VEDRUNAI SZENT JOAKIMA

1783. április 16-án született Barcelonában. Nyolc testvérével együtt jó nevelést kapott. A nagyon tehetséges és érzékeny leányban magától érlelõdött meg a kívánság, hogy kármelitaként egész életét Istennek ajándékozza. Isten azonban egyelõre más útra terelte a szívét, s ezt egyszerû önátadással fogadta. Szigorú apja megtiltotta, hogy belépjen a Kármelbe, s a tizenhat éves lányt arra szánta, hogy házasságot kössön a huszonöt éves Don Teodoro de Mas vichi jegyzõvel és gazdag földbirtokossal. A harmonikus házasság tizenhét éve alatt Joakima kilenc fiút ajándékozott férjének; közülük három már gyermekkorában meghalt, négy pedig szerzetes lett. A gyermekek betegsége és halála mellett a házastársaknak el kellett viselniük egy olyan kornak a veszélyeit, amely a felvilágosodás eszméivel és Napóleon betörésének politikai-szociális zûrzavaraival éppen Katalóniában nyúlt bele mélyen a családok életébe. A közéletben szereplõ férj erõit idõ elõtt felõrölte az élet, Joakima özvegyen maradt. Az örökség miatt kitört viszálykodásban sikeresen megvédelmezte az apai jussot gyermekei számára, akik az anyai oltalom alatt nõttek fel. Joakima sokkal több volt egy rendkívüli nõnél, aki nehéz élethelyzetében is ki tudta vívni környezete elismerését és tiszteletét. Emberi tevékenysége mélyén sokkal inkább az istenszeretet titka rejtõzött, amely gyermekkora napjaitól fogva meghatározta életét. Isten a gyermek kívánságát, mint tudjuk, nem teljesítette, és Joakimát a házasság útjára vezette. Most hát meg kellett tapasztalnia, hogy ez az út, amely õt asszonnyá és anyává érlelte, Isten iránti szeretete számára nem volt kerülõ út. Azokban a misztikus kegyelmekben, amelyekben most részesült, a házasság által kiformált szeretete Istennel való kapcsolatának átalakító beteljesülését élte át. A szûzi szeretet jegyesi misztikájától különbözõen Joakima Istenben mindenekelõtt az Atyát kereste és találta meg, akinél Krisztussal való közösségben és a Szentlélek erejében mint gyermek örökös biztonságot talált. Gyermekként rejtõzött el Isten atyai jóságába, s anyaként adta tovább az önátadásban kapott szeretetet. Isten vezetésével tehát Joakima házasságának boldogsága és szenvedése által, valamint számkivetése és a börtönig történõ üldöztetése által próbára téve szentté érlelõdött. Férje halálával és anyai kötelességeinek teljesítése után új feladatokra vált szabaddá; lelki anyaként megalapította a szeretetrõl nevezett kármelita nõvérek ma is virágzó kongregációját. Emberi és misztikus tapasztalatait tekintve alkalmazhatjuk Joakimára és tevékenységére az apostol (Kor 4,15) szavait: szerzetesnõvéreinek nem csupán valamiféle lelki nevelõnõje volt, amilyenbõl sok van; hanem anyjuk, a szónak lelki és eredeti, tulajdonképpeni értelmében is. Krisztus Jézusban és a mennyei Atya örömüzenete által sok lányának olyan életet ajándékozott, amely Isten gyermekeivé tette õket. Mint valami prófétai látomásban, úgy kiáltott fel egy boldog anya ujjongásával: "Úgy tûnik nekem, mintha a karom mindinkább kitárulna, a szívem pedig csodálatosan nagyra tágulna, hogy magába fogadjon minden fiatalt, hogy átkarolja és megõrizze mindazokat, akik most és a jövõben is nagy csapatokban jönnek, és intézetünk kapuin kopognak.'' Az Atyába vetett bizalma mindazok számára, akiket vezetett, az atyai ház légkörét teremtette meg, amelyben a lelki élet és gyakorlatai gyorsan elvesztették mindazt az idegenséget, amely a természetfölöttit olyan könnyen mutatja természetellenesnek. Amint régebben a gyermekek és a cselédek mindennapi kötelességeik teljesítése után imádságra és lelki beszélgetésre összegyûltek a ház anyja és úrnõje körül, úgy tettek most lelki lányai is. Anélkül, hogy a rábízottakat elnyomta vagy önállótlanná tette volna, mindenki számára õ lett a nyugalmas középpont és a vitathatatlan anyai tekintély. A szerzetesnõvérek megtanultak engedelmeskedni neki, mielõtt bármit is elrendelt volna, egyedül a jó öröméért és szeretetbõl. Errõl a szeretetbõl fakadó engedelmességrõl elmondhatta Joakima anya: "Aki engedelmeskedik, mindig jól cselekszik.'' Hogy közel vigye hozzájuk a szegénység szellemét, emlékeztette lányait Jézus szegénységére. "Ne törekedjetek arra, hogy gazdagabbak legyetek, mint a Võlegényetek, mert az szégyenletes lenne.'' Intézetének kezdeti idejében volt egy fiatal novíciája, aki nem tudta elolvasni a kézzel írott szabályzatot, amelyet az alapító anya adott neki. - "Anyám, nem látok mást, csupán pontokat'' - mondta a fiatal lány. Erre így szólt hozzá az anya: "Térdelj le, s akkor majd meglátod, milyen kiválóan tudsz olvasni.'' És csakugyan: a próbálkozás sikerült, és a következõkben jámbor szokássá vált Vedruna anya lányai körében. - Ez az egyszerû és jámbor áthagyományozott epizód mintegy kulcs lehet a számunkra a szent lelki magatartásához: megértette, hogy térden, vagyis tisztelettel, hittel és szeretettel telve kell olvasni Isten atyai gondviselésének könyvébõl. A mennyei Atya iránti szeretettõl áthatva megértette, hogy egész élete kegyelem és feladat: Isten gyermekének mosolyával szolgálni embertársait. Teljesen megbénulva halt meg Vich-ben, 1853. augusztus 28-án. Mosolygása azonban nem tûnt el utolsó lélegzetvételéig. 1940-ben boldoggá, 1959. április 12-én szentté avatták.

Eseménynaptár

Szeptember 2020
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30