SZENT CAEDMON

Caedmon a 7. század második felében született és 735 körül halt meg Whitby kolostorában. Csaknem mindazt, ami róla ismeretes, akit kolostorának szentjeként tiszteltek, összefoglalja Szent Béda Venerabilis Egyháztörténetének egyetlen fejezete. Ez arról tudósít, hogy abban az idõben, amikor Szent Hilda (614-680), Whitby apátnõje meghalt, élt a kolostorban egy testvér, egykori béres, akit Isten azzal az adománnyal ruházott fel, hogy csodálatosan tudott énekelni. Néhány évvel korábban ez a férfi, név szerint Caedmon, egy ünnep alkalmával, amikor a hárfa körbejárt a vendégek között, elhagyta ura házát, mert tudta, hogy semmi érzéke sincs a költészet és az ének iránt. Kiment a tehénistállóba, és ott elaludt; álmában egy férfit látott maga mellett, aki a nevén szólította és biztatta: "Caedmon, énekelj nekem egy dalt!'' Caedmon azt válaszolta, hogy nem tud énekelni. "Mégis énekelned kell'' - mondta az idegen, Caedmon pedig megkérdezte, hogy mirõl énekeljen, mire a másik ezt felelte: "Énekelj minden dolog teremtõjérôl!'' Caedmon így álmában elénekelte elsõ dalát a teremtõ Isten dicséretére. Amikor reggel lett, visszaemlékezett az álmában énekelt szavakra, és még folytatni is tudta õket. A birtok intézõjének elbeszélte különös élményét és új képességét. Az intézõ értesítette róla Hilda apátnõt, és amikor az meghallotta, hogyan énekli Caedmon a maga költötte verseket, mindenki egyetértett abban, hogy valóban különleges képességet kapott Istentõl. Az apátnõ azt tanácsolta Caedmonnak, hogy legyen szerzetes. Felvették a kolostorba noviciusnak, és miután tanították a Szentírásra, még további dalokat szerzett; olyanokat, amilyeneket addig még senki sem hallott. Amint Béda elbeszéli, az emberiség és a világ teremtésérõl énekelt; azután Izrael egyiptomi tartózkodásáról és az Ígéret földjére való vonulásáról; az Üdvözítõ életérõl és szenvedésérõl, dicsõséges feltámadásáról és mennybemenetelérõl; az apostolokról és az Egyházról, az utolsó ítéletrõl, a pokol rémes kínjairól és a mennyország örömeirõl. A ránk maradt angolszász költészet legnagyobb része foglalkozik ezekkel a témákkal, és a múltban ezek közül sokat tévesen Caedmonnak tulajdonítottak. Az egyetlen verset, amelyet bizonyossággal neki lehet tulajdonítani, Béda így idézi: Magasztaljuk a mennyország Teremtõjét, s Teremtõnk hatalmát és mûveit! Magasztaljuk a dicsõség Atyjának tetteit, és énekeljük, amint az örök Isten, minden csoda alkotója, kezdetben megteremtette a mennyet, hogy gyermekeit megoltalmazza, és mint hatalmas védelmezõ, otthonul adta nekik a földet. Világosan felismerhetõ, hogy Caedmon mélyen vallásos ember volt. Úgy hírlik, saját halálát elõre megmondta. Két héttel halála elõtt testvérei meglepetésére azt kérte, hogy vigyék a kolostor betegszobájába. Egy éjszaka azután éjfél körül megtudakolta: "Van-e itthon szent Eucharisztia?'' Amikor igennel válaszoltak neki, megkérdezte a testvérektõl, haragszik-e rá valaki valamiért; megvallotta nekik, hogy szeretetében mennyire tökéletlen volt irántuk, majd magához vette az utolsó útravalót. Röviddel azelõtt, hogy a szerzeteseket összehívták volna az éjféli istentiszteletre, Caedmon nagy keresztet vetett, majd nemsokára meghalt. Így hát, amint Béda közli, "miután egyszerû és tiszta szándékkal s becsületes jámborsággal szolgált Istennek, a színe elé'' jutott.

Eseménynaptár

December 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31