SZENT KHRAPOSZ PAPÜLOSZ AGATHONIKÉ

Feltehetõen abban az idõben, amikor a szmirnai Szent Polikárp elszenvedte a vértanúságot, Pergamonban, a pogányság kisázsiai fellegvárában (vö. Jel 2,13) a gurdoszi Karposz püspököt és a tiatirai Papülosz diákonust ítélték halálra keresztény hitük miatt. Vértanúságuknak két régi leírása maradt ránk, ezek azonban semmilyen életrajzi közlést nem tartalmaznak. Valamikor 161 és 169 között szenvedték el a vértanúhalált. A Karposz és Papülosz vértanúságáról szóló tudósítást ( a hõslelkû Agathoniké önként csatlakozott hozzájuk ) így foglalhatjuk össze: Amikor Asia provincia prokonzula Pergamonban volt, keresztény hitük miatt elébe vezették Karposzt és Papüloszt. A prokonzul a bírói székbe ült, és megkezdte a kihallgatást: "Hogy hívnak?" Karposz így válaszolt: "Fõ nevem ,keresztény'. Ha azonban világi nevemet is tudni akarod: Karposz." A prokonzul: "Ismered a felséges császárok parancsát, hogy tisztelnünk kell a mindenséget átható isteneket. Azt tanácsolom ezért, hogy lépj elõ és áldozz nekik." Karposz azonban szembeszegült azzal a kívánsággal, hogy hitét megtagadja, s ezt végül így magyarázta meg a prokonzulnak: "Hagyj fel a tisztelettel, amellyel elhalmozod õket (az istenek szobrait)! Nem tudnak mozdulni, és teljesen védtelenek, ha kutyák és hollók bepiszkítják õket." Amikor a prokonzul látta, hogy rábeszélése eredménytelen, a kezénél fogva felfüggesztette Karposzt, és vaskarmokkal tépette. A szent hitvalló azonban utolsó erejével is hangosan kiáltotta: "Keresztény vagyok!" Rövid idõn belül annyira meggyötörték, hogy már hangot sem tudott kiadni. A prokonzul ekkor ott hagyta és Papüloszhoz fordult. Arra a kérdésre, hogy vannak-e gyermekei, így válaszolt: "Igen, sokan, Isten kegyelmébõl. Minden tartományban és minden városban vannak gyermekeim Istenben." Nyilván vándorprédikátor volt, és tevékenysége közben sok hívõ lelki atyja lett. Eredménytelen párbeszéd után a prokonzul befejezésül nyersen megkérdezte Papülosztól: "Áldozol? Vagy mit tudsz ellene felhozni?" Papülosz így válaszolt: "Ifjúságom óta szolgálok Istennek, bálványoknak sohasem áldoztam. Keresztény vagyok, többet nem is kell tudnod rólam. Ennél nagyobbat és szebbet nem tudok mondani." Erre õt is felfüggesztették és vaskarmokkal kínozták, s eközben három hóhérpár váltotta egymást. Egy hangot sem adott, állhatatosan viselte el kínzói dühét. A megkínzottak állhatatosságának láttán a prokonzul megparancsolta, hogy égessék el õket elevenen. Mindkettõjüket eloldozták a kínzócölöptõl, és az amfiteátrumba kellett vonszolniuk magukat. Ott elsõként Papüloszt szegezték egy karóhoz, és meggyújtották a máglyát. A fellobogó tûzben csakhamar kiadta lelkét. Ezután Karposzra került a sor. Amikor õt is leszögezték, csak mosolygott magában. A körülállók magukon kívül voltak, és megkérdezték tõle: "Mit jelent ez? Miért nevetsz?" Így válaszolt: "Látom az Úr dicsõségét, és kiváltképpen örülök, hogy megszabadulok tõletek, s nincs részem gonoszságtokban." Krisztus vele volt a szent vértanúval kínjai között, és megajándékozta annak boldogító megtapasztalásával, hogy végsõ küzdelmében szélesre tárultak számára a mennyország kapui. Amikor aztán magasra csaptak a máglya lángjai, Karposz hangosan felkiáltott: "Úr Jézus Krisztus, te tudod, hogy a te nevedért viseljük el mindezt!" És: "Áldott vagy, Úr Jézus Krisztus, Isten Fia, hogy engem bûnöst, mindezek részesét méltóvá tettél magadhoz!" Imádságát bevégezve Karposz visszaadta lelkét a mennyei Atya kezébe. Ezután pedig valami egészen szokatlan dolog történt: Agathoniké, aki ott állt - érzékei által vagy lélekben, ki tudná megmondani? -, hasonlóképpen megtapasztalta "az Úr dicsõségét", amelyet Karposz pillantott meg, és ebben annak jelét látta, hogy õ is a vértanúságra hivatott. "Ez a vendégség nekem készült - kiáltotta fennhangon -; együtt kell ünnepelnem ezen a dicsõséges ünnepi lakomán!" A vértanúság és a belõle fakadó mennyei dicsõség csábító lakomának tûnt számára. Maga Jézus is gyakran beszélt a mennyei vendégségrõl (vö. Mt 8,11; Lk 14,15 skk), kereszthalálát pedig a kehely kiivásának mondta (Mk 10, 38). Agathonikét tüstént elfogták, és a nézõk közbekiáltásaira, hogy mégiscsak érezzen részvétet a fia iránt, akit árván hagy magára, így válaszolt: "Van Istene! Õ elég hatalmas ahhoz, hogy segítsen rajta. Õ viseli gondját mindennek. Én pedig készen vagyok!" Amikor magasba emelték a cölöpön, és már égette a tûz, hangosan felkiáltott: "Uram! Uram! Uram! Segíts nekem! Benned van a menedékem!" A keresztények titokban összegyûjtötték Krisztus e vértanúinak maradványait, hogy megõrizzék és tiszteletben tartsák õket.

Eseménynaptár

Szeptember 2020
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30