SOLANO SZENT FERENC

Spanyolország forró, földközi-tengeri részén, amelyet csak röviddel azelõtt foglaltak vissza az araboktól, Córdoba közelében Mateo Sánchez Solanónak és feleségének, Ana Ximeneznek 1549. március 10-én fia született, akit a Ferenc névre kereszteltek. Szülõfalujában, Montillában olyan szellemi légkör uralkodott, amely kedvezõ volt a missziós mozgalmak számára. Gyakran esett szó Afrika hitetlen muzulmánjairól és a nemrég felfedezett Amerika népérõl. A közeli Sevillából kormányozták Új-Spanyolországot (Mexikót) és Perut, s Cádizból futottak ki a hajók, hogy eljussanak ezekbe az országokba. Ferenc a jezsuitáknál részesült az alapfokú oktatásban, s értelmessége, határozott akarata, felebaráti szeretete és jellemszilárdsága miatt csakhamar elnyerte társai és tanítói nagyrabecsülését. 1569-ben belépett szülõfaluja ferences kolostorába, ugyanabban az évben, amelyben Alonso de Bárzena (1529 körül-1598) Córdobában a jezsuitákhoz lépett be; vele együtt azután húsz év múlva megnyerte a hit számára a lulokat (az észak-argentínai Tucumán közelében levõ indián törzset). Fogadalma letételéig, amint a 16. század Spanyolországában szokásos volt, hihetetlenül szigorúan vezekelt. 1570-ben szerzetesi fogadalmat tett, majd két évre a Sevilla közelében levõ Nuestra Senora de Loretóba küldték, ahol pappá szentelték. Nemsokára újoncmester lett a Córdoba közelében fekvõ San Francisco del Montéban. Tanítványait egyszerûségre, alázatosságra, imádságos és felebaráti szeretettõl áthatott magatartásra nevelte; ha pedig hibázott valamelyikük, õ maga vezekelt érte. 1583-ban Sierra Morenába helyezték szintén novíciusmesternek, majd gvárdián lett. Amikor a közeli Montoro városban pestis tört ki, elment ápolni a betegeket. Késõbb a Granada közelében lévõ zubiai Szent Lajos kolostorba küldték, ahol hamarosan kedvelt népszónok, s a betegek és foglyok apostola lett. Afrikai misszióba kérte magát, hogy elmeneküljön a népszerûség elõl, ehelyett Amerikába küldték. 1589. február 28-án szállt hajóra tizenegy társával együtt. A missziós csoportot az argentínai Tucuman tartományfõnöke vezette. Májusban kötöttek ki a kolumbiai Cartagenában, majd Ferenc gyalog vágott át Panamán, hogy a Csendes-óceánon ismét hajóra szálljon Peru felé. A hajó azonban Kolumbia nyugati partja elõtt viharba került és elsüllyedt. Az utasok, köztük 80 néger rabszolga, egy szigetre vetõdtek, ahol Ferenc két hónapig atyja volt az egész hajótörött csoportnak, s a négereket, akiket már a hajón oktatni kezdett, megkeresztelte. Két hónap múlva egy hajó fedélzetére vette és Peru északi partjára vitte mindnyájukat. Ferenc azonban Limába ment, ahonnan Tucumánba küldték. Az Andokon át vezetõ kb. 3.000 km-es utat gyalog tette meg. Tucumán 1578-ban kapta az elsõ olyan püspököt, aki hivatalba is lépett: Francisco Vitoriát. Az elõzõen kinevezettek ugyanis vagy nem foglalták el helyüket, vagy nehéz utazásuk közben meghaltak. 1585-ben kapta meg Francisco Vitoria püspök az elsõ jezsuitákat, köztük Alonso de Bárzenát, aki azután nyelvtant, szótárt, katekizmust, lelkitükröt és prédikációs gyûjteményt szerkesztett a tonokoták nyelvén, templomot emelt Santiago del Esteróban, és több mint 3000 bennszülöttet megtérített. Egyre érezhetõbbé vált a hithirdetõk nagy hiánya. A ferencesek provinciálisa Ferencet küldte erre a missziós elõõrsre. Ferenc rövid idõ alatt elsajátította a tonokota nyelvet. Tizenöt évig tartó szakadatlan missziós munkával hirdette Amerika elsõ apostolainak módszerével az Evangéliumot sok ezer indiánnak, és meg is keresztelte õket. La Rioja tartománytól Paraguayig (jó ezer kilométeres körzetben), mindenekelõtt a Magdolna folyamnál és a Socotonio mellett levõ falvakban. Betegeket gyógyított, tanácskozott törzsfõnökökkel, prédikált a népnek, és mindenki Isten küldöttének tekintette. Még napjainkban is tisztelik a meszticek (a spanyolok és az indiánok közti kapcsolatból származók) azt a helyet, ahol a szent lakott, étkezett vagy éppen hegedült: azoknak a kunyhóknak a romjait, amelyekben tartózkodott; konventjében levõ celláját; azt a narancsfát, amely alatt imádkozott vagy muzsikált. Tizenöt éven át járt-kelt ezen a földön, ahol a spanyolok nem mindig mutatták a legjobb példát. 1584. április 6-án azt állapította meg a püspök, hogy ,,a tartományban és szomszédságában lakó 150000 indián közül csak mintegy 25000 a keresztény” (Vitoria püspök levele II. Fülöphöz). Amikor Ferenc - már a 17. század elején - elhagyta e vidéket, hogy visszatérjen Limába, a környék valamennyi indiánja részesült a keresztségben. Ferenc 1595-ben a limai Recolección de Nuestra Señora de los Angeles ferences kolostor elsõ gvárdiánja lett. Élete utolsó éveiben rendkívül nagy volt a hatása Limában; hozzájárult ehhez, hogy mindenkit bámulatba ejtettek állandó csodatettei, amelyekért az Újvilág csodatevõje névvel illették. Tettereje az imádságból, a ferences alázatosságból és a teljes szegénységbõl táplálkozott. Szenvedélyesen tisztelte rendjének atyját, Assisi Szent Ferencet és Szent Bonaventurát. 1610. július 14-én halt meg a limai nagy konvent miséje alatt, ezekkel a szavakkal: ,,Egyedül Istennek legyen tisztelet és dicsõség!” Egyszerû önátadása, amellyel a felebaráti szeretetet gyakorolta, csodálatot keltett egész Amerikában. Lima városi tanácsa a nép sürgetésére 1629. június 26-án különleges patrónusának hirdette ki. Ezután még sok dél-amerikai város választotta patrónusává. Argentína, Uruguay, Chile és Peru köztársaságai apostoluk- és oltalmazójukként tisztelik. VIII. Orbán pápa 1625. február elsején megindította szentté avatási perét. 1675-ben X. Kelemen boldoggá, 1726-ban XIII. Benedek szentté avatta.

Eseménynaptár

Április 2019
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30