangéliumok szövegeinek eltérései. 2. Jézus életének eseményei és tanítása végérvényesen egymásba olvad, úgy ahogyan a benne hívõk ezt megélik. 3. Az egyházi közösség Jézusról szóló többféle tudósításból négy kánoni evangéliumot választ ki. Mt, Mk, Lk, Jn. 4. Az evangélium mûfaj a 2. századtól divatos irodalmi mûfaj lesz a hellenisztikus világban, melyet részint a Jézus folklór is felhasznál, másrészt az eretnekek is ezen mûfaj segítségével igyekeznek tanításukat a keresztény közösségekben népszerûsíteni. (ld. Újszövetségi Apokrifok). A SZINOPTIKUS KÉRDÉS Ennek a problémakörnek az alapkérdései a következõk A négy görög nyelvû evangélium egyezéseit nem kell magyarázni. Válaszolni kell arra a kérdésre miért nem maradt fenn kanonizált arám evangélium? Miért marad meg az egyezés görög nyelven, bár Jézus arámul beszélt? Miért csak négy kánoni evangélium van és miért nem több? Az õsegyházban, tapasztalták az eltéréseket, de miért nem szüntették meg a különbségeket? Kánonon kívüli evangéliumok közül többen vannak és különbözõ korban születtek. Általában Jézus életének olyan eseményéhez kapcsolódnak ezek elbeszélései, amelyeket a kánoni evangéliumok is említenek, de nem fejtenek ki részletesen. Ilyenek többek között: Tamás gyermekség evangéliuma, Igazság evangéliuma, Péter evangéliuma, Örmény gyermekség evangéliumok stb. Kísérlet az evangéliumok egyesítésére Szír Tatianosz: Diatesszaron címû evangélium harmóniájában igyekezett ezt megteremteni (170k )(1933-ban töredékek kerültek elõ ennek szövegébõl), Az eredeti Diatesszaron szöveg nincs meg, csak fordításokat találunk belõle szír íróknál, van arab fordításban is néhány töredéket, pl. Szt. Efrém örményre fordította, van perzsa fordítása is ld. G. Messina. A Codex Fuldensis-ben régi latin fordítások vannak a szövegébõl. A Diatesszaront 3 évszázadon keresztül használták és csak az V. században az un. Pesitta szír fordítás szorítja ki az egyházi liturgikus használatát. Ágoston is foglalkozott az evangéliumi elbeszélések harmonizálásával, de lényegében azt közli a különbségek lényegtelenek. Lyoni Iréneusz (130-200) „Nem lehetséges, hogy több evangéliumunk legyen mint ez a négy. Mivel a világnak négy zónája van, négy fõ szél irány, és az egyház is négyfelé terjed el a világban…és négy oszlopa van a hallhatatlanságnak is…” (Adv.Haer 3,9) Ireneusz lényegében kulturális különbségekkel magyarázza a négyes számot, hiszen Rómában MK, Palesztinában Mt, A hellén görög világban Lk és szíriában Jn evangéliuma terjed el legkorábban. Ágoston (450k) Mt, Mk, Lk közelebb áll egymáshoz, mint János (Ev. Harmónia 1.4.7) A különbségek a szóbeli hagyományozás pontatlanságából adódnak – hatása a római katolikus és a protestáns egyházban is meghatározó. Az alábbiakban közlünk néhány evangélium leszármazási táblázatot. Márk ┌┐ Máté - Lukács Máté ↓ Márk ↓ Lukács Lukács ↓ Márk ↓ Máté Máté – Lukács └┘ Márk Az evangéliumok keletkezésének kutatása A szerkesztés sorrendjének ismerete fontos! Melyik evangélium volt elõbb, és melyiket használták a késõbbiek. Pl. Mk evangéliumát Mt és Lk írásakor felhasználta. Mivel a „legzsidósabb” evangélium Máté, ezért egyesek ezt gondolták legrégebbinek. A pogányoknak nehéz volt megérteni Máté érvelését, ezért íródott másodiknak Lukács evangéliuma, amit szívesen olvastak a Pál által misszionált egyházakban. (Lk 1,1-4). A harmadik evangélium - esetleg, mint a jeruzsálemi „oszlopok” zsinati összefoglalója - lett volna Márk evangéliuma, amely alapvetõen egy rövidítmény, mások szerint a legkorábbi evangélium és Péter igehirdetésére épül. Az emlékezetet befolyásolták az aktuális egyház vitái és érdeklõdése az evangélium írása idején. A kulturális és vallási különbségek eltérõ értelmezéshez, az eretnekségek az evangéliumok számának lezárásához (kanonizálás), és a szövegének pontosításához vezettek. Hogyan tekintenek a kutatók az evangéliumokra manapság? Könnyebb néhány sajátosságot magyarázni, ha egyéni szerzõt tételezünk fel az egyes evangéliumok írójának. Az evangéliumok nem csupán a Jézussal történt eseményeket, hanem egyben a Jézusba vetett hit fejlõdéstörténetét is rögzítették. Az evangéliumok írása a legjobb példa arra, hogy Isten hogyan mûködik a történelemben. A „megtestesülés” folytatódik az evangéliumokban, ezért fontosak a történet-kritikai bibliai tanulmányok. A hit organikus fejlõdésének folyamatát követhetjük nyomon, amely nem jelenti az alapvetõ értékek megváltozását. A négy evangélium Jézus tanítványainak és egyházának négy irodalmi megértési folyamatát foglalta írásba. a. A négy evangélium adatokban és az események idõpontjaiban jelentõsen egyezik. b. Jelentõs az egyetértés a három evangélium között a részletekben és a perikópák sorrendjében is. Ezért Mt, Mk, Lk evangéliumát szinoptikusnak, vagyis együttlátónak nevezzük. c. Számos szerkezeti vonatkozásban két evangélium egyetért egymással, jelezvén az irodalmi függõséget egymástól. (Mt/Mk – szókincsében sok egyezés van, míg Lk-tól eltérnek.) Egyes részekben viszont Mk és Lk sorrendje egyezik egymással. Ezt nevezzük kettõs hagyománynak. d. Az egyezésekbõl és az eltérésekbõl a 20. században különbözõ teóriák születtek, melyek legtöbbször a két forrás elméletet követik. Ennek az elképzelésnek néhány legfontosabb állítása a következõ: 1. Az evangéliumok hagyományfejlõdésének eredményei mögött, elsõsorban szóbeli hagyományok fejlõdését kell látnunk. 2. A szóbeli hagyományokban a hagyományok egymást keresztezték és keveredtek egymással. 3. Mt evangéliumát követte Lk, és átdolgozta annak zsidós elemeit a páli pogány keresztények számára. 4. Márk Péter hagyományát rögzítette és összekapcsolta Máté zsidós (körülmetélteknek) és Lukács pogány (körülmetéletleneknek) irányultságú hagyományát. A legõsibb elképzelés szerint Márk volt az elsõ írott evangélium kb. 60 körül, és ennek egymástól független átdolgozásából született meg Máté és Lukács evangéliuma. Az evangéliumok általános sorrendje Mt Mk Lk Bevezetés 3,1-4,11 1,1-13 3,1-4,13 Galileai események 4,12-18,35 1,14-9,50 4,14-9,50 Jeruzsálemi út 19-20 10 9,51-19,28 Jeruzsálemi események 21-25 11-23 19,29-21,38 Szenvedéstörténet 26-27 14-15 22-23 Feltámadás elbeszélések 28 16 24 A két forrás elmélet Az evangélium szûk és ellenõrzött társadalmi környezetben terjedt. Jézus nyilvános mûködése idején barátainak házait (70 tanítvány, tágabb tanítványi kör) vette igénybe és ezek a házak egymással szoros kapcsolatba voltak és érdekelve voltak a Jézusról szóló hagyományok gyûjtésében és õrzésében. A Jézusról való tudósítás elõször számos zsidó elemet tartalmazott, mert az evangélium terjedésének elsõ társadalmi közege a palesztinai zsidóság volt. A perikópák szerkezete és a történetek sorrendje sok esetben még akkor is változatlan maradt, amikor az egyes történetek egymástól egy kissé eltérve mesélték tovább. A zsidós evangéliumok érvelésének lényeges eleme, hogy mindenesetben utal arra, miként teljesedik be Jézusban a törvény és a próféták írásai. Az újszövetségben ezért 4000 körüli ószövetségi utalás van. Az evangéliumok használata: Ezért az elsõ két évszázadban a legtöbbet idézett evangélium Máté evangéliuma, ezt követi Lukács, és csak a harmadik legnépszerûbb evangélium Márk és János. Az egyházalapító evangélium az idézések alapján Máté volt. Ebben az evangéliumban sok az „elmondás”-ra utaló elem. A két forrás elmélet elõnye, nem tételez fel „HIPOTETIKUS”, elképzelt forrásokat. Egyházatyák meggyõzõdése Eusebius (Egyh. Tört. 614.5-7) véleménye szerint Máté és Lukács az elsõ evangéliumok. Alexandriai Kelemen: Mát és Lukács evangéliumai elsõnek íródtak, azért közlik Jézus családfát. (hipotesis) BEVEZETÉS AZ EVANGÉLIUMOKBA Az Újszövetségi Szentírásban négy evangéliummal (Mt. Mk. Lk. Jn) találkozunk, melybõl az elsõ három felépítése, sorrendje és szemléletmódja igen hasonlít egymáshoz, ezért ezeket szinoptikus evangéliumoknak nevezzük. Nagyon valószínû, hogy a szerzõk Mt és Lk evangéliuma más forrásokat (Q) és Mk evangéliumát használták, ebbõl adódik az „együttlátó” szemléletmódjuk, amelyet görögül „szinoptikus”-nak szoktunk nevezni. A négy evangélium részleteiben igen különbözõen mutatja be Jézus mûvét. A felépítésüket az egyedi bevezetõnél tárgyaljuk. I. Bevezetés, a gyermekségtörténet és a nyilvános fellépés elõtti események Máté Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia… (ezt követi Jézus családfája). Márk Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete… (ezt követi Keresztelõ János fellépése). Likács Mivel már sokan megkísérelték rendben elbeszélni a köztünk végbement eseményeket, amint elõadták azt nekünk azok, aki kezdet óta szemtanúi és szolgái voltak az igének, jónak láttam én is, miután mindennek elejétõl fogva gondosan a végére jártam, neked, kegyelmes Teofil, sorrend-ben leírni, hogy jól megismerd azon dolgoknak bizonyosságát, amelyekre téged oktattak. János Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, mert Isten volt az Ige. Õ volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Mind a négy evangéliumnak más a bevezetõje. A Mt és Lk evangélium bevezetõje egészen másféle gyûjtemény alapján mondják el Jézus születésének történetét (Mt 1,1-2,23), illetve Keresztelõ János és Jézus születésének történetét (Lk 1,5-2,52). Mindhárom szinoptikus beszél Keresztelõ János fellépésérõl és Jézus megkísértésérõl (Mk 1,2-13; Mt 3,1-4,11; Lk 3,1-4,13), ez a tudósítás (Jézus megkísértésének története nincs benne) nagyban eltér a János evangélium elbeszélésétõl (Jn 1,19-34). II. Jézus nyilvános mûködése A szinoptikusok bemutatása szerint Jézus elõbb Galileát járta be keresztül-kasul és csak ezután ment Jeruzsálembe. Vándorlásai közben tanított és gyógyított: errõl összefoglaló tudósítás található Mk 1,14sköv 21.32-39 (hasonlóan Mt és Lk evangéliuma). A szinoptikusok természetesen a valaha õrzött mondásokat és egyéni elbeszéléseket összekapcsolták. Ennek az összekapcsolásnak a sorrendje Mt-nál és Lk-nál hasonló és úgy tûnik nagyjából Mk sorrendjét követik. Ennek ellenére az utazás sorrendjében és a kihagyásokban (pl. hiányzik Mk 6,45-8,26 Lukácsból) és a betoldásokban (pl. a hegyi beszéd (Mt 5-7), hogy csak a nagyobb kitételeket említsük) – sõt találhatunk kisebb átdolgozásokat is az egyes részekben. János evangéliuma Jézusnak több jeruzsálemi útjáról tudósít, (Jn 2,13sköv; 4,43sköv; 6,1 sköv; a szenvedéstörténettel kapcsolatosakat ld. alább). Ebben a vonatkozásban az evangélium nem tartalmaz szinoptikus anyagot, a János evangélium szerzõje szerint Jézus számos kinyilatkoztatási beszédet tart és számos vitabeszédet idéz, amelyet a zsidókkal folytat – gyakorta hozzá kapcsolva ezeket a csodaelbeszélésekhez. III. A jeruzsálemi mûködés A három szinoptikus (Mt, Mk, Lk) – akik Jézusnak csak egy jeruzsálemi tartózkodásáról beszélnek – úgy tûnik, jól megegyeznek a bevonulás bemutatásában, a Templom megtisztításának történetében, (Jánosnál viszont ez az esemény mindjárt a nyilvános mûködésének elején megtörténik 2,13sköv) a példabeszédekben, (Mt evangéliumában ezek sokkal bõvebbek), a vitabeszédekben és a világ végérõl szóló elbeszélésekben (Mk 11-13 és párhuzamos helyei). A János evangélium elbeszélései ebben is igen eltérnek (a szinoptikusokkal megegyezõ anyag: bevonulás Jeruzsálembe 12,12sköv), hasonlóan a szinoptikusok és János evangéliuma a szenvedéstörténet elsõ részében jelentõs eltérést mutat. A szinoptikusok: Megkenés Betániában, az utolsó vacsora és az árulás leírása, átvonulás az Olajfák hegyére. János evangéliumában a megkenés (Jeruzsálembe való bevonulás elõtt 12,11sköv) az utolsó vacsora a lábmosás leírásával, és a búcsúbeszéddel gazdagabb). Csak a szenvedéstörténet második részében találhatunk nagyobb egyezéseket a szinoptikusok és János evangéliuma között – amely egy igen régi hagyomány jele lehet. De még ebben a részben is találhatunk kisebb eltéréseket és változtatásokat (pl. Áthelyezés Lk. 2,47-71 Mk. evangéliumhoz képest, melyet kiegészít Lk. evangéliuma 23,6sköv). JÉZUS NYILVÁNOS MÛKÖDÉSÉNEK ÁTTEKINTÉSE Máté 4-18 Mûködés Galileában és a környéken 19-20 Júdeán keresztül Jeruzsálembe 21-27 (28)Jeruzsálemben Márk 1-9 Mûködés Galileában és a környékén 10 Júdea után Jeruzsálemben 11-16,8 Jeruzsálemben Lukács 4-9 Galilea és a környékén történtek Útban Jeruzsálem felé (Úti beszámolók) 9,51-18,14 Galileában 18,15-19,27 Júdeában 19,28-24,53 Jeruzsálemben János 1,35-2,11 Galileában 2,12-3,36 Jeruzsálem és Júdea 4,1-54 Galilea 5,1-47 Jeruzsálem 6,1-7,9 Galilea 7,1-12,11 Jeruzsálem és Júdea 12,12-20,31 (22)Jeruzsálemben A feltámadás Míg Mt evangéliuma a feltámadás után semmiféle megjelenésrõl nem tudósít, a többi evangélium eltérõ jelenés-elbeszéléseket közölnek (Jeruzsálemben Lk 24,13sköv, Galileában Mt 28,16sköv) Csak Lk tudósít a mennybemenetelrõl.

Eseménynaptár

December 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31