SZENT V. PIUSZ PÁPA

A tridenti zsinat (1545-1563) az egyháztörténelem legjelentõsebb egyházi gyûlései közé tartozik. A reformáció következtében támadt áldatlan hitszakadást nem tudta ugyan megszüntetni, de számos dogmatikus döntésével és gyakorlati reform-rendelkezéseivel megalapozta a már régen szükségessé vált belsõ egyházi megújulást. Igen nagy jelentõsége volt annak, hogy az egyes pápák milyen álláspontot foglaltak el a zsinat által fölvázolt megújulással kapcsolatban. IV. Pius összehívta és gyors befejezésre ösztönözte a zsinat harmadik ülésszakát, s azonnal nagy buzgósággal látott hozzá, hogy a határozatokat a gyakorlatba átültesse. Természetesen abban a két évben, amely pápaságából még rendelkezésére állt, alig jutott túl az elsõ lépéseken. Ebben a döntõ órában az egyház V. Pius személyében olyan pápát kapott, aki határozottan és céltudatosan fogott a tridenti reform megvalósításához, és nem engedte, hogy bármilyen akadály vagy nehézség eltérítse tervétõl. Ghislieri Mihály szegény szülõk gyermekeként 1504. január 27-én született egy piemonti kisvárosban, Boscóban. Tizennégy éves korában belépett Szent Domonkos rendjébe. Teológiai tanulmányainak befejeztével Bolognában 1528-ban pappá szentelték. Utána Mihály páter mint tanár és novíciusmester mûködött Padovában, majd prior volt Vigevanóban és Albában. 1566. január 7-én választották meg pápának. Az V. Pius nevet vette fel. Kezdettõl fogva nyilvánvaló volt, hogy az új pápa mennyire különbözik a korábbi reneszánsz és a humanista pápáktól. Megtestesítette az új reform ideálját. Pontifex Maximusként is úgy élt, mint egy szegény és igénytelen dominikánus. Még a pápai ruházat alatt is a rend szõrkámzsáját viselte. Ugyanazt a szigorúságot és lemondást, amelyet magától megkövetelt, elvárta munkatársaitól, sõt az egész Egyháztól is. V. Piusszal kezdõdik a 16. század nagy reformpápáinak sora. Fõ célja az egyházi és vallási élet lehetõ legteljesebb megújítása volt. E cél elérésére nem ritkán kicsinyesnek és gyakran bizony igen különösnek ható rendelkezéseket és törvényeket is hozott. A pápa véleménye szerint minden sikeres egyházi reformnak a saját házánál, vagyis a pápai udvarnál, a római kúriánál és nem utolsó sorban a római papságnál kell kezdõdnie. Elõször a pápai háztartást egyszerûsítette és a pápai udvartartás létszámát csökkentette. Biztos érzékkel csak arra érdemes, rászolgáló férfiakat hívott meg bíborosként legszorosabb munkatársai körébe. Igazi szenvedélyességgel küzdött a pápa a simónia minden formája ellen, amely fõleg a kúriai hivatalok vásárlásánál volt szokás. Már pár nappal hivatalba lépése után bíborosi bizottságot hozott létre, hogy alkalmas intézkedéseket tegyen a római papság megjavítására. Különösen szívén viselte a római lakosság valláserkölcsi színvonalának emelését. Szigorúan megkövetelte a püspököktõl, hogy a tridenti zsinat által újból hangsúlyozott rendelkezés szerint tartózkodjanak a székhelyükön. Ennek megtartásában látta a rendszeres lelkipásztorkodás nélkülözhetetlen föltételét. Egész Itáliában egyházmegyei és tartományi zsinatokat tartottak, rendszeres vizitációval fölmérték az Egyház helyzetét, és megfelelõ intézkedéseket hoztak a visszaélések megszüntetésére. Nagyon sürgette, hogy állítsák föl azokat a papnevelõ intézeteket, amelyeket a zsinat elõírt. Szorgalmazta a cölibátust, amelyet eddig meglehetõsen könnyen vettek, és ellenõrizte a szerzetesrendekben a klauzúra megtartását. Az általánosan elhanyagolt hitoktatás újraélesztésére 1566-ban megjelentette a Római Katekizmust, elõször a plébánosok kézikönyveként latinul. Ezt hamarosan fordítások is követték. Gondos elõkészítés után 1568-ban közreadta a Római Breviáriumot, 1570-ben pedig a Római Misekönyvet, s kötelezõen elõírta az egész világon minden templom és minden pap részére. Csak azokon a helyeken tett kivételt, ahol kétszáz évesnél idõsebb liturgikus könyvekre tudtak hivatkozni. Megmutatkozik ebben az a másutt is érvényesülõ törekvése, hogy az egyházi intézményeket egységesítse és a római központi hatóságoknak alárendelje. Egyes bizottságokban tovább dolgoztak a latin és a görög Szentírás (Vulgata és Szeptuaginta) kritikai kiadásán. Ezt a munkát már elõdei elindították. Csak a megújított és megszilárdított vallási élet talaján lehetett hatékony erõvel föllépni az igaz hit fejlesztésének és erõsítésének reményével. Különös gonddal ügyeltetett arra, hogy a reformáció ne gyökerezhessen meg Itáliában. Rómában a pápa bizottságot alapított a hitetlenek visszatérítésére. Ebbõl lett késõbb a Hitterjesztés Kongregációja. V. Pius élete és mûködése komoly és mély vallásosságában gyökerezett. Csak Istennel szemben érezte magát kicsinek és felelõsnek. Számára mindenféle politikai meggondolás szükségszerûen idegen maradt. Felfogása szerint az Egyháznak nincs szüksége védõbástyákra, ágyúkra és katonákra. Egyetlen fegyvere az imádság, a böjt, a sírás és a Biblia legyen. Minden megfontolás nélkül megújította, sõt élesebbre fogalmazta a Coena Domini bullát, amely a pápának hatalmi elsõbbséget igényelt a világi uralkodókkal szemben. Ez bizony végzetes visszalépést jelentett a középkorba. Így történhetett, hogy 1569-ben I. Erzsébetre, a protestáns angol királynõre kimondta a kiközösítést, és elrendelte trónfosztását. Nem látta elõre, hogy egy ilyen lépés csak fokozza az angolok pápaellenességét és növeli az angol katolikusok üldözésének veszélyét. Ez volt az utolsó alkalom, amikor egy pápa trónfosztó ítéletet hozott egy kormányzó fejedelemmel szemben. Egyre növekedett a kereszténység ellensége, a török oldaláról fenyegetõ veszedelem. Pius a kereszténység fönnmaradásáért vívott harcban is az imát és az áldozatot tartotta a legjobb fegyvernek. Mélyen meggyõzõdve, hogy Isten csak a tiszta erkölcsû papok imáját hallgatja meg, kérte a császárt és a velencei dogét, hogy erejéhez képest támogassa a papság megújulását. A török veszedelem bírta arra a belátásra, hogy a szerencsétlen, hitszakadások által megosztott keresztényeknek abba kell hagyniuk vallási viszályaikat. Ezért így kérlelte a protestáns fejedelmeket: "Úgy keresünk titeket, mint a jó pásztor keresi eltévedt bárányait, hogy visszavigye õket az akolba.'' Amikor a pápa, Velence és Spanyolország között létrejött a Szent Liga, és nehéz küzdelem után megszületett a török felett a gyõzelem a lepantói csatában (1571), a pápa mintegy látomásban látta az ütközet szerencsés kimenetelét, és könnyekre fakadt. Az ég iránti hálából október 7-re bevezette a Gyõzelmes Miasszonyunk ünnepét, és a lorettói litániába bevette a Keresztények segítsége megszólítást. 1574 óta az Egyház ezen a napon a Rózsafüzér királynéját (Olvasós Boldogasszonyt) ünnepli. Természetesen az ilyen ízig-vérig vallásos érzületû pápa a tudományt is a vallás és az Egyház szolgálatába akarta állítani. Az ún. magdeburgi centuriátorok az egyháztörténet átfogó földolgozásán munkálkodtak, hogy a protestáns tanítást a történelem oldaláról is megtámogassák. Azt akarták bizonyítani, hogy a római egyház eltért hivatásától, és az évszázadok folyamán a Krisztustól adott alapelveket semmibe vette és megváltoztatta. A pápa maga is érezte, hogy szembe kell szállnia ezzel. A válasz elkészítésével Canisius Pétert bízták meg, aki azonban sok és fontos elfoglaltsága miatt csak néhány értekezést tudott megírni. Az igazi nagy mûvet, amely átfogóan és nagyszerûen ábrázolta az Egyház és a pápaság munkáját, húsz évvel késõbb a tudós oratoriánus, Baronius Cézár alkotta meg. Aquinói Szent Tamást, a középkor egyik legnagyobb hittudósát egyháztanítóvá avatta; írásait Szent Bonaventura írásaival együtt kiadatta. A Summa Theologiaet a teológiai fakultásokon tankönyvként írta elõ. Amikor 1572. május 1-én elterjedt a pápa halálhíre, nagyobb volt a gyász, mint amikor megválasztották. Hétéves pápasága alatt megismerhették, hogy minden szigorúsága és hajthatatlansága ellenére az Egyház iránti igaz szeretet töltötte el. V. Piust születésének századik évfordulóján X. Kelemen pápa boldoggá, negyven évre rá XI. Kelemen szentté avatta. Sírja a római Santa Maria Maggiore-bazilika egyik jobboldali mellékkápolnájában található. Ünnepét 1713-ban vették föl a római naptárba, május 5-re. 1969-ben április 30-ra helyezték át.

Eseménynaptár

Február 2020
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29